Tiéd a vár, enyém az ajvár – Rézi bácsi csevapolni indul

Furcsa, ugyanakkor tény: olyan embernek is simán lehet „jugónosztalgiája”, aki soha nem volt Jugoszlávia állampolgára. Itt van például Rézi bácsi, aki mindig is Magyarország lakója volt, de gyermekkora nyarait (a gulyáskommunista nyolcvanas évekről beszélünk) rendszerint a jugó tengerparton töltötte – s azóta is szűnni nem akaró jugónosztalgiában szenved.

Dacia (román), vonóhorog (magyar), Skif sátras utánfutó (SZU), kemping, napfény, kék hullámok (YU), szivargyújtóról működő kávéfőző (lengyel, a KGST-piacról), NDK gumimatrac, NSZK monokinis csajok és holland nudisták a strandon, a kisboltban szól az MTV (mármint az amerikai, nem a magyar), az üzletek falán bekeretezett Tito-portré.

És mit ettünk?

A gyermek Rézi bácsi édesanyja a sátor előtt kemping-gázégőn főzte a Maggi-levest, utána konzerv töltött káposzta, babfőzék kolbásszal, valamilyen főzelék valamilyen pörkölttel – a Kecskeméti Konzervgyár Összes. Ha nagyon felvetette a famíliát a pénz (vagyis a dinár), akkor viszont családilag megtámadtak egy faszénparázs füstjétől bűzlő kisvendéglőt, és rávetették magukat egy tál Jugoszláviára: őrületes adag csevapcsicsát fogyasztottak ajvárral, apróra vágott nyers hagymával (esetleg salátával) és sült krumplival. (Ez a szokásuk egyébként már a jugó nyaralások előtti bolgár nyaralásaik alatt kialakult, csak ott „kebap”-nak /kebapcse/ szólították a „csevap”-ot). Ez a „csevapolás” volt minden jugó nyaralás koronája, ez volt az i-n a pont, a hab a tortán.

Úgyhogy a jugónosztalgiában szenvedő (ó, a szabadkai, újvidéki piacoknak – nájlonmarket! – Eurókrémjei, Levi’s farmerjei, Asterix-képregényei, Vegetái, Arena-fürdőgatyái, Donald-rágói, Adidas-cipői, Jogoton-lemezei!) Rézi bácsi akárhányszor arról értesül, hogy Budapesten a szerb, horvát, bosnyák, montenegrói stb. konyha remekeit árusító vendéglátóipari-egység nyílt, azonnal támad. Kóstol. Zabál. Tesztel.

Így volt ez a Montenegrói Gurman vagy a Yu-Grill esetében, és így volt a szerb-bosnyák Pola Pola nyitásakor is ­– nem egészen három évvel ezelőtt. Már akkor elvarázsolta Rézi bácsit a Pola Pola – melynek neve szerbül „fele-fele” jelentéssel bír.

Most is „fele-fele” ételt rendel Rézi bácsi (és hű fegyverhordozója: Stephan K.), vagyis egy kétszemélyes grilltálat, így éppen 3000 forintot kóstál egy adag. Hogy mi van a tálon? Minden, ami ebben a műfajban számít: hatalmas fémtálcára szépen berendezve: 12 db ćevapčići (borjú), 2 db šiš ćevap (ugyanez nagyobb méretben, pálcára húzva), 1 db pljeskavica (kerekre formázott borjú), 1 db pljeska (sonkával és sajttal), 2 db roštiljska kobasica (sült kolbász), 2 tál ajvár, 2 tál sopszka saláta, 2 db nagy lepény és rengeteg apróra vágott hagyma.

A csevap lágy és ízletes, nincsen túlsütve. A pálcára húzott hús is remek. A sonkával és sajttal készült és a sima pljeskavica kicsit jobban átsült, de így is emlékezetes. A kolbász kiváló, szaftos, fűszeres. Jó minőségű ajvár (nagyon fontos!), korrekt sopszka, világbajnok lepény. Csodás ízek, emberes adag (alig lehet ketten megenni), udvarias kiszolgálás, autentikus környezet (még horvát Karlovačko sör is van, ami természetesen emeli a tengerpart-illúzió szintjét).

10/10-re értékelné Rézi bácsi a helyet, ha a húsok és a pita faszénparázson sültek volna. De Rézi bácsi első látogatása óta a faszén eltűnt, most gázos vaslapon és rácson sülnek az ételek. És ez így azért nem az igazi. Mert az igazi csevaphoz (kebaphoz, miccshez stb.) faszén kell, parázs kell, füst kell. Reméljük, hogy a Pola Pola visszatalál a parázshoz. Addig: 9/10.

Teszt időpontja: 2018. január 18.

Cím: Budapest VII., Klauzál tér 11.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta / 24.hu