Poszt ITT

Topless szendvics! Rátaláltunk a szendvicsnirvánára

Igaz, kétszáznegyven kilométert kell hozzá utazni. De megéri. Kanapéburkolás!

A Stephansdom felé tartunk, hiszen a híres székesegyháztól kőhajításnyira, egy keskeny közben található a Trześniewski Buffet. Az egykori lengyel emigráns által alapított üzlet 116 éve várja a vendégeket. Lám, a szakácsok akkoriban is vándoroltak a jobb megélhetés reményében! Célpontunk a szűk Dorotheergasse bal oldalán található.

Hiába: Polak, Węgier, Bécsben is dwa bratanki.

Íme a sztori. A kimondhatatlan nevű Franciszek Trześniewski az Osztrák-Magyar Monarchiában, Krakkóban született 1878-ban. A császárvárosi büfét 1902-ben, azaz huszonnégy évesen nyitotta, még bőven a boldog békeidőkben. Az óriási népszerűség ellenére a Trześniewski család negyven éve eladta az aranytojást tojó üzletet. A büfé sikere viszont azóta is töretlen. Lássuk, miért!

A vaskeretes, tejüveges portál inkább sejtet egy titkos pszichiátrai gondozót, mint egy menő szendvicsezőt. Madame Besamel, a vega eltökélten benyit. Lesz, ami lesz! Hosszú pult mellett még hosszabb sor kígyózik. A négerbarna lambéria vadászházas hangulatot kölcsönöz a helynek. A berendezés egyszerű, szinte szocreál – nem hívogató, nem csábítja a vendégeket üldögélésre. Öt apró faasztal körül célszerű stokik álldogálnak. Itt, kérem, mindenki katonásan leül (ha egyáltalán jut hely neki), fogyaszt és utána szépen olajra lép.

Fotó: Besamel

A kevésbé szerencsések a fal melletti pultoknál állva abrakolnak. Vagy az utcán. Mégis mindenki boldog. Ez itt ugyanis a „szendvicsnirvána”! (Már, ha lehet egyáltalán szendvicsnek nevezni az olyan ételt, mely esetében nem két szelet kenyér között van valami „töltelék”. Merthogy alapvetően ezt nevezzük Sandwich grófja után szendvicsnek. Na, jó, akkor a pontosság okán az egyszeletes megoldást hívjuk nyitott vagy topless szendvicsnek, vagy franciásan canapénak, magyarosan kanapénak.)

A pultban pedig körülbelül húszféle speciális, nyitott szendvics áll hegyekben. Jellegzetesen téglalapalakúra vágott rozskenyér-kanapékon különböző színes és izgalmas feltétek feküsznek: tojáskrémes, szardellás, lazacos, májpástétomos, sajtkrémes, gombás, párolt káposztás, sült paprikás, paradicsomos, lencsekrémes, szalámis, zöldborsókrémes, hagymás, tonhalas, heringes, tormakrémes vagy éppen rákos. És persze ezek vegyes variációi, díszítve. És a topless szendvicsek között temérdek a vegaopció is. Bon, nyugtázza Madame Besamel.

Fotó: Besamel

A fityulás, puffos ujjú blúzos, bordó mellényes, tündércuki eladónénik nem bírják a totojázást. Madame Besamel gyors Grüss Gott! köszönését hallva egyből kiszúrják hősünk nemzetiségét, majd anyanyelvén sürgetik, hogy tegye meg tétjeit, azaz rendeljen már!

Egy lengyel szendvics ára 1 euró 30 cent. A hely jellegzetességének számító Pfiff méretű sör (1/8 liter) is ugyanennyibe kerül, ezért Madame Besamel öt különböző szendvicset (tonhalkrémes-tojásos, sült paprikás-tormakrémes, uborkás-tojáskrémes, gomba- és tojáskrémes, lilakáposztás-kecskesajtos-kandírozott narancshéjas) és két minikorsó folyékony kenyeret rendel. Mi ez a nedű egy érző szívnek?

A szendvicseket egyből megkapja Madame Besamel, a sörök helyett műanyag zseton jár, amit a pult végén álló elegáns úriembernek kell átadni, ő csapol.

Madame Besamel még le se ül, de már beleharap a lilakáposztás, kecskesajtos, kandírozott narancshéjas szendvicsébe. „Jézusom! Ez csodás!” – kiált fel, de a többi vendég rá se hederít, ők is átszellemülten burkolják kanapéjukat.

Fotó: Besamel

A szendvicset az egy kortyra legurítható sörrel illik leöblíteni. Madame Besamel végül megállapítja, hogy mind az ötféle szendvics kiváló és izgalmas. A rozskenyér friss és jó minőségű. A krémek mind pompásak, mondjuk, a kecskesajt-káposzta-narancshéjas kombinászion (szilveszteri különkiadás) verhetetlen. Madame Besamel nem telt el az ebédtől, bőven van ereje andalogni és várost nézni.

Ha pedig az ember nem ebédelni, hanem estebédelni tér ide be, utána indulhat rögvest a híres Bécsi Operaház felé. Az épület oldalánál kivetítőn lehet előadásokat nézni, székeken megpihenve, ingyen. Kifejezetten kellemes levezetés egy császárvárosi városnézős nap végén.

 

Teszt időpontja: 2017. december 31.

Cím: Dorotheergasse 1, Wien 1010, Österreich

Ajánlott videó

Olvasói sztorik