Mobil

Ezzel a módszerrel garantáltan meglesz az összes Pokémon

A PokeDetector a legnagyobb terhet veszi le a megfáradt Pokémon vadász válláról.

Azt egyelőre senki sem tudja megjósolni, hogy mely területen, milyen szörnyekbe futhat bele az ember, de ez is a lényege a játéknak: a felfedezés. Annyi már kiderült azért, hogy a nagy forgalmú terek, parkok, turista látványosságok, folyópartok környékén nagyobb a sűrűség, de akkor sem mehet az ember biztosra, hogy a hatszázadik Rattata, vagy egy Pikachu várja.

Az androidos Pokémon Go játékosok most könnyíthetnek a dolgukon egy kicsit a frissen megjelent PokeDetector alkalmazással. Az app indítása után a háttérben folyamatosan figyeli, hogy a felhasználó földrajzi helyzetéhez képest hol, milyen Pokémonok találhatók. Ha érzékel valamit, akkor egy felugró üzenetben szól, hogy név szerint mit talált, sőt, meg is mutatja egy térképen szörnyek tartózkodási helyét.

pokedetector_app_android

Ez annyira álomszerűen hangzik, hogy elsőre mi is szkeptikusak voltunk, így jött a teszt. Ebből az derült ki, hogy bármennyire is hihetetlen, a PokeDetector valóban működik. Hatalmas előnye, hogy nem kell hozzá aktívan futtatni a Pokémon Gót, azt elég csak akkor izzítani, amikor a másik app értesít, hogy fogás van. Ilyenkor a PokeDetector térképét (ez egy sima Google Maps) kell használni, ami kis ikonokkal jelzi, hogy hol, milyen Pokémonra lehet számítani.

És akkor még mindig nincs vége: az alkalmazás jóval nagyobb körben keres, mint a Go, vagyis így sokkal hatékonyabb lehet a vadászat. Ezen kívül azt is megadja, hogy a Pokémon mennyi ideig lesz még ott a következő kereszteződésben. A rögtönzött tesztek azt mutatták, hogy valóban minden lény ott volt, hol a szoftver ígérte, de egy központibb területen arra kell számítani, hogy megállás nélkül jönnek az értesítések. De hát valamit valamiért.

PokeDetector_android_wear

Mivel az app folyamatosan dolgozik a háttérben, az akkunak ez sem tesz jót, de mi úgy vettük észre, hogy nem eszi annyira az akkut, mint az alapjáték. Fontos tudnivaló, hogy ez egy nem hivatalos, kiegészítő alkalmazás, aminek a használatához Google fiók alapú bejelentkezésre van szükség. Aki félti a Pokémon Go adatait, az hozzon létre egy új fiókot, és azzal nem nagyon lehet gond. Azt nem lehet tudni, hogy pontosan mi a működési mechanizmus, de nagy eséllyel a Pokémon Go API-ját dolgozták bele a készítők.

A PokeDetector itt tölthető le, ha pedig valaki egy statikusabb megoldásra vágyik, annak a Pokémap szolgáltatásait ajánljuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik