Poszt ITT

Milyen keresztény Európát akarunk védeni?

Zsolt Péter
Zsolt Péter

szociológus. 2015. 09. 11. 19:52

Sokféle hibába eshetünk. Egyrészt, hogy vége Európának. (Persze, előbb-utóbb mindennek vége, de az még nem most lesz.) A másik, hogy elveszítjük identitásunk, mert jobban vonzódunk a rivális civilizációhoz, mint a sajátunkéhoz. Mondják, a rómaiak is akkor buktak el, mikor elkezdték csodálni a barbárokat. Ami engem illet, én meg épp abba a hibába esek, hogy azt hiszem csak divatjeleket látok. Megtévesztenek a márkás sportcipőben elszántan Németország felé vonulók.

Többségünknek semmi baja azzal, ha máson tetoválás van, ha vallásos szimbólumokat visel, vagy ha öltözékével egy szubkultúra tagjaként jelenik meg. Annyira megszoktuk ezeket, és annyira a helyén kezeljük, hogy ha a látvány hang volna, ezek halkan szólnának. Az iszlám országból jövők, az iszlám civilizáció tagjai számára mindez egész más. Számukra a másik emberen lévő jelek harsogók, fülsiketítők.

Akik elszántan akarják védeni a keresztény Európát, azokkal nem az a gond, hogy Európa születésekor voltaképp csak beemelte a kereszténységet, s ilyenformán ez csak egyik eleme, hanem hogy már nem is létezik benne a megvédeni való kereszténység. Az iszlám folyamatos továbberősödése a térségben, éppen hogy nem a keresztényekre a legveszélyesebb, hanem az ateistákra, a sehová se tartozókra.

A modell, amit vázolni szeretnék klasszikus modernista. Úgy tekinti a kultúrákat, mintha egy mozgólépcső különböző lépcsőfokán utaznának a népek. Sok támadás érte ezt a nézőpontot, de a mai migráció okozta kockázatok megértéséhez mégis ez visz a legközelebb. A kiindulópontunk tehát az, hogy mit kezdjünk ezzel a politikai megállapítással, hogy meg kell védenünk a keresztény Európát.

Nativity
Fotó: Thinkstock

Amikor a reformáció idején a kereszténység feltöredezett, akkor még egy vallásos Európáról volt szó. A legdemokratikusabb területeken is, mint pl. a Németalföldön már alkalmasint törvénybe iktatták a vallásszabadságot, ami azonban nem azt jelentette, mint manapság, mert ma ez alatt azt értjük, hogy a vallás magánügy. Nem, akkor közügynek számított, a közösséghez tartozás pedig az életben maradás feltétele volt.

Igaz, olyan toleránssá váltak a legfejlettebb részek, hogy a közösségek elfogadták egymást, csak azt nem lehetett, hogy valaki sehová se tartozzon. A kívülállóság még az olyan hírességeket is igen nehéz élethelyzetbe hozott, mint Rubens. Pedig róla mindenki tudta már életében, hogy ő az addig született legnagyobb festő, mégse rendeltek tőle képet. Ráadásul nyíltan házasságtörésben élt. Ma kit érdekel kinek milyen a magánélete, ha történetesen jó abban, ami csinál? És ha érdekel a magánélete épp hogy celebbé válik, és nem a kiközösítés áldozata lesz. Minden az egyénből indul ki nálunk, már a vallás is, és nem fordítva, mint a kereszténység virágzásában.

A középkorban a felekezethez tartozás jelentette a közösség számára a kontrollálhatóságot, és az egyén megbízhatóságát. Ezért is volt halálos fegyver az egyházi átok, a kiközösítés. Hol látunk ma már ilyen keresztény Európát? Tényleg mit is értünk azon, hogy az iszlámtól féltjük a keresztény Európát?

De még a nagy német szociológus, Max Weber is azt állította Amerikáról, hogy az is a vallásra épül. Miért bíznék meg – mondta neki egy amerikai kereskedő – egy hitetlenben? Ha valaki nem hisz Istenben, miért tartaná meg a szavát? Márpedig a kapitalista világ kibontakozásában, különösen ott, ahol nagy területekről volt szó és az állam még igen gyenge volt, nagyon nagy bizalom kellett ahhoz, hogy két ismeretlen ember piaci tranzakcióba bonyolódjék. A vallás volt a bizalom alfája és omegája. Nem érdekelte a feleket, hogy milyen felekezethez tartozik a másik, csak ne legyen istentelen. Ma a legkevésbé sem a vallásosság a nyugati civilizáció alapja, s ennek ellenére az üzleti világ magas bizalmi szinten működik, a szociológiai kutatások szerint pedig minél sikeresebb egy ország, annak tagjai annál inkább bíznak is egymásban.

