A tökéletes kampány megalkotása
A Charles de Gaulle repülőtéren Orbán Viktor 2015. január 15-én a következőket nyilatkozta:
A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont. […] mi nem fogjuk megengedni, legalábbis amíg én vagyok a miniszterelnök […], hogy a bevándorlók célpontjává váljon Magyarország.
Orbán hazafelé tartott a Párizsban megrendezett tömegfelvonulásról, amelyen milliónyi francia polgár fejezte ki: nem hagyják, hogy a köztársaság értékeit, a sajtószabadságot és az egymás iránti toleranciát dzsihadista terroristák megbontsák. A demonstrációra azt követően került sor, hogy a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap szerkesztősége ellen bevándorlómúlttal rendelkező, szélsőséges fegyveresek terrortámadást hajtottak végre, amelyben és a terroristák felkutatására induló, napokig tartó hajszában összesen 17 ember halt meg.
Mindez hónapokkal azelőtt történt, hogy 2015. áprilisban Magyarország határain felbukkant volna az első szír menekült. Őket később tíz- és százezrek, majd addig sosem látott méretű menekültválság követte Európában. Orbán azonban már a Charlie Hebdo-merénylet után arra a következtetésre jutott, hogy a bevándorlás kérdése a közeljövőben az európai politika középpontjába kerül majd, és ezt a kártyát érdemes Magyarországon is kijátszani. Magyarország sosem volt ugyan bevándorlócélország, sőt az emberek általában inkább kivándoroltak innen, de 2015-ben, az úgynevezett balkáni bevándorlóútvonal megnyílásával pár hónapra mégis a menekülők tranzitországává változott. A menekültáradatot a világsajtó is látványos képsorokban közvetítette. Orbán már az első csoport felbukkanásakor határozott menekültellenes álláspontot hangoztatott, és az Európai Unióban zajló válságtárgyalásokon azt javasolta, a menekülőket egyáltalán ne engedjék be az Európai Unió területére. Véleményét azzal tette hangsúlyossá, hogy 2015 nyarán Magyarország és Szerbia határán 175 km hosszú kerítést építtetett. Mindeközben kormányzati óriásplakát-kampány indult: „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” – harsogták a feliratok. Ebből a vak is láthatta, hogy az üzenet nem a menekülőknek, hanem a lakosságnak szól. Ez politikailag annyira kifizetődött a Fidesznek, hogy még a 2018. évi országgyűlési választások előtti kampányt is – amikor Magyarországon már nem volt egyetlen menekült sem, és az európai helyzet is konszolidálódott – erre a tematikára építették. A széles körű politikai kampányt a Fidesz pártkormánya tervezte és finanszírozta, és a Fidesz által uralt médiabirodalom bonyolította le. A Fidesz Európában példátlan méretű és hangnemű kampányai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a párt 2018-ban és 2022-ben is újabb választási győzelmet aratott.
A tökéletes kampányrecept
A Fidesz alapításától fogva kiemelkedő figyelmet fordított a profi politikai kommunikációra. A párt botcsinálta „kommunikációs stratégái”, akik a Fidesz 1990-es kampányát a svéd Roxette zenekar, „Listen to your heart” című számának zenéjére építették fel, már eleinte is nagy becsben álltak. A plakátunkon a puszilkodó kommunista vezetők, Brezsnyev és Honecker mellett egy fiatal csókolódzó pár szerepelt, és a választásra biztatta az embereket.
Amikor a Fidesz az 1990-es évek második felében jobboldali pártként profilírozta újra magát, a neokonzervatív politikai nyelv szakítást jelentett a múlttal, és az emberek mindennapi tapasztalataira épített. A közérthető nyelvezet, amely 1998-ban új kommunikációs stratégiával párosult, jobban működött, mint a szocialista és a liberális pártok inkább technokrata retorikája. A Fidesz politikusai ekkor sajátították el, hogy sosem a riválisokhoz, hanem mindig kifelé, az emberekhez beszélnek, akár a televízióban, akár személyes vitákban vesznek részt. A szöveggel összehangolt viselkedés, gesztusok és öltözködés gyorsan befogadhatóvá tette a politikai üzenetet. Orbán Viktort már fiatal miniszterelnökként exkluzív kommunikációs csapat vette körül, amely minden egyes lépését előkészítette és rögzítette. Emellett
Ez a kommunikációs fölény nagyban hozzájárult a Fidesz 1998-as választási sikeréhez. A következő, elvesztett választás után Orbán szélnek eresztette kommunikációs tanácsadóit. Valami újra volt szüksége. Ekkor bukkant fel körülötte Habony Árpád, aki segített felépíteni az új Orbán-figurát: a tweedzakós „emberek emberét”.
Habony annak ellenére lett megkerülhetetlen szereplő a pártban, hogy soha nem kapott formális posztot. A kihívó, sokszor arrogáns tanácsadót Orbán állandóan maga mellett tartotta. A 2000-es években Habony tovább építette az Orbán körül kialakuló személyi kultuszt. A Fidesz oktatási és kutatási központját, a Századvég Alapítványt a politikai stratégiai kommunikáció bázisává alakították át. Habony 2010-re már fontosabb ember lett, mint a Fidesz körül mozgó politikai ideológusok, vagy akár a párt elnökségének tagjai.
Habony mellett Orbán másik fontos szövetségese Arthur J. Finkelstein amerikai kommunikációs tanácsadó volt. Finkelstein az 1970-es évek óta dolgozott az amerikai Republikánus Pártnak, és arról vált hírhedtté, hogy zsidó származása ellenére három ízben is közreműködött a nyíltan rasszista, homofób, feminista- és abortuszellenes Jesse Helms észak-karolinai szenátor újraválasztási kampányában. Az elsők között volt, akik már az 1970-es években adatbázisalapú kampányokat építettek, ami lehetővé tette, hogy a mikrotargeting eszközével különböző választói csoportoknak más-más üzenetet közvetítsenek. Nem hitt az ideológiákban, csak a számokban. Azt képviselte, hogy a szavazók alapvetően nem racionális lények, hanem döntéseiket benyomásaik és érzelmeik alapján hozzák meg, és a politikusnak az a dolga, hogy túljárjon az eszükön.
Finkelstein emellett a negatív kampány mestere volt.
Az Amerikában kipróbált és tökélyre fejlesztett módszer brutalitásával mi akkor szembesültünk először, amikor 2012-ben az Együtt politikai mozgalom megalapításával Bajnai Gordon a nyilvánosság elé lépett. A Fidesz kommunikációs stábja összefüggéstelen mozzanatokat emelt ki Bajnai múltjából, amelyeket egymás mellé raktak, felnagyítottak, és az ezekhez kapcsolt üzenetekkel igyekeztek őt morálisan és politikailag lejáratni. Fejére olvasták egy agrárvállalat csődjét, a 2008-as gazdasági válságot, és személyét a leginkább elutasított politikusokkal kötötték össze. Mindezzel azt sugallták, hogy Bajnai morálisan vállalhatatlan, és ha hatalomra jutna, az országot káoszba döntené. Ez a durva karaktergyilkos kampány akkor itthon hidegzuhanyként ért bennünket.
Még képviselőként egyszer a parlamenten kívül összefutottam a Fidesz egyik vezető politikusával, akivel 25 évvel korábban jó barátságban voltunk. Büszkén mesélte, hogy épp spanyol konzervatív párttársak számára szervezett kampánytréninget. Eldicsekedett, hogy Arthur Finkelsteintől tanulta a mesterséget. Mi volt a legfontosabb, amit tőle tanult, kérdeztem tőle, mire azt válaszolta, hogy Finkelstein abszolút profi. Ez abból is látszott, hogy bár együtt élt egy férfival, minden gond nélkül felépített egy melegházasságellenes kampányt egy republikánus szenátornak. Majd miután nyertek, a pasijával elutazott Massachusetts államba, összeházasodtak, és gyerekeket fogadtak örökbe. Az ismerősöm azt látta profi működésnek, hogy Finkelstein teljesen le tudta választani személyes értékválasztásait a politikai termékről, amelyet eladott, és amelyet mások meggyőződésévé próbált tenni. Finkelstein meghatározó szerepet vitt a Fidesz kormányzati kampányainak felépítésében. Egy fideszes szakértő úgy beszélt róla, hogy az ő kezében összpontosulnak a stratégiai kérdések: ő értelmezte a számok közti összefüggéseket, ő tett javaslatot az üzenetek megfogalmazására és közvetítési technikáira. „Finkelstein az agy.”
