Média

Nem indít eljárást a Médiatanács a népszavazási tévészpotok miatt

Médiatanács
Médiatanács
A grémium emellett egy internetes portálon megjelent, súlyos aggályokat felvető riport ügyében sem jár el, hatáskör hiányára hivatkozva. Animációs filmtámogatásokról is határoztak eheti ülésükön.

“Tényközlés volt”, ezért nem politikai reklám

Nem indít eljárást a Médiatanács a Mérték Médiaelemző Műhely beadványa nyomán azoknak a „Tudta (…)?” és „Megüzentük Brüsszelnek (…)” kezdetű televíziós bejátszásoknak a kapcsán, amelyek a magyar kormány megbízásából készültek, és amelyeket kormányinformációként tettek közzé a közszolgálati csatornákon, illetve az ATV-n és a TV2-n. A Mérték Médiaelemző Műhely azt kifogásolta, hogy ezek valójában politikai reklámok, amelyeket választási kampányidőszakon kívül csak már elrendelt népszavazással összefüggésben lehetett volna közölni. A Médiatanács azonban azt állapította meg, hogy nem merült fel jogsértés, mert“a szpotok nem minősülnek politikai reklámnak, mivel a bevándorlásról, illetve a népszavazás eredményéről tényközléssel tájékoztattak”.

Szintén nem indít eljárást a Médiatanács a Fodor Gábor nevével fémjelzett Magyar Liberális Párttól érkezett bejelentés kapcsán, amely kampánynak minősítve kifogásolta a Magyar ATV-n, a FEM3-on, az M4-en és a PRO4-en közzétett, a “kényszerbetelepítéseket” ellenző hirdetéseket. A Médiatanács az esetek kivizsgálása alapján megállapította, hogy a szpotokat a 2016. május 10-én elrendelt népszavazással összefüggésben tették közzé, május 20-tól,tehát nem sérült a politikai reklámok korlátozásáról szóló rendelkezés. A bejelentés utcai kampányplakátokat és internetes hirdetéseket is kifogásolt a témában, ezek azonban nem tartoznak a Médiatanács hatáskörébe – állapította meg a testület.

Hiába volt aggályos a zaklatásról szóló tartalom, internetes média esetében a testület nem tud eljárni

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa január 17-i ülésén tárgyalta azt a beadványt, amely az Eger Hírek elnevezésű internetes sajtótermékben tavaly év végén megjelent, súlyos bűncselekményről szóló cikket kifogásolta. Az írás egy, a kortársai által elkövetett szexuális zaklatás és erőszak áldozatává vált gyermekkel készített televíziós riport egyes részleteit, illetve a bűncselekmény utóéletét mutatta be szöveges és képes formában, ugyanakkor a cikkhez kapcsolt linken keresztül a fiúval készített beszélgetés felvételét (egy háromperces videót) is elérhette a közönség. A cikkben a riporter kérdéseire válaszolva a gyermek részletesen beszámolt az átélt traumáról, a szörnyű tett lehetséges indítékairól.

A Médiatanács szerint az említett médiatartalom rendkívül aggályosnak tekinthető, a fiatalkorúak és gyermekek médiabeli megjelenítése, szerepeltetése során a gyermekekkel történő riport készítésekor alapos körültekintéssel kell eljárni. A műsorkészítőknek kellő érzékenységgel kell bemutatniuk a gyermekeket. Ennek során tiszteletben kell tartani a gyermek emberi méltóságát és más jogait, valamint a gyermek érdekeinek a védelmét, és ügyelni kell arra is, hogy a riport elkészítése, illetve annak közzététele ne okozzon lelki fájdalmat a kiskorúnak. Különösen nagy gondossággal kell eljárni azokban az esetekben, amikor a gyermekkel valamely általa átélt tragédia vagy szívfájdító élmény kapcsán készítenek beszélgetést. A gyermekek zavartalan fejlődése olyan alkotmányos cél és társadalmi érdek, amely az egyént közvetlenül ért jogsértés hiányában indokolhatja az emberi méltóság jogának társadalmi célú (intézményes) védelmét, és így a médiahatósági fellépést. A vizsgált médiatartalom ezen alapvető szempontoknak a Médiatanács szerint nem felelt meg. A Médiatanács ugyanakkor vizsgálata során azt állapította meg, hogy a kifogásolt szöveget, képeket és annak mozgóképes kiegészítését (a linkről elérhető videó) egységesen kell megítélni, és sajtótermékben – annak részeként – közzétett médiatartalomként minősítendő. A hatályos jogi környezetben azonban a Médiatanács a sajtótermékekkel – nyomtatott és internetes sajtó – szemben nem végezhet vizsgálatot, jogköre csak a médiaszolgáltatások emberi méltóságot sértő cselekményei esetén van. Erre tekintettel a Médiatanács hatáskör hiányában nem indíthatott hatósági eljárást; egy hasonló televíziós tartalom esetében ez nyilvánvalóan megtörtént volna. A panaszolt újságcikkben érintettek (személyesen maguk) személyiségi jogi pert kezdeményezhetnek, amelyek kizárólag – polgári – bíróságokon indíthatók – közölte a testület.

Pénzek elosztásáról is határoztak

A Médiatanács eheti ülésén egyébként három, gyerekeknek szóló sorozat egy-egy új epizódja és egy felnőtteknek szánt önálló animációs mű kapott támogatást a 2016-os Macskássy Gyula-pályázat utolsó fordulójában. Elkészülhet a Szőrmók Ovi második része, amely A homokvárépítő verseny alcímet viseli. Miklósy Zoltán meséjében a buborékgömbjükben pattogva közlekedő kis szőrmókok, Lali és Flamo azon dolgoznak, hogy megtörjék Sumák Samuék homokvár-hegemóniáját, és két év után az övék legyen a legstabilabb építmény. Máli Csaba sorozata, a Szupermalac és Űrpatkány a 3-4. epizóddal folytatódhat, amelyben előbb egy elszabadult, éhes fekete lyuktól kell megmenteni a világot, majd az új hőst, Zúzót kell ártalmatlanná tenni. A Gurmai Beáta rendezte Borka és a varázsruha című meséből is újabb rész készül, az 5. epizódban a főhőst rossz kedvéből is kirángatja a varázslatos öltözet, miután megmutatja, mit lehet tenni bánat ellen.

A magyar–francia koprodukcióban megvalósuló Szimbiózis is elnyerte a Médiatanács támogatását. Andrasev Nadja 10 perces animációja vegyes technikával készül (kollázs, digitális rajzanimáció és pixilláció), és arról szól, hogyan dolgozza fel egyedi módon megcsalásait egy feleség, aki előbb nyomozni kezd a szeretők után, majd miután elhatalmasodik rajta a kutató- és gyűjtőszenvedély, természettudományos jelleggel figyeli meg férje nőit. A filmeket 2018. január 31-ig kell elkészíteni, a televíziós bemutatók határideje: 2018. június 30.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik