Média

Óriási háború van a Story TV-ért, a TV2 közeléből vásárolhatják fel

Törlés alá került Borsány-Gyenes András résztulajdonos-vezérigazgató igazgatósági státusza a Story4 és Story5, valamint a Galaxy televíziós csatornákat működtető részvénytársaságban, ahová új vezetők érkeztek. Bírósági ügy lesz belőle, hogy egymással vitatkoznak a tulajdonosok. Borsány-Gyenes szerint azért próbálják elküldeni, mert el akarják adni a Story-csatornákat a TV2 közeli érdekcsoportoknak, míg a bejegyzés alatt álló cégvezető, Csák Ambrus arról beszélt a 24.hu-nak, hogy a tulajdonosváltás nincs napirenden, mindössze olyan új vezetőt szerettek volna, aki képes átláthatóan működtetni a céget.

Borsány-Gyenes András vezérigazgatón kívül, aki céges áttételeken keresztül résztulajdonosa is a csatornákat működtető Digital Media and Communications Zrt. (DMC) médiacégnek, egy másik kulcsfigura, Szőke Gábor is a törlés alá kerültek között van. Ő mostanáig a részvénytársaság igazgatóságának tagja volt.

Ez még nem hatályos, törvényességi felügyeleti eljárás indult

Borsány-Gyenes és jogi képviselője, dr. Wellmann György a 24.hu megkeresésére elmondta:

törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek a változásbejegyzési kérelem ügyében, mivel a vezérigazgatót felfüggesztő és az igazgatótanácsból visszahívó közgyűlés szerintük szabálytalanul zajlott, mert olyan tulajdonosi jogokat vont el tőlük a többségi tulajdonos, amit nem tehetett volna meg, ráadásul az új helyzetben most nincs meg a törvényileg elvárt három fős igazgatótanácsa a cégnek.

Borsány-Gyenes és a jogi képviselője hangsúlyozta továbbá számunkra, hogy az e-cégjegyzékben látható “törlés alatt” státusz azt mutatja, hogy a változásbejegyzés még nem ért véget, az intézkedés egyelőre nem tudott hatályba lépni. Borsány-Gyenes szerint az ügy viszont nemigazán az ő személyéről szól, hanem arról, hogy a tévét el akarják adni a TV2 közeli érdekcsoportoknak, az eddigi igazgatóság – benne az alapítóval – pedig ennek útjában állt volna.

A cégben új vezetőként bejegyzés alatt álló Csák Ambrus szerint viszont csak arról van szó, hogy Borsány-Gyenes András foggal-körömmel ragaszkodik vezetői pozíciójához, a többségi tulajdonos célja egyébként a visszahívással az volt, hogy olyan irányítója legyen a cégnek, aki képes azt átláthatóan működtetni.

Virágh Márton, Ürögdi Zalán, Csák Ambrus

Borsány-Gyenes András, a távozó vezérigazgató és résztulajdonos
Borsány-Gyenes András, a törlés alá került vezérigazgató, a tévé egyik tulajdonosának kisebbségi tulajdonosa

A televíziós vállalatot az e-cégjegyzék szerint jelenleg Virágh Márton – a Gamestar egykori főszerkesztője, illetve az IDG Hungary volt B2C lapigazgatója, a DMC anyavállalatának, a Project029 Kft.-nek az ügyvezetőjén -, a DMC egyetlen igazgatósági tagján kívül a cég vezetésében újonnan megjelenő, a televíziós reklámértékesítőként dolgozó Ürögdi Zalán budapesti lakos és a szintén frissen kinevezett csongrádi származású, a pénzügyi világból érkező Csák Ambrus Pál (egy ideje a tévét működtető vállalatok összetett céghálójában is előbukkanó, csongrádi székhellyel működő Biaxiál Consulting Kft. ügyvezetője, a Project029 gazdasági igazgatója) irányítják cégvezetőként, pontosabban ez a státuszuk bejegyzés alatt van. A cég igazgatótanácsi tagjainak száma eközben mindössze egy főre csökkent, ugyanis Csákot és Ürögdit nem igazgatósági tagnak nevezték ki. További változás, hogy a Story TV anyavállalatában, a Project029 Kft.-ben megjelent tulajdonostársként közvetlenül az a 83 éves Tóth Béla József is, aki korábban a Project029 mögött lévő Mazaj Média Kft. tulajdonosaként volt regisztrálva. (A Project029 Kft. cég a magyar médiapiacon pár évvel korábban még az amerikai IDG médiavállalat magyar leányvállalataként, IDG Magyarország Kft. néven működött, de a Magyarországról kivonuló IDG a céget pár évvel ezelőtt eladta, így került magyar kézbe a magyarországi Computerworld, PC World és a Gamestar című szaklapok kiadója, és ekkor vette át a valamikori IDG Magyarország irányítását Virágh Márton a céget évtizedeken át vezető Bíró Istvántól.)