A lejáratás módszerének kidolgozása mellett Finkelstein életének másik csúcsteljesítménye, hogy sikerült a „liberális” kifejezést szitokszóként elterjesztenie. Az 1990-es években Amerikában folytatott kampányai a fehér középosztály egzisztenciális félelmeire építettek, amelyeket a liberálisokhoz kapcsolt. Ez a kétpólusú amerikai rendszerben kifejlesztett recept olyan erős volt, hogy a többpárti európai politikai kontextusban is sikeresnek bizonyult liberális, baloldali és zöld politikusok ellen. Finkelstein módszere az, hogy ki kell választani egy kisebbséget, amellyel kapcsolatban széles körű előítéletek élnek egy adott társadalomban. Ezután a negatív érzések és félelemmagok felnagyítása révén erősíteni lehet az ellenérzéseket, végül a negatív tartalmakkal felruházott kisebbség megjelenését rá kell kenni a liberálisokra. 2015 után azonban bebizonyosodott, hogy milyen gyorsan véghez vihető egy ilyen kommunikációs fordulat.
Orbán berobban a menekültellenes kampánnyal
Amikor 2015 tavaszán az első közel-keleti származású menekülők felbukkantak Magyarországon, a kormánypárt már készen állt a kommunikációs panelekkel: ezek az emberek a jobb élet reményében, ellenőrzés nélkül özönlenek be Európába. Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra! – visszhangoztak Orbán szavai naponta a parlamentben. Az országot hamarosan ellepték a gigantposzterek: „Ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeinket!” A parlamentben, bármiről volt is szó, a fideszesek mindig a menekülteknél kötöttek ki.
Én azonban arra törekedtem, hogy a jelenséget gazdasági, biztonsági és emberiességi szempontból, annak összetettségében próbáljam megérteni. Mivel a kormánytól szerzett információban egyáltalán nem lehetett megbízni, sorra végigjártam a menekültbefogadó állomásokat. Még az egyik leginkább érintett görög szigetre, Leszboszra is sikerült elutaznom, hogy az ottani hatóságoktól és segélyszervezetektől, első kézből tájékozódjam a probléma tágabb összefüggéseiről.
Tények alapján azonban teljesen hatástalan volt érvelni a magyar nyilvánosságban. A kormány rendkívül hatásosan kényszerítette rá a közbeszédre a saját értelmezési keretét, ami az emberek „idegenektől” való zsigeri félelmeire épített, és azt állította, a bevándorlók hazánkat fenyegetik. A menekültválsággal kapcsolatos diskurzus lehetetlenné vált.
A Fidesz 2015-ös plakátkampánya azokat a cigányellenes, bűnbakképző szövegeket ismételte, amelyek a magyar közgondolkodásban hosszú idő óta jelen voltak. Tíz évvel korábban a Jobbik mint szélsőjobboldali párt épp ilyesmivel kampányolt sikeresen. A Fidesz a lakosság cigányellenes előítéleteit, a jóléti sovinizmusra építő elutasítást fordította át a menekültekre. Közben a Bevándorlási Hivatal naponta egyre magasabb számokat jelentett be az ekkor már csak egységesen migránsnak nevezett tömegek érkezéséről. A kormány által sebtében felhúzott szögesdrót határkerítést szeptember első napjaiban hatalmas nemzetközi sajtóérdeklődés mellett zárták le Szerbia felől. Miközben a kormány a fizikai fenyegetettséget sulykolta, Orbán kommunikációs fordulatot hajtott végre, és a „gazdasági bevándorlás” helyett „népvándorlásról” kezdett beszélni: „Európa jólétben szunyókáló népei végre megértették, hogy végveszély fenyegeti az életelveket, amelyekre Európát építettük.”
