Kultúra

1944-ből származó holokauszt-dokumentumokra leltek egy Kossuth téri ház falában

2015-ben, a Parlament tőszomszédságában található lakás felújítása során mintegy 12 ezer oldalnyi elpusztultnak hitt adatszolgáltatási ív került elő az egyik fal mögül. Idén februárban ugyanebben a házban, de egy másik lakásban újabb falat bontottak le, és újabb holokauszt-dokumentumok kerültek elő – írja Budapest Főváros Levéltára.

2015-ben, az Index cikke szerint azért került sor a felfedezésre, mert a lakás tulajdonosai felújításba kezdtek, a munkások pedig arra lettek figyelmesek, hogy az eredeti fal előtt nagyjából 10 centire egy álfal húzódik, az így keletkezett üreg pedig a fal teljes szélességében és magasságában (kb. 15 négyzetméternyi területen) tele van töltve az 1944-es dokumentumokkal. A fal teljes lebontása után 6300 lap (azaz 12 600 oldal) dokumentum került elő, ehhez csatlakoznak a most talált iratok.

A dokumentumok az 1944 júliusában felállított Budapest székesfőváros és környéke lakásügyi kormánybiztosának hivatalához tartoztak, ezen ívek alapján jelölték ki a sárga csillagos házakat, ahová a zsidó családokat költöztették. Budapest helyettes polgármestere 1944. május 30-án rendelte el, hogy a háztulajdonosok és az őket képviselő házmesterek 24 órán belül írják össze a lakásokat és bérlőket. Az íveken fel kellett tüntetni a ház címét, a lakások számát, elhelyezkedését, a főbérlő vagy albérlő nevét, az éves bérleti díj összegét, és ki kellett tölteni egy rubrikát, hogy melyik lakó esik a harmadik zsidótörvény hatálya alá. A hivatalban ezután ceruzával nay ZS vagy K betűt írtak a házak lapjaira: a ZS volt a zsidó, a K a keresztény többségű ház.

A felfedezésről Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros Levéltára közös sajtótájékoztatót tart a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján április 16-án, Karácsony Gergely főpolgármester is felszólal. Az újonnan felfedezett dokumentumokból a Telex szerint többek között az is kiderül, hogy a kormánybiztos hivatala rendszeresen kérte nyomozók segítséget egy-egy lakásügy felderítésben, például egy bizonyos XII. kerületi Denevér utcai villa esetében, aminek a tulajdonosa egy kikeresztelkedett zsidó volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik