Armstrong közleményben jelentette be, hogy nem folytatja a küzdelmet a vádak ellen.
“Minden ember életében eljön az az idő, amikor ki kell mondania: ami sok, az sok! Számomra most jött el. Küzdenem kellett azon vádak ellen, hogy csaltam, és igazságtalan előnyre szert téve nyertem el 1999 óta a hét Tourt” – olvasható a 40 éves Lance Armstrong honlapján.
“Szomorú nap ez a mai mindannyiunknak, akik szeretjük a sportot és sportolóinkat” – írta közleményében Travis Tygart, az USADA vezetője. John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke természetesen rögtön lecsapott, szerinte Armstrong elismerte bűnösségét azzal, hogy nem küzd tovább a vádakkal szemben, amelyeket főleg az ellene szóló vallomásokra alapoznak.
“Biztos vagyok abban, hogy az USADA a WADA által előírt szabályoknak megfelelően reagált” – fogalmazott Fahey. “Most kiszabhatóak azok a büntetések, amelyek érvényesítésére ilyen esetekben a WADA előírásai szerint lehetőség van” – közölte.
Semmivé lett a hét Tour-győzelem (Fotó: AFP)
Az amerikaiak túlzónak tartják a büntetést, és továbbra is szeretik Armstrongot |
Az ESPN szavazásra bocsátott néhány kérdést, a voksok arányából az derül ki, hogy honfitársai változatlanul nagyra tartják a karitatív tevékenységéről is elhíresült Armstrongot. Ez annál is érdekesebb, mert a híresen naiv amerikaiak is úgy vélik (53 %), hogy Armstrong doppingolt. A büntetést azonban elsöprő többséggel (81 %) túl szigorúnak vélik, és Armstrong bejelentése ellenére szerintük folytatni fogja a harcot a vádakkal szemben (58%), és többségük (62 %) úgy gondolja, hogy az ügy nem használ, hanem árt a kerékpársportnak. Az ESPN végül arról kérdezte olvasóit, hogy kedvelik-e a bringást. 71 százalékuk igennel válaszolt. |
Az USADA június 14-én eljárást indított, majd június 30-án vádat emelt Armstrong ellen, akit doppingolással, és doppingszerekkel való kereskedéssel vádolják, az USADA többek között azt állítja, Armstrong 2009-es és 2010-es vérmintáin manipuláció nyomai mutathatók ki.
A szervezet még júniusban eltiltotta a sportolót mindennemű versenyzéstől, új szenvedélyének, a triatlonnak sem hódolhatott. Armstrong minden vádat tagadott, de tudta, ha elmarasztalják, megfoszthatják mind a hét Tour de France-győzelmétől, illetve a pénzdíjakat is visszakövetelhetik.
Az Armstrong-doppingsaga |
2004. július 2.: A 2004-es Tour de France előtt jelent meg az “L.A. Confidental” című könyv, amelyben két újságíró komoly doppingvádakat fogalmazott meg Lance Armstrong ellen. 2004. október 1.: Michele Ferrari sportorvos egy év börtönbüntetést kapott, mert bebizonyosodott róla, hogy csalásokban vett részt. Az olasz doktor sokáig Armstronggal is együtt dolgozott. Ferrarit ugyanakkor bizonyítékok hiányában felmentették az alól a vád alól, hogy kerékpárosokat látott volna el doppingszerekkel. 2005. április 1.: Mike Anderson, Armstrong korábbi menedzsere egy bírósági tárgyaláson azt állította, hogy 2004-ben “tiltott szert” talált a kerékpáros fürdőszobájában. Armstrong rágalmazás miatt kártérítési pert indított Anderson ellen. 2005. augusztus 23.: A L’Equipe szerint Armstrong 1999-es vizeletmintáiban bizonyítottan eritropoetinre, azaz EPO-ra bukkantak. Az EPO-t először 2001-ben tudták kimutatni. 2006. május 31.: A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által összehívott bizottság felmentette Armstrongot az 1999-es doppingvádak alól. 2008. szeptember 9.: Armstrong bejelentette, hogy 2009-ben visszatér a kerékpársportba. 