A menekültek bűnbakként való kipécézése a maga módján zseniális választás volt arra, hogy a Fidesz félelemkeltő ellenfelet mutasson fel. Az antiszemitizmusnak és a cigányellenességnek Magyarországon már nem volt újdonságértéke, ráadásul a nyílt rasszizmus törvénytelennek számít. A Fidesz viszont új „ellenséget” talált: a „migránsokat”, amely ellenségképet elsőként a párt maga tudott felépíteni, a téma hozzájuk kötődött. Az átutazó menekülők, az ismeretlen idegenek kiválasztása cinikusan szólva épp azért volt lenyűgöző, mert nem lehetett látni őket. A nem létező, arctalan bűnbakkal szemben sokkal könnyebb felkelteni a félelmet és az ellenszenvet, különösen, ha hasonló előítéletek más csoportokkal szemben már beépültek a közgondolkodásba.
Ahogy a menekültek elérték a kontinens központi országait, az Európai Unió vezetői az országok közötti szolidaritás jegyében úgy döntöttek, hogy kötelező befogadási kvótát javasolnak a tagországok számára. A magyar kormány ezt kerek perec elutasította, mondván: a menekültkérdés a globális civilizáció válságjelensége, amelyet a szokásos eszközökkel nem lehet megoldani.
A „migráns” kifejezés, amely a magyar nyelvben korábban nem volt elterjedt, egy sor teljesen új lekicsinylő nyelvi összetétel alapjává vált, például „migránssimogató”, „migránsbarát”, „migránspaktum”. Ezek a dehonesztáló, gúnyos kifejezések arra szolgáltak, hogy a menekültekkel kapcsolatban felépített negatív érzéseket a Fidesz a saját kritikusaira is átragassza. Ez a kampány a Finkelstein-féle nyelvi háború tökéletes megvalósítása volt.
Amikor 2015 szeptemberében, a legnagyobb menekülthullám idején Angela Merkel elmondta híres beszédét: „Wir Schaffen das”, azaz „meg tudjuk csinálni, hogy nagy tömegű menekültet befogadunk Németországba”, Orbán ellenlábasára talált. Ettől kezdve ő testesítette meg a merkeli „Willkommenskultur” (befogadás kultúrája) tökéletes elutasítását, neve és politikája egész Európában ismertté vált. A magyar miniszterelnök arra kényszerítette európai kollégáit, hogy reagáljanak az ő radikális elképzeléseire, amelyeket korábban csak szélsőséges politikusok képviseltek. Orbán nézetei és módszerei immár nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi közvéleményt is élesen megosztották.
Hiába csökkent idővel a menekülők száma, a migrációs válság politikai hullámait nem lehetett megállítani. Orbán népszerűsége rendületlenül növekedett. Az európai közvélemény megváltozott, és a radikális jobboldali tömörülések Európa-szerte megerősödtek.
A Fidesz 2016-ban népszavazást kezdeményezett Magyarországon. A referendum a terv szerint azt a célt szolgálta, hogy a kormány kemény kvótaellenes álláspontját, amely az európai uniós országok közötti diskurzusban nehezen volt védhető, a lakosság többségének véleményével támogassa meg. A kérdés így hangzott: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
Kommunikációs úthenger
A kormány óriásplakátjai azonnal megjelentek az egész országban, rajtuk a lekezelő szöveggel: „Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!” Azok után, hogy a kormány korábban rávetítette a romákkal kapcsolatos félelmeket a menekültekre, a Fidesz-kommunikáció összekötötte a menekülteket az Orbánt bíráló európai politikusokkal. A ravasz kampányszlogen arra is rávilágít, hogyan különböztette meg a Fidesz kommunikációja „Brüsszelt”, azaz a rossz Európát a „jó Európától”, amely védelmez, és amelyet értelemszerűen a Fidesz testesített meg. A „brüsszelezéssel” a Fidesz azt sugallta, hogy az unió bürokratái és liberális politikusai egy önálló érdekkel rendelkező, homogén csoportot alkotnak, amelyet a nemzetállamokkal szemben mozgósítani tudnak egyfajta háttérhatalomként. Erre azért volt szükség, hogy az Európa-párti lakosság számára elfogadhatóvá tegyék az unió vezetői elleni támadást.
Nekünk, ellenzéki politikusoknak az volt az egyik legnagyobb dilemmánk, hogy a menekültválságról szólva hogyan kerüljük el a Fidesz szóhasználatát, amely azt jelentette volna, hogy egyetértünk az álláspontjukkal.
A népszavazás az ötlet felbukkanásától kezdve hatalmas politikai kihívást jelentett az ellenzék számára. Álláspontunk szerint ugyanis a népszavazási kérdés alkotmányellenes volt, ráadásul rendkívül manipulatív, hiszen józan ésszel csak egyetlen módon, nemmel lehetett rá válaszolni. Hatalmas viták után, a többi ellenzéki párttal egyetértésben úgy döntöttünk, hogy a népszavazás ellen bojkottot hirdetünk. Az első probléma rögtön az volt, hogy a gőzhengerszerű kormányzati kampánnyal szemben hogyan juttassuk el az üzenetünket a választókhoz. Az állami televízió és a Fideszhez közel álló médiumok éjjel-nappal randalírozó menekülő tömegekről szóló képsorokat mutattak. Naponta készültek riportok a nyugat-európai városokban élő bevándorlók és helyi lakosok közötti konfliktusokról, a kormány szlogenjei minden létező rádió- és tévécsatornán dőltek az emberekre, és az utca is tele volt velük.
A propagandakampány azt sugalmazta, hogy Európát elfoglalták a muszlim bevándorlók, akiknek nyilvánvaló szándékuk, hogy benépesítsék a mi világunkat. A Magyar Televízió „Heti Terror” címmel műsort indított, amelyben a Fidesz által fizetett propagandisták szakértőként magyarázták a legelképesztőbb, bevándorlóknak tulajdonított bűntényeket. Se szeri, se száma nem volt a hamisított „tudósításoknak”. Egy kutatás szerint csak az Origo portálon naponta 13 migrációs témájú hír jelent meg, minden esetben negatív színben tüntetve fel a bevándorlókat úgy, hogy a szerzők egyetlen alkalommal sem vállalták a nevüket.
A különbség az volt, hogy míg a brit kormány az összeget szétosztotta a kampányoló pártok és civil szervezetek között, addig Magyarországon az egész összeget a kormánypárt maga költötte el az adófizetők pénzéből a saját álláspontjának népszerűsítésére. Más pártok és szervezetek egyetlen fillér támogatást nem kaptak.
További, inkább érzelmi-politikai nehézséget jelentett számunkra, hogy bojkottot végső soron akkor vetünk be, amikor egyszerűen nincs más értelmes lehetőség. Kényelmetlen volt annak tudatában kampányolni, hogy azért döntöttünk így, mert tehetetlenek vagyunk. „Ne menj el szavazni, ne vegyél részt ebben a gonosz színjátékban!” – ez volt az üzenetünk.
A teljesen egyenlőtlen verseny végül érvénytelen eredményt hozott, mivel a népszavazáson a választóknak csupán 44%-a vett részt. Az érvénytelen szavazatok fényében ez azt jelentette, hogy csupán 41,3% szavazat volt érvényes. Úgy értékeltük, hogy az ellenzéki bojkott végül győzedelmeskedett, az emberek többségét nem lehetett átejteni. A képet azonban árnyalta, hogy azok, akik érvényesen szavaztak, szinte mind a Fidesz álláspontját erősítették meg. A Fidesz jogilag nem, de politikailag elérte célját: mozgósította szavazótáborát, menekültellenes propagandáját elképesztő hangerővel hónapokig napirenden tartotta, és lehetőséget adott Orbánnak, hogy az Európai Tanácsban nyomatékosan képviselje kompromisszumképtelen álláspontját. A miniszterelnök természetesen győzelemként értelmezte az eredményt, és az „emberek követelésének eleget téve” azonnal alkotmánymódosítást kezdeményezett.
A folyamatos gyűlöletkeltő kampány, amely rájátszott az emberekben megbúvó félelmekre, nagyon bejött a Fidesznek. A párt népszerűsége folyamatosan nőtt, az idegenellenesség korábban sosem látott módon megerősödött. Finkelstein gyűlölködő és megosztó receptje a „mester” közreműködése nélkül is tökéletesen működött, aki ebben az időben már súlyos betegségben szenvedett, és 2017-ben meg is halt.
Egy gátlástalan konspirációteória-kampány
A 2017-es év tavaszán újabb plakáttenger öntötte el az országot. A startpisztolyt, mint mindig, Orbán Viktor lőtte ki, ezúttal a húsvét alkalmából adott nagyinterjújában. Kijelentette: „Az egész ügy arról szól, hogy Soros György a nyilvánosság elől rejtetten, magyarországi szervezetein keresztül temérdek pénzzel támogatja az illegális bevándorlást.” Felelevenítette, hogy a magyarság, mint mindig, most is szabadságharcot vív, és a hadszíntér központjában most a migráció áll. Ebben a harcban, állítása szerint, a magyar nemzet ellenfelei a Soros György amerikai pénzember által támogatott szervezetek. Soros az 1980-as években aktívan támogatta a demokratikus szervezeteket, például a Fideszt, de ezt manapság nem szokás emlegetni a párt történetével kapcsolatban.
A miniszterelnök ebben a szellemben vezette fel a migrációellenes kampány továbbfejlesztett változatát. „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” – állt a plakáton, amely a menekültválság mögött álló globális machinátorként a filantróp Soros gúnyosan nevető arcát ábrázolta hatalmasra nyomtatva. A fideszes médiagépezet pedig újabb határokat lépett át. „Soros a hamiskártyás!” „Soros dróton rángatja a brüsszeli politikusokat!” „Soros az egész világot befolyásolná!” A Parlament falain belül éjjel-nappal „sorosozás” folyt. Természetesen mi, az ellenzék képviselői mindannyian „Soros bérenceivé” váltunk, akik a menekültáradat révén törünk Európa tönkretételére. Az Orbán által felvázolt teória ezerszeresre nagyítva harsogott a kormánypolitikusok szájából, a Fidesz-médiából és a házak falairól.
Miután hónapokig ömlöttek az emberekre a képtelen hazugságok, a kormány újra „nemzeti konzultáció” szervezésébe fogott. A polgároknak kiküldött levelekben az első kérdés így hangzott: „Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy Afrikából és a Közel-Keletről évente legalább egymillió embert telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is. Ön támogatja a Soros tervnek ezt a pontját?” A „kérdőívben” feltárult a Fidesz kommunikációs agytrösztjének újabb leleménye: egy sor hazugság, amelyeket összességében „Soros-terv”-nek neveztek el. Eszerint Brüsszel rá akarja kényszeríteni a magyarokat, hogy bontsák le a határkerítést, és a bevándorlóknak fizessünk fejenként kilencmillió forintot, a „terv” célja pedig, hogy „az egyes országok nyelve és kultúrája visszaszoruljon…”. Mindez valójában arra szolgált, hogy a lakosság félelmeit erősítse, és alapot teremtsen rá, hogy a kormánynak „meg kelljen védenie” az országot a „külső ellenség- től”. A morális pánikkeltés, amelyet a magyar kormány közpénzen dolgozott ki és bonyolított le, a tetőfokára hágott. A mindent átható kampány egészen a 2018-as választások napjáig tartott.
Soros személyének kiválasztása és a hozzá kapcsolt civil szervezetek elleni támadás nem Orbánék találmánya volt. Finkelstein és üzlettársa, George Birnbaum korábban már Izraelben is kipróbálta, de igazán Magyarországon vált be. Birnbaum 2019-ben egy svájci lapnak adott interjúban azzal dicsekedett, hogy Sorosnak mint főellenségnek a kitalálása az összes termékük közül a legsikeresebb volt.
Soros tökéletes választásnak bizonyult. Egyrészt rá lehet aggatni a liberális címet, másrészt megtestesíti azt, amit a konzervatívok annyira utálnak sikeres baloldaliakban: egy pénzügyi spekuláns, aki közben gyengébb kapitalizmust szeretne. Harmadrészt nem politizál, így nincsenek politikai eszközei a visszavágásra, és még csak nem is él az országban.
Birnbaum kifejtette, hogy az Orbánnal folytatott közös munka során először, 2008-ban a kommunistákra mentek rá, 2010-ben a finánctőke képviselőire, 2015-ben a brüsszeli bürokratákra, végül 2018-ban Sorosra és a liberálisokra. Bár a Soros-ellenes kampányt nem antiszemitának szánták, felépítése klasszikusan ezekre a toposzokra épült, ami szintén régi előítéleteket mozgósított. Soros lett minden gonosz megtestesítője. A milliárdos pedig a finkelsteini tapasztalatnak megfelelően nem tehetett semmit. „»Minél inkább visszautasította volna a támadásokat, annál inkább alátámasztotta volna azt az állítást, hogy beleavatkozik a politikába« – magyarázza Birnbaum. – Pedig Sorosnak esze ágában nem volt beszállni a magyar politikába.”
A Fidesz saját közvéleménykutató cége szerint már 2016 végén is 61% volt azoknak a magyaroknak az aránya, akik negatív tulajdonságokat társítottak az egyébként számukra ismeretlen Soros György személyéhez, sőt az ellenzéki pártok szavazóinak fele is osztotta ezt a véleményt. A választási kampányban már nem kellett mást tenni, csak Soros nevéhez kapcsolni az ellenzéki politikusokat, így ők is negatív színben, „Soros bábjaként” tűntek fel. A kampányban az ország olyan plakátokkal volt tele, amelyek az ellenzéki pártok vezetőit mutatták, akik mögött sátáni mosollyal az arcán Soros állt. A menekült- és Soros-ellenes kampány elképesztő politikai és társadalmi károkozását mindazonáltal nem lehet Finkelsteinékre hárítani. A 2016–2018 között folyó gigantikus kampány, amely évekig uralta a magyar közbeszédet, a Fidesz központosított gépezetének mesterműve volt, amelyet a 2010 után felépített kommunikációs és médiabirodalom által bonyolítottak le.
Jól bejáratott gépezet
Míg a Simicska által dominált években a média finanszírozása még sokszereplős játszma volt, 2015 után a Fidesz közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatalban helyezte el a központi párt- és kormánykommunikáció szervezetét. Ugyanebben az évben a kormány szuperhivatala 25 milliárd forinttal rendelkezett.
A politikai kampányok tervezése egy tényfeltáró írás szerint úgy zajlott, hogy először a Századvég Kutatóintézet és az általa megbízott közvéleménykutató cég nagymintás és fókuszcsoportos felmérések segítségével kiválasztotta a nyilvánosságban használandó kifejezéseket, majd meghatározták a tévé- és plakátkampányok szöveg- és képi világát, valamint politikai tartalmait. „Kifejezetten olyan, könnyen visszaidézhető szókapcsolatokat, kifejezéseket keresnek a kampányokhoz, amelyek erős negatív érzelmi reakciókat váltanak ki fideszes és bizonytalan ellenzéki szavazókból” – ismertette a cég egyik volt munkatársa. Így alakult ki, hogy az „Európai Unió helyett mindig Brüsszelt kell mondani, mert azt könnyebb összekötni a bürokráciával és az arctalan, pénzéhes háttérhatalommal”. A Közép-európai Egyetemet Soros-egyetemként, az ellenzéki politikusokat balliberálisként kellett említeni, a civil szervezetek említésekor pedig hozzá kellett tenni, hogy „külföldről finanszírozott szervezet”.
„…a kormány kommunikációjáért felelős emberek heti rendszerességgel jártak be eligazítani a vezérkart. A velük történt egyeztetésen dőlt el, hogy kit hívnak be, milyen témát és hogyan dolgoznak fel” – nyilatkozta egy televíziós főszerkesztő egy újságírónak.
Ki volt találva, hogy mely médium közölje először a valóságtorzító hírt, amely aztán futótűzként terjedt tovább az egész médiabirodalomban. A rendszer két központja az állami média, a másik a KESMA a maga mintegy 500 médiaérdekeltségével.
A közéleti médiumok és hírműsorok mellett külön szerepet kapott a bulvársajtó, ahol könnyedebb történetekbe ágyazva, egyszerű, negatív üzenetekkel járatták le a kipécézett „ellenfeleket”. Habony keze alatt és az Echo TV-ben kialakult a közéleti bulvár kormánypárti formája, amely kifejezetten mocskolódásra specializálódott. „Takarodjatok haza a teveszaros sivatagotokba, és zabáljatok ott, amit találtok. Pénzt meg keressetek, ahogy kartok [sic!] és ahogy tudtok” – írta egy jegyzetében a menedékkérőkkel kapcsolatban. Bayer és kollégái a magyar média fősodrában elfogadottá tették a gyűlöletkeltő, lázító nyelvet, amely a Fidesz ellenségképgyártó és megosztó politikáját tökéletesen szolgálta.
A pártkormány kommunikációs kampányainak megvalósítását kolosszális mértékű költségvetési pénz támogatta. Ebből telt arra is, hogy a minisztérium évente több száz, havonta akár 8–10 közvélemény-kutatást is végezzen, és folyamatosan szondázza a közhangulat minden rezdülését. Az ellenzéki pártoknak jó, ha évi néhány felmérésre jutott pénzük. Bár a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt eredetileg a költségvetési pénzek gazdaságos elköltésének indokával hozták létre, az ügynökség évről évre egyre nagyobb összegeket költött el. Ez az irdatlan összeg százával tartott el olyan magánmédiumokat, amelyek piaci körülmények között azonnal eltűnnének. Az állami reklámbevételük aránya számos esetben a 60–70%-ot is meghaladta.
Ezt a rendkívül hatékony gépezetet vetette be az Orbán-kormány 2022 februárjában, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, éppen a magyarországi parlamenti választási kampány idején. A támadás, amely 70 év után megbontotta Európa békéjét, rendkívül rossz fényben tüntette fel Orbánt, aki jó kapcsolatokat épített ki Vlagyimir Putyinnal. A kormány kommunikációs apparátusa azonban néhány nap alatt képes volt felépíteni egy olyan narratívát és közérdekű információs kampányt, amely Orbánt a béke és biztonság emberének, az ellenzéket pedig veszélyes háborús uszítónak állította be. A kormány hirdetései két héten belül elárasztották a lapokat, az utcákat és a televíziókat, egységesítve azt a Fidesz választási kampányával. A Fidesz-kormány médiabirodalma 2022-re már a közösségi médiát is uralta. A Facebookon és a YouTube-on futótűzként terjedtek el a jól fizetett, hivatásos influenszerek üzenetei: „ez nem a mi háborúnk”. A kampány azt a célt szolgálja, hogy lebontsa a magyarok természetes szolidaritását az ukránokkal szemben, relativizálja Oroszország felelősségét, és támogassa Orbán opportunista politikáját. „A baloldal vért kínál az embereknek olaj helyett. A baloldal választása a háború választása. Mi békét akarunk!” – írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán. A politikailag kényelmetlen helyzetet a Fidesz bőségesen finanszírozott és tökéletesen koordinált médiabirodalma sikeresen fordította a maga javára. A háború megindulása után egy évvel a kormány továbbra is állandó, támadó hangú kampányt folytat. „A szankciók tönkretesznek minket” szlogennel Európa ellen tüzel, de lejáratta az oktatás áldatlan állapota miatt tiltakozó tanárokat, az adóváltoztatás miatt tüntető kisvállalkozókat vagy a kínai akkumulátorgyár ellen tiltakozó civil szerve- zeteket is.
Ha, ahogy a Fidesz politikusai hangoztatták, valóban létezne Magyarországon sokszínű és kiegyensúlyozott médiatér, akkor a tudatosan kreált hamis hírek és konspirációs teóriák nem tudtak volna gyökeret verni, mert a kormánytól független média ellenpontozná az álhíreket. Azonban a kritikus médiumok nem tudják feltartóztatni a robusztus kormánymédia nyomulását.
Szelényi Zsuzsanna: Szétzilált ország – Hogyan bontotta le Orbán Viktor a demokráciát?
HVG Könyvek, 2023
