Én ma Magyarországon fiatal filmesként nagyon kétségbeesett lennék, hogyha még nem hívott volna senki no-budget filmet forgatni
– mondta a 24.hu-nak Fliegauf Bence, utalva az alacsony költségvetésből készülő produkciók megszaporodására a kortárs magyar filmben. A tavalyi évben végignézhettük a Magyarázat mindenre diadalmenetét, ami gyakorlatilag uzsonnapénzből készült, de 2023-ban több rendező is forgatott önkéntes munkát végző stábbal, szigszalaggal rúdra erősített mikrofonnal, sminkes, jelmezes és transzfer nélkül, húsz kilométereket gyalogolva egy-egy forgatási napon.
„Nem kerül elő konkrétan a Fidesz vagy Fletó”
A magyar film, ahogy az elmúlt évtizedekben mindig, ma is magán hordozza a politika terhét, a jelenlegi intézményes keretek között az igazi meglepetéseket nem a történelmi szuperprodukcióktól, hanem a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásától független szerelemprojektektől várjuk. Hogy mennyire tartható fenn a szívességekre és az elhivatottságra építkező low-budget filmezés, az már egy másik kérdés.
Szimler Bálint – az amerikai írósztrájknak köszönhetően – az Emmy-díjas Rév Marcellel forgatott független filmet tavaly. Bár a munka folyamata hatalmas élmény volt számára, lapunknak nyilatkozva kiemelte, hosszú távon abszolút fenntarthatatlannak érzi a szívesség alapú filmkészítést:
Ez nem egy új rendszer, ez egy menekülőút.
Szimler költségvetési szempontból és témájában is kapcsolható Reisz Gábor filmjéhez: a Magyarázat mindenre és az Elfogy a levegő is – hasonlóan a Feketepont munkacímű filmhez – iskolai közegben játszódik, és egy fiatal tanár meg egy tizenegy év körüli diák történetén keresztül feszeget nagyobb ívű társadalmi kérdéseket. Lehetséges, hogy a kortárs magyar film lassacskán kirajzolódó sulis vonulata összefügg az oktatási rendszer jelenlegi helyzetével.
A román újhullámban több alkotó is az egészségügyi rendszerről vagy a ’89-es rendszerváltásról csinált filmeket, ezek pedig nem gyengítették, hanem inkább erősítették egymást. Reméljük, nálunk is ez lesz
– mondta a film producere, Osváth Gábor. Természetesen a hasonlóságok mellett fontosak a különbségek is. Míg Reisz filmje általánosságban a magyar társadalom állapotát festi le, Szimlernél a hazai oktatás hiányosságain van a fókusz. El sem hagyjuk a tantermet: a rendező elárulta, végig egy iskolában forgattak.
Ennek egyik oka, hogy a történet egy tanév menetét követi, a másik pedig, hogy egyetlen helyszínen forgatni kifejezetten költséghatékony. „Az egyhelyszínes forgatást azért is élveztük, mert kis idő elteltével teljesen belaktuk az iskolát, nagyon családias volt a hangulat” – tette hozzá. A filmkészítés otthonossága és a stáb elkötelezettsége, összetartása organikus alkotói folyamatot eredményezett. A mindössze tizenhét napos forgatás alatt sokat improvizáltak, a legtöbb szereplő nem is olvasta a forgatókönyvet. Már az írás folyamatát is ez a dinamika jellemezte, Szimler 2023 márciusában találta ki, hogy előveszi egy régebbi filmtervét, az első változat pedig már május környékén készen volt. Mint elmondta:
Bizonyos értelemben a haragomhoz is kapcsolódott az, hogy gyorsan, lendületből akartam csinálni egy filmet, ami nem kér az NFI pénzéből. Ez azután volt, hogy a másfél–két éven keresztül fejlesztett forgatókönyvemet kidobta az újonnan felállt rendszer. Illetve ekkor zajlott az SZFE szétverése is.
Tudatosan állami támogatástól független filmet akart csinálni, így a Feketepont finanszírozását, ami körülbelül egy inkubátoros film költségvetésének felét jelenti, nagy produceri összefogás tette lehetővé. A film ötlete már korábban is megfogalmazódott Szimlerben, de elvetette.
Kicsivel azután kezdődtek a tanártüntetések, hogy elkezdtem foglalkozni az ötlettel, ami egy picit nehézkessé tette az írást, adaptálódni kellett az aktuális helyzethez. Ugyan az oktatási rendszerről szerintem fontos megfogalmazni valamilyen kritikát, mégis el szerettem volna kerülni, hogy ez olyan emberek kárára történjen, akik folyamatosan áldozatokat hoznak, hogy mégis tanítsák a gyerekeket. Amikor újra elővettem, először ezzel kezdtem el foglalkozni. Hogyan lehet ezt a sztorit úgy hangolni, hogy ne azokon csattanjon, akik mindent megtesznek?
Témája ellenére a Feketepont nem kormánykritikus film, és nem megy bele annyira nyíltan direkt politikai kérdésekbe, mint például Reisz filmje. „Abszolút foglalkozik közéleti kérdésekkel, rendszerkritikusnak és társadalomkritikusnak is mondanám, csak nem kerül elő konkrétan a Fidesz vagy Fletó. Mindössze a mai realitásunkkal foglalkozik” – fogalmazott. Ennek ellenére a rendező véleménye szerint erre a filmre semmiképpen sem kaptak volna pénzt az NFI-től. Szerinte ebben a hiperpolarizált társadalomban már a valóság megmutatása is kényelmetlen lehet, legalábbis muszáj mindent beskatulyázni, egy adott tengelyen elhelyezni. A különböző valóságokat bemutató Magyarázat mindenre is magán viseli az ellenzékiség címkéjét, vagy ellenkezőleg: éppen azért bírálják, mert nem eléggé kormánykritikus.
Tomi, Kálmán, sünök, démonok
Szintén a mai magyar valósághoz közelít Boross Martin első nagyjátékfilmje. A Nyersanyagra már csak keveset kell várni, februárban érkezik a mozikba. A film „a városiak és a mélyszegénységben élő falusiak közti szakadékba” tekint, megmutatja a hatalommal való visszaélést, és az értelmiség felelősségét boncolgatja. Emellett egy nagyon izgalmas és fontos témát is felvet, a félrement aktivizmus potenciális következményeit, ártalmait igyekszik megvizsgálni.
A rendező valószínűleg sokat merített saját élményeiből, Remake_Bodony című dokumentumfilmje egy részvételi filmes akciókutatás keretein belül készült, így valahol az aktivizmus és a közösségi filmezés határterületén helyezkedik el. A siklósbodonyi tapasztalatok segíthettek egy rétegelt, összetettebb kép lefestésében, reméljük, a Nyersanyag egyaránt lesz hiteles ábrázolása a vidéki Magyarországnak és az aktivizmussal járó dilemmáknak.
Till Attila az És mi van Tomival? című filmmel egy hasonlóan súlyos témához nyúl, a történet egy leszokóban lévő alkoholista bábművészt (Thuróczy Szabolcs) követ. Ugyancsak a realitás talaján marad Schwechtje Mihály, aki a Sünvadászatban egy család és a bébiszitterük életének egyetlen egy napját meséli