2010. május 20.: Floyd Landis, Armstrong korábbi csapattársa közölte, hogy folyamatosan doppingolt. A Tour de France 2006-os győztese – akit utóbb megfosztottak címétől – Armstrongot is doppingolással vádolta. Utóbbi visszautasította az állításokat. 2010. május 26.: Landis kijelentései után az amerikai hatóságok közölték, kiszélesítik az Armstrong elleni nyomozást, hogy a kerékpáros főszponzorától, a US Postaltól kapott támogatást nem fordította-e doppingszerek beszerzésére. 2011. február 16.: Armstrong bejelentette, hogy véglegesen visszavonul. 2011. május 20.: Tyler Hamilton, Armstrong másik korábbi csapattársa is Armstrong ellen vallott. “Láttam a hűtőszekrényében az EPO-t. Sőt, egyszer annak is szemtanúja voltam, ahogyan beadta saját magának” – nyilatkozta. 2012. február 4.: Az államügyészség beszüntette a nyomozást Armstrong ellen a doppingvádakkal kapcsolatban. 2012. február 9.: A Nemzetközi Triatlon Szövetség bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött Armstronggal, aki ha hat versenyen rajthoz áll, egymillió dollárt kap rákellenes alapítványán, a “Livestrong”-on keresztül. Az első viadalra az idén októberben kellett volna elutaznia Armstrongnak. 2012. június 12.: Az amerikai doppingellenes ügynökség (USADA) súlyos doppingvádakat fogalmazott meg Armstronggal szemben. Az USADA többek között azt állította, Armstrong 2009-es és 2010-es vérmintáin manipuláció nyomai mutathatók ki. Armstrongot azonnali hatállyal minden sporttevékenységtől eltiltották. 2012. június 14.: A WTC közölte: az Armstrong ellen folyó eljárás miatt a sportoló nem indulhat triatlonversenyeken, így a június 24-i nizzai Ironmanen sem állhatott rajthoz. 2012. augusztus 20.: Egy texasi bíróság jogosnak ítélte az USADA által megfogalmazott vádakat. Armstrongnak ezután döntenie kellett, hogy bírósági meghallgatáson kívánja-e bizonyítani ártatlanságát vagy elfogadja az esetlegesen életre szóló eltiltást. 2012. augusztus 24.: Armstrong közleményben jelentette be, hogy a továbbiakban nem harcol az ellene felhozott vádak ellen. Az USADA így megfoszthatja mind a hét Tour-győzelmétől, s örökre eltilthatja a versenyzéstől. |
Kik kapják a Tour-győzelmeket?
A fejlemények újfajta problémát okoznak, hiszen ha Armstrong többé nem hétszeres Tour-győztes, akkor kik kapják az elsőségeket? Elvileg a mindenkori második helyezettek, de a doppingérzékeny sportágban szinte minden érintett Tour-ezüstérmes (néha a harmadik helyezett is) bukott meg doppinggal, így komplikált lesz kihámozni, kit illet a visszamenőleges elsőség.
Armstrong sikereit végigkísérte a doppinghasználat árnyéka
Az Armstrong-ügy ezzel még nem oldódott meg |
Az amerikai média természetesen kiemelten foglalkozik a témával, szerintük Armstrong visszalépése nem tesz pontot az ügyre, főleg, hogy az amerikai bringás azért odamondott a doppingellenes szervezeteknek. “Változatlanul nincs ellenem semmilyen fizikai bizonyíték. Förtelmes boszorkányüldözés zajlik ellenem. elegem lett belőle. A családommal és a rákellenes tevékenységgel szeretnék foglalkozni. Hiába veszik el tőlem a hét Tour-győzelmet, el nem tudják törölni. Ott van a kiadványokban, tudják a csapattársaim, az ellenfeleim és a szurkolók is, hogy ki nyerte meg azt a hét Tour de France-ot” – nyilatkozta Armstrong. Az ügyben érintett egyik bíró azt mondta, nem biztos benne, hogy “az USADA eljárása kételyeket ébreszt azzal kapcsolatban, hogy kizárólag a doppingellenes harc motiválta az Armstrong elleni eljárásban, felvetődhet a politika és a nagy nyilvánosság, mint kevésbé nemes indítékok. |