A múlt hét péntekén Brüsszelben egy sajtótájékoztatón a megszűnt Népszabadság tudósítóját, Halmai Katalint, arra kérte a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan, hagyja el a termet, mert nem képviselt semmilyen orgánumot.
A történet hírét vette Nemes Gábor, a Klubrádió tudósítója, aki elsőként a sajtófőnököt vonta felelősségre. Orbán Viktor miniszterelnök másfél percen át, rezzenetlen arccal figyelte, ahogy Havasi a vélt vagy valós protokollt, Nemes meg Halmai mundérját védte.
A kilencven másodpercnyi makacskodás alatt az esemény bennem valahogyan átalakult, és a House of Cards című sorozat egyik epizódjává vált.
Amikor a sajtófőnököt alakító ifjú előbb a miniszterelnököt alakító színészre nézett, majd azt kérdezte: van érdemi kérdése, amire azt válaszolta a Klubrádiós tudósítót alakító ember, hogy amíg nem kap választ az első felvetésére, addig nincs, egészen filmszerű volt.
A második felvetés, ami valamilyen Soros Györggyel volt kapcsolatos, amire azt a választ adta a forgatókönyvíró a miniszterelnököt alakító szájába, hogy az érintett távollétében nem kritizálunk, különösen, ha a Sorost képviselő művésznő nincs is már jelen, kinyitotta a zsebemben a bicskát.
A mozi feszültségét csak fokozta, hogy a megjegyzést az újságírókat alakító színészek pisszenés nélkül, némán tűrték.
A sajtótájékoztató-jelenet végén egy bekapcsolva „felejtett” kamera azt rögzítette, amint a miniszterelnököt játszó színész felvetette a sajtófőnökét alakítónak, hogy egy „lakossági fórum” keretében a Halmait alakító szereplő rendelkezésére állhatna.
Nevezett színésznő
– nem állt ellen, visszament, de
– a magánbeszélgetést nem teregette ki,
aminek következtében az a szellemi holdudvar, amihez tartozott, jól lebaltázta a háta mögött.
A Kisvárosi Rock ’n’ Roll című mozi egy mindenkit maga alá gyűrő, saját családját is semmibe vevő maffiafőnökről szólt, akinek a feleségétől egyszer megkérdezte a lánya, hogy apja mikor köszönte meg utoljára a felszolgált teát, de a válasz csak hónapokkal – talán évekkel – később hangzott el, amikor a lány, bőrönddel a kezében éppen elhagyni készült a családi otthont. Atyja kérdésére, hova megy, annyit válaszolt: el.
Megdöbbent a főnök/apa.
Neki addig nem mondtak ellen. Várakozón nézett a nejére, de ő sem fogta a pártját, mi több, biztatta gyermekét. Erre lefagyott. Végső kétségbeesésben revolvert ragadott, ez azonban már csak egy játékszer volt akkor, és egy bábu magatehetetlenségével kellett át-és megélnie, amikor a lánya után szólt a neje: tizenöt éve.
Bevallom: nagyon sajnálom, hogy az első eset tényleg nem a Kártyavár egyik epizódja volt a Duna tévén, mert akkor (felség)sértés nélkül húzhatnám a vizes lepedőt mindazokra, akik megérdemlik.
