A fővárosban szinte egymást érik egymást az értékes, helyi vagy műemléki védettséggel rendelkező, de rossz állapotú épületek, amelyek gyors megmenekülésére sokszor csak két esély látszik: irodaházzá vagy szállodává alakítják őket.
Az esetek egy részében a lakók kivásárlásával, máskor pedig az évek óta az ingatlanpiacon lévő komplett bérpaloták megvásárlásával befektetőkhöz kerülő házak az átalakulások következtében sokszor elveszítik a külső egységüket, így kis mértékben átalakulhat a homlokzatuk, vagy épp újabb szinteket emelnek rájuk, drasztikusan átírva a járókelők számára látható képet. Kivételek persze itt is akadnak: ehhez a nem túl népes sorhoz csatlakozhat a belváros szívében, a Szabadság tértől mindössze néhány lépésnyire álló
Az ingatlan felújítását célzó építési engedélyezési tervcsomag öt héttel ezelőtt, január 22-én futott be a Fővárosi Kormányhivatalhoz, amely mostanáig ismeretlen okból nem engedett szabad utat a tömb képét nagy mértékben javítani vágyó beruházásnak. Az engedély kiadása persze távolról sem jelenti azt, hogy a munkák valóban megkezdődnek, hiszen a házat a nagy értékű ingatlanok egész sorát kezelő AN Limited oldalán legalább 2022 júliusa (az Internet Archive ekkorról őrzi az első pillanatfelvételt) óta eladóként hirdetik, leírásában pedig egy 68 szobás hotelfejlesztés számára ideális helyszínként mutatják azt be.
Az építési hatósági adatbázisba januárban feltöltött, anonimizált – a terveket jegyző iroda nevére így nem derült fény – dokumentumok szerint a Kálmán Imre utca 17. várható a járókelők számára mindössze egyetlen drasztikus különbséget mutat majd a mostanihoz képest, hiszen a homlokzat visszanyeri a frisseségét, a tetőtér-beépítés viszont láthatatlan marad:
A helyszínrajzhoz kapcsolódó táblázat a számadatokat is elárulja: eszerint a befektetők nem használják ki a beépítettségi korlátokat, hiszen a pincében 100 helyett 80, a földszinten, illetve az emeleteken pedig 79,99 százalékos aránnyal számolnak, az épületmagasság határát 20 méterben húzták meg (ez akár 22 is lehetne), a zöldfelületi mutató esetében azonban csak az elvárható minimumra (10%) törekednek. Ugyanebből a dokumentumból válik nyilvánvalóvá az is, hogy az utcai szárny felett árnyékoló lamellákkal védett terasznak szorítanának helyet, az udvar feletti tetőkontúr pedig szintén átalakul.
Az AN Limited másfél éve aktív, már említett hirdetése mellett újabb jel is utal arra, hogy noha a projektcég szeretne megválni az épülettől, a tervezési feladatot kiadta egy irodának, mivel úgy érezhette, hogy engedélyes tervekkel együtt nagyobb eséllyel tudják eladni: a legnagyobb hazai ingatlanos oldalon az ingatlan ugyanis
A mindössze három mondatból álló leírás itt két ponton is szembehelyezkedik az építési adatbázisban olvasható információkkal: egyrészt egy 84 helyett 85 szobás szálloda fejlesztésének lehetőségéről számol be, másrészt pedig azt állítja, hogy a projektnek van építési engedélye.
A képgaléria rávilágít az udvari arcra is: eszerint az utcai fő tömeget teljes egészében felújítanák,
Tulajdonosi háttér
A vonatkozó földhivatali adatlap szerint ma is társasháznak számító bérházat utolsó lakója jó eséllyel 2018-ban hagyta el, hiszen az elmúlt két évtizedben izraeli vállalkozók egész sorához kötődő T.E.N. Investment Holding sorra vásárolta fel a különböző méretű lakásokat, majd 2019-ben a mai gazdának, a Kálmán 17 Invest Kft-nek adta azokat tovább.
A frissen alapított projektcég mögött társtulajdonosként egy, a főváros számos ingatlanfejlesztése mögött álló üzletasszony, a korábban Tiborcz Istvánnal is üzletelő Csákvári Kata áll. A vállalkozás a bizalmi vagyonkezelői feladatot az tavaly év végén megszűnt, majd Centennial Vagyonkezelő Alapítvánnyá alakult (így a projektcég hátterében ma is ott álló) Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt-re bízta. A cég nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az MNB által nemkívánatos, sőt, ellehetetlenített piaci szereplőként határozta meg magát, amit a Nemzeti Bank természetesen cáfolt.
A céginformációs adatbázisban egy másik cégre is figyelmesek lettünk: ez a már említett Kálmán 17 Investtel egyidőben létrehozott Kálmán 17 Hotel Projekt Kft., aminek tulajdonosi háttere eltér: a 2021 őszéig a Belgrád Projekt Kft., majd 2022 végéig annak gazdája, Agócs Melinda által kézben tartott vállalkozás közel másfél éve a Múzeum körút kalandos történetű kék csempés házát néhány éve loftlakásokkal megtöltő Csákvári Ferenc kizárólagos tulajdonában van.
Mielőbbi felújításra lenne szükség
A hosszú ideje helyi védelmet élvező, így a homlokzat, az udvarcsatlakozás módja, valamint az udvar megőrzésével átalakítható épület mai belső állapota ismeretlen, Hámori Péter 2013 őszén készített fotói szerint a helyzet azonban már egy évtizeddel ezelőtt is aggasztó volt: a fotókon jól látszanak
Az ablakok esetleges helyreállításáról nyilvánvalóan a tulajdonos dönt majd, a projektnek azonban nyilvánvalóan nem ez, hanem a ház élettartamának hosszú évtizedekkel való meghosszabbítása lenne a legfontosabb pozitív hozadéka.