A Story TV mögött eleinte egy multicég is állt, aztán teljesen magyar magánszemélyekhez került

Borsány-Gyenes András eltávolítása és az új vezetők kinevezése a DMC élén azért különösen érdekes, mert a vezérigazgató kezdetektől egyértelműen kulcsfigura volt a sugárzását 2006-ban megkezdődő Story4 kábeltévénél, mely eleinte még a Sanoma leányvállalata volt.  A tévés vezető kezdetben a céget vezérigazgató-helyettesként irányította – a tévé vezérigazgatója ekkortájt még a magyar Sanoma vezérigazgató-helyettese, Ruszkai Nóra volt -, majd Ruszkai, illetve az őt követő Pintye László távozása után lett Borsány-Gyenes a vezérigazgató. Borsány-Gyenes vezette a céget akkor is, amikor több mint két évvel ezelőtt, 2014 novemberében az addigra már Central Médiacsoport nevet viselő és magyar kézbe, Varga Zoltán üzletember érdekeltségébe került egykori Sanoma-leányvállalat eladta a tévét az akkor már huzamosabb ideje ugyancsak magyar tulajdonban lévő Project029 Kft.-nek.

(Varga Zoltán azzal magyarázta egy interjúban, hogy annak idején megvált a a Central-csoport a tévés üzletágától, azaz a Story-csatornáktól, hogy a televíziós iparágban csak akkor van igazán megtérülés, ha egy csatorna kellően nagy elérést tud felmutatni. Márpedig az a két százalék körüli piaci részesedés, amivel szavai szerint a Story4 és a Story5 TV rendelkezett a tulajdonosváltáskor, szerinte semmire se lett volna elegendő, és az üzletember nem hitt abban, hogy tud még további tévéket venni és el tudnak érni tíz százalék körüli, vagyis értelmezhető részedést. “Annyi pénzt pedig nem akartunk rá elkölteni, hogy a tévés piacon pozíciót foglaljunk. A másik pedig, hogy mi nem akartunk belemenni abba az árharcba, ami kibontakozott az RTL és a TV2 között. Ez egy más pálya, ami nekem annyira nem tetszett, mert inkább hiszek a printben és a digitálisban, valamint ezek kombinációjában, mint a tévében.”)

NAV-végrehajtás, jogviták a mostani tulajdonosok között

A Story TV vezérigazgatójának (és résztulajdonosának) mostani, a megelőző tulajdonosváltást több mint két évvel követő menesztése azt mutatja, hogy feloldhatatlannak tűnő nézeteltérések alakultak ki a tévé mostani tulajdonosai, azaz a kisebbségi tulajdonos Borsány-Gyenes András és a Virágh Márton-féle tulajdonosi érdekkör között. A tulajdonosok közötti vitára utal az is, hogy a Borsány-Gyeneshez is kötődő Media Project Management Kft.-nél novemberben peres eljárásra került sor, és ekkor 50 százalékot meghaladó többségbe került a Mazáj Media Kft.

Borsány-Gyenes visszahívására – amit a tévétársaság magától egyelőre nem kommunikált a sajtó felé – egyébként alig néhány héttel azután került sor, hogy a cégnyilvántartásban megjelent, hogy a NAV végrehajtást rendelt el november végén a DMC-nél.Megkérdeztük erről Csák Ambrust is, miből fakadhatott az adóhatósági eljárás. Elmondása szerint a többségi tulajdonost képviselő Virágh Márton igazgatósági tagnak korábban nem biztosítottak teljes rálátást a cég pénzügyeire, így nem tudják biztosra mondani, mi történhetett, de feltehetőleg a reklámadó részletfizetésre vonatkozó kérelmük elutasítását követően így emelte le a NAV az esedékes összeget. Tartozásuk, sorban álló kifizetetlen lejárt számláik azonban állítólag nincsenek, a NAV-os procedúra pedig egyszerűen technikailag így jelent meg a cégnyilvántartásban, vagyis ez egy standard eljárás.Egyébként a cégcsoport pénzügyileg jól teljesít, a reklámadó halasztására vonatkozó kérelmet is azért nyújthatták be valószínűleg, mert jelentős reklámbevételük volt – tette hozzá Csák.

Borsány-Gyenes Andrást is megkérdeztük erről. Azt közölte velünk, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy nem volt biztosított a kellő rálátás a cég ügyeire a tulajdonosok számára,

hiszen bizonyítható, hogy Csák úr járt el gazdasági vezetőként, és rendelkezik az összes szükséges információval. A társaság egyébként 2016-ra vonatkozó valamennyi adófizetési kötelezettségének eleget tett

– tette hozzá Borsány-Gyenes András, aki amúgy azt is megerősítette, hogy a reklámadó-fizetés kapcsán kértek részletfizetési kérelmet a NAV-tól, amit elutasított a hatóság, de lejárt adótartozásuk nincs, ha kell, igazolást is be tud mutatni erről.

Csákék számítottak rá, hogy nem lesz egyszerű a vezetőcsere

Borsány-Gyenes András és ügyvédje telefonon az ünnepek alatt azt nyilatkozta nekünk, hogy szerintük szabálytalan volt a DMC december közepén megtartott közgyűlése, ahol – Borsány-Gyenes szerint – a többségi tulajdonos elvonta a kisebbségi tulajdonos jogait, vagyis azt, hogy igazgatósági tagot delegálhasson, ehelyett saját maga nevezett ki új cégvezetőket, pedig a menedzsmentjogok a Media Project Management Kft.-nél voltak. Emiatt kezdeményezte Borsány-Gyenes jogi képviselője útján a törvényességi felügyeleti eljárást.

Csák Ambrus viszont a háborúskodásnak tűnő helyzet kapcsán arról beszélt, hogy az egész alapvetően csak egy szimpla vezetőváltás. Hozzátette, hogy Borsány-Gyenes a DMC-ben kisebbségi részesedéssel bíró cégben (Media Project Management) kisebbségi tulajdonos, és ezt kihasználva “foggal-körömmel ragaszkodik a pozíciójához”, ez azonban egy számára sem ideális helyzetet eredményez, hiszen így a Story TV úgy vág bele egy nehéz évbe, hogy közben a tulajdonosok egymással vannak elfoglalva. Csák szerint a vezérigazgató menesztésére szabályos közgyűlésen került sor, de biztosak voltak benne már akkor is, hogy Borsány-Gyenesék igyekeznek majd megtámadni a határozatot. Csák Ambrus egyébként elismerte, hogy a cég igazgatóságába két főt a kisebbségi tulajdonos delegálhat, de azt is mondta, a közgyűlésnek viszont joga volt visszahívni az érintett igazgatósági tagokat.

Megtettük a Media Project Management Kft.-nek a javaslatunkat az új igazgatósági tagok kilétére vonatkozóan, így reményeink szerint januárra meglehetnek egy újabb közgyűlés keretében.

Csák szavai alapján csak az új, szakmailag elismert szakemberek érkezéséig, átmeneti időre tervezi, hogy a cég vezetésében részt vesz, mivel önmagát banki, pénzügyi szakembernek tartja.