Nyugat-Európa se fejlődött volna olyan gyorsan – állította Weber –, ha nem a protestáns etikára épül a gazdaság, mely ily módon önmegtartóztató módon nem fogyasztani, hanem újrabefektetni akart, és közösségcentrikusságával kitermelte a polgárságot. De hol van már az a nyugati kapitalizmus, amelynek alapját az egyén vallásossága határozta meg? Ha már nem is a felekezethez tartozás, de legalább a szemmel látható istenfélelem. Ma már semmi sem épül erre, akkor meg mi közünk is van a kereszténységhez?

Vallásos vagyok a magam módján

– mondhatta akár ezekkel a szavakkal is Franklin Benjamin, az ő korában szintén eléggé rendhagyó módon. És ma? Még az is, aki azt mondja, ehhez és ehhez az egyházhoz tartozom, valójában mint egy mozaik kirakódarabjait saját magának rakja ki a teológiai tételeket, és nem kell félnie a kiátkozástól, ha ezen lelki vezetője rajtakapja. A kiátkozás pedig egyre kevésbé számít, ha mégis megtörténik. A pápa enged a válások utáni újraházasodás témájában, és nem a katolikus hívek. Ehhez képest az arab civilizáció embere valahogy úgy gondolkodik, ahogy a XVII. századi európai, intézményei közül meg történetesen az Iszlám Állam is épp úgy üldözi a máshitűeket, ahogy a keresztények is máglyára küldték egymást.

A Nyugatnak ma nem a kereszténységet kell féltenie – ami egyrészt nincs is, másrészt az arabok értékrendjét nem is ez bántja –, hanem épp a szekularizmusát. A szekularizmus két lépésre van az istenhittől. Első lépésben egy vallásos közösség számára azt nehéz elfogadni, hogy létezik egy másik vallásos közösség is. A második lépés, hogy a nem vallásos is ember, és ez utóbbit már jóval nehezebb tudomásul venni, mint az előbbit. Az arab világ körülbelül ott tart, hogy már-már tudomásul vették a maguk kettészakadását. Jézus meg már régóta épp olyan próféta, mint Mohamed, így hát ezt is a Korán tanításai alapján valamiképp integrálták. Most jelentős a visszalépés, a fundamentalista gondolatok által legitimált az üldözés, de a szekularizált állam pláne a maga rengeteg vallástalan állampolgárával rettenetesen távoli még egy fundamentalizmus elől menekülő modern muszlim számára is.

Fotó: Pál Anna Viktória

Nehéz az arab világban fenntartani a szekularizált államiságra épülő politikai rendszert, és ez még a törököknek sem megy könnyen. Néhol diktátor kellett hozzá, néhol meg olyan jólét, ami mesébe illő. Talán ez is az oka, hogy a gazdag öbölállamok féltik szabadságukat, és nem engedik be iszlám társaikat. Ők tudhatják csak igazán, milyen messze is vannak egymástól.

A franciák is pontosan látják ezt a problémát, és azt mondják, aki állami iskolába megy, annak minden vallásos jelet mellőznie kell. Közintézményben kereszt épp úgy nem lehet, ahogy az öltözködési kódex alapján nem járhatnak állami munkahelyre csadorban sem. Európa mai tradíciója már ez a szekularizáltság. Az állam vallássemlegességét azonban nálunk is ostromolják, de már nem csak egyes radikálisabb vallási közösségek, de azon liberálisok is, akik szerint az iskolákban is öltözködjön úgy a gyerek, ahogy azt vallása diktálja. Ugyan miért őrködik annyira az állam a semlegességen? Miért – mondja Merkel – aki ide jön, annak integrálódnia kell? Még nálunk Magyarországon sincs olyan radikális távoságtartás a vallásoktól, mint az Elbától nyugatra. Mi is nehezen értjük ezt, hiszen nálunk inkább a vallásüldözés volt a szabadság elnyomása a szocializmusban, és nem az egyházaktól kellett félteni a polgári szabadságot.

Lássuk be, ha jönnek a muszlim bevándorlók, csak a francia modell működik. Még így is nehéz lesz meggyőzni a homogén iszlám kolóniákat arról, hogy az államot helyileg ne akarják a saját képükre formálni. Ők két lépésre vannak e fogyasztói világ logikájától. Miközben mi azért küzdünk, hogy ebből a fogyasztói civilizációból megtaláljuk a fenntarthatóság mechanizmusait, és ezen a láthatatlan mozgólépcsőn tovább tudjunk menni, addig itt vannak az utánunk jövők. Erre kell majd Európának gombot varrni, ez azonban már nem a keresztény Európa, hanem az egész bolygóért felelősséget vállalni tudó, globálisan gondolkodó civilizáció védelme.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Asian guy pulling warm pant, concept of sexuality problem or weight loosing

Mi okozza a reggeli merevedést?

Meghalt Princz Gábor

Kommentek

Budapest, 2014. október 9.
Korda György és a képen nem látható Balázs Klári énekel a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának rendezvényén Budapesten, a Sas utcában 2014. október 9-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.