A szocializmus évtizedeiben az ingatlankezelői feladatokat ellátó IKV jól láthatóan már a hatvanas évek végén sem volt a helyzet csúcsán – a FŐFOTÓ archívumának egy 1969-as képpárja legalábbis erre enged következtetni, jól mutatva a téglákig lehullott vakolatot, a kivájt, de sosem befedett kábelcsatornákat, valamint a kopott díszítőelemeket.
A helyzet a rendszerváltást megelőző évekre csak tovább romolhatott, a Farkaslaky Erzsébet és Ráday Mihály szerkesztésében megjelent Adalékok Lipótváros történetéhez 2. (1988) című kötetben Turcsik János mégis igazi szeretettel írt róla:
Amikor az ember a sötét kapualjból belép a ház udvarába, szinte eláll a lélegzete. Ilyet pesti házban nemigen lehet találni. A kőrengeteg közepén virágokat és főleg sok zöld növényt találunk, olyanokat, amelyek eredetileg másutt szobanövények, de itt az udvaron, ahová viszonylag keveset süt be a nap, jól megélnek. Persze kell még ehhez egy szinte megszállott asszony, Tóth Józsefné házmester, aki időt és anyagiakat sem kímélve úgy igyekszik a ház leromlott állapotát elviselhetőbbé tenni, hogy 15 éve neveli azt a vadszőlőt, amely sátorként borul az udvar fölé. A még meglévő díszítések és a növények együttese nagyon kellemes hatást kelt. A lakók igyekeztek saját szabadidejüket föláldozva pótolni a tönkrement festett falfelületeket, de ennek sajnos az lett az eredménye, hogy az udvar több színben pompázik.
A vadszőlőnek és a növényekkel teli udvarnak ma már nyilvánvalóan semmi nyoma, a lakatlanná vált egykori otthonok állapota pedig nyilvánvalóan évről évre romlik, így fontos lenne a mielőbbi közbelépés, hogy a ház újra visszakapja a legutóbb talán a két világháború közti időszakban jelenlévő régi fényét.
A Belváros fejlődésének tanúja
A mai Kálmán Imre utca 17. helyén ma akár Ybl Miklós egy remekműve is állhatna: a kiegyezés után a földdarabot kézben tartó Pesti Építő Társulat ugyanis őt kérte fel, hogy háromemeletes lakóházat tervezzen a mai 17. és 19. számú házak helyére, az 1869-ben megszületett rajzok azonban sosem váltak valósággá. Két évtizeddel később aztán feltűnt a színen a századforduló magyar építészetének fontos alakja, toronyi Fellner Sándor (1857-1945), aki 1890 októberében megvásárolta a telket, néhány héten belül pedig a ma is álló ház, illetve a 2006 óta szállodaként működő szomszédjának terveit is benyújtotta a hatósághoz.
A munkák csakhamar elindultak, a harmincas évei derekán járó gazda azonban nem örült sokáig élete első neobarokk szellemben született házának, 1892-ben ugyanis Chorin József Fülöpnek adta át, bár irodáját még hét éven át, a szomszédba való átköltöztetéséig itt tartotta fenn.
A ház az államosításokig hátralévő szűk ötven évben több kézen is átment, lakói pedig folyamatosan változtak: 1908-tól itt bérelt lakást a Klein Ferenc és Fia nevű terménykerekedelmi cég, 1910 elején pedig a ma leginkább a Mai Manó Ház épületének tervezőiként ismert építészpáros, Nay Rezső (1853-1907) és Strausz Ödön (1858-1920) közösen alapított, eredeti nevét Nay halála után is megtartó vállalata is itt talált otthonra.
Strausz a következő évben, egy magyar szabadalom nyomán fémbrikettek gyártásába kezdett: a kor lapjaiban – így a Magyarság 1911-es évfolyamában – feltűnt, az Iparcsarnok egy vasipari kiállításáról szóló tudósítások szerint
Az ekkor még mindig csak Kálmán utca nevet viselő útvonalon, illetve környékén időközben paloták egész sora, a Szabadság tér fényűző óriásai, valamint az Országház is kinőttek a földből, a házat azonban egészen az államosításokig nem érte nagy változás. A Rákosi-érában aztán minden megváltozott, hiszen 1951-ben itt, a földszinten hozta létre az első központját az Írószerkészítő Kisipari Termelőszövetkezet, ami 1967-ben aztán az Írószer Szövetkezet nevet vette fel. A vállalat 1976-ra minden egységét Pomázra költöztette, ahol a rendszerváltást, illetve az azt követő privatizációt is túlélte: ma ICO néven, Közép-Kelet-Európa legnagyobb író- és irodaszergyártójaként működik, termékeik pedig minden magyar háztartásban feltűnnek.
A felsőbb emeleteken persze eközben, sőt, a cég költözését követően is lakások voltak, számuk pedig az 1963-as lakásmegosztásokat (ép. Szende Andor) követően tovább nőtt. Ismert lakó ebben a korszakban csak egy élt a falak közt: a nyolcvanas évek derekán a fiatal iparművész, Kék Maya Mária (1955) koptatta napi szinten a lépcsőket.
A projekttel kapcsolatban felvetődő kérdéseinkkel a tulajdonos-építtetőt is megkerestük, választ azonban cikkünk megjelenéséig nem kaptunk.