Rákérdeztünk arra is, mi igaz abból, hogy a vezérigazgató menesztése mögött az a cél lehet, hogy a tévét fel akarják vásárolni. Csák erre azt mondta, hogy Borsány-Gyenesék már hónapokkal ezelőtt megvádolták őket azzal, hogy eladnák a terméket, a Story TV-t, de ilyenről nincs szó, hanem egyszerűen új vezetőt szerettek volna kinevezni a cég élére.

Az eladás lehetősége nem kizárható, de most nem lenne időszerű

Csák egyébként újbóli kérdésünkre, hogy egyáltalán nem merül-e fel az eladás, azt mondta:

Nem tudom kizárni ennek lehetőségét, de most ez nem időszerű, mert egy nehéz év következik, és azért is lenne jó, ha rendeződnének a viták, mert az új vezetőknek sokat kell majd dolgoznia azon, hogy a lehető legerősebben tudjanak nekifutni 2017-nek. Az eladás talán egy évvel ezelőtt lehetett volna esetleg alternatíva, de a termék – a Story TV – jól működik, rentábilis. Ez nagyban köszönhető egyébként annak, hogy a költséges 7/24 című hírműsort levágtuk. Ekkora híradónak szerintünk egy ekkora tévénél nincs jogosultsága, hiszen milliárdos nagyságrendű költségeket emészt fel, de Andrásnak más volt a véleménye erről.

Borsány-Gyenes egyébként ezzel kapcsolatban azt mondta nekünk, hogy különböző típusú saját gyártású műsorokra nyilvánvalóan nagy szükség van, sok ilyet készítettek elő az elmúlt időszakban is. A hírműsor elkészítése viszont annak idején messze nem került milliárdokba.

Dirk Gerkens ügyvédje

Csák furcsállotta egyébként, hogy miközben Borsány-Gyenes – állítólag – azzal vádolja őket, hogy a TV2 közelébe adnák el a tévét, Borsány-Gyenes egy olyan ügyvéddel, egy bizonyos dr. Borbíró Istvánnal és a Jutasi ügyvédi irodával is dolgozott, aki Dirk Gerkens volt RTL-vezérigazgatót, a TV2 vezérigazgatóját is képviseli az RTL és a Gerkens közötti perben.

Bennünket vádol, és közben a konkurencia ügyvédjével dolgozik

– fejezte ki furcsallását Csák.

Amikor viszont Csáknak azt mondtuk, hogy nekünk Borsány-Gyenes egy másik jogi képviselőt jelölt meg dr. Wellmann György személyében, akivel beszéltünk is, és tájékozottnak bizonyult az ügyben, Csák azt mondta, Borsány-Gyenes feltehetőleg több ügyvéddel is együtt dolgozik. Csák azt is mondta, hogy Borsány-Gyenest egyébként mint munkavállaló programigazgatót esetleg szívesen foglalkoztatnák a továbbiakban is, mert “Andrásnak jó meglátásai vannak”, de abban már nem biztos, hogy Borsány-Gyenes ezt az ajánlatot elfogadja.

A menesztett alapító szerint a TV2 közelébe kerülhet a tévé

Kellő bizonyítékom áll rendelkezésre arra, hogy a többségi tulajdonos a TV2 érdekkörébe szeretné a tévét értékesíteni

– reagált Borsány-Gyenes András, aki szerint azt sem nehéz belátni, hogy egy termék értékesítését általában nem a kisebbségi, hanem a többségi tulajdonos szokta végrehajtani.

A Sanomával közösen, az én ötletemre alapítottuk ezt a tévét annak idején, ezért az is nyilvánvaló, hogy bennem a legnagyobb a szándék arra, hogy a termék továbbra is függetlenül működjön. Ez egy sikeres cég, az idei adózott eredmény várhatóan a kétszerese lesz a megelőző évinek

– folytatta Borsány-Gyenes, aki szerint ez is alátámasztja, hogy sikeresen irányította a céget.

Költözés

Van még egy érdekesség a Story TV kapcsán: a televízió budapesti, Montevideo utcában lévő irodaházban bérelt szobáiból nemrégiben elkezdték kipakolni a tv különféle technikai felszereléseit. A bejegyzés alatt álló cégvezető, Csák Ambrus szerint azonban csak arról van szó, hogy a televízió elköltözik a Media Project Management székhelyére. A költözés szavai szerint fennakadást nem okoz a napi működésben, mivel a tévé saját gyártású műsorokat jelenleg nem gyárt. (A Story TV jelenleg leginkább vásárolt tévésorozatokat sugároz.)

Nem először hallani a csatorna eladásáról

2016 februárjában  az akkoriban még létező Népszabadság azt állította, hogy a Story TV-re, valamint a Radu Morar tulajdonában lévő Tematic Media Groupra is szemet vetett Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, a TV2 tulajdonosa. Borsány-Gyenes azonban a 24.hu-nak nyilatkozva akkor még arról beszélt, úgy tudja, a Story TV tulajdonosai nem tárgyaltak Andy Vajnával ilyesmiről, illetve nem kaptak megkeresést felvásárlással kapcsolatban. (A Story TV eladása körüli pletykáknak akkoriban az adott táptalajt, hogy Dirk Gerkens, az RTL Magyarország egykori vezetője, miután bejelentették, hogy az Andy Vajna által, részben az állami Eximbank közel 7 milliárdos hiteléből megvásárolt TV2 vezérigazgatója lesz, arról beszélt, hogy a TV2-nek bővítenie kell a kábeltévés portfólióját, és felvásárlásokra készülnek. De hogy mely csatornák felvásárlása jöhet szóba, arról csak találgatások voltak. Végül a TV2-csoport azonban nem vásárolt fel csatornákat, hanem maga indított be újakat, így Andy Vajnának 2016 végén már 9 tévécsatornája volt a TV2 főcsatornán kívül, ami mellé ott van még a Rádió 1 rádiócsatorna is, ahová a Class FM analóg frekvenciájának lekapcsolása után a valamikori Morning Show – új nevén Reggeli Show – sztárműsorvezetői, Sebestyén Balázsék átmentek.) Borsány-Gyenes ma viszont már azt mondja, a Story TV eladásának előkészítése már korábban elkezdődhetett, de a többségi tulajdonosok nem avatták be a háttérben kezdődött egyeztetésekbe.

FRISSÍTÉS (2017. 01.14.): Egy nálunk landolt dokumentum szerint a TV2 közeléből igazolhat magának új igazgatósági tagot a StoryTV. A részletekről itt írunk bővebben.

A pénzügyi beszámolójuk alapján nyereségesek

Az átlagosan 12 főt foglalkoztató Digital Media Commications a leadott beszámoló szerint 2015-ös pénzügyi évet 2,8 milliárd forint nettó árbevétellel, és 197 millió Ft adózott eredménnyel zárta. A Story4 generalista szórakoztató csatorna 50. heti átlagos közönségaránya 1,0 % volt az esti főműsoridőben (18:00-22:59), ezzel a hazai tévécsatornák között a 18. legnézettebbnek számított a 18-59-es korosztályban, míg egész napos közönségaránya 1,2% volt, ezzel a 17. volt ebben a célcsoportban.

Ezt érdemes tudni Borsány-Gyenes Andrásról

A Story TV-t eddig irányító Borsány-Gyenes András 44 éves, az ELTE angol-könyvtári informatikai szakán végzett vezérigazgató pályája a Nemzeti Sportnál gyakornokként kezdődött még az egyetemi évek alatt, majd az Eurosportnál és más angol csatornáknak dolgozott magyar érdekeltségű sportesemények kapcsán. Később segédszerkesztőként, majd szerkesztőként dolgozhatott a BSkyB-nél is. Külföldi karrierjét követően Magyarországra visszatérve először a DunaTV nemzetközi osztályára került, majd mindössze 26 évesen a Magyar Televízió műsorigazgatója lett, mellyel a köztévé történetének egyik legfiatalabb vezetője volt. Ezután a UPC-nél részt vett az akkor induló Sport1 és Sport2 csatornák elindításában. 2006-ban kapcsolódott be a Story4 csatorna felépítésébe a Sanoma leányvállalatának vezetőjeként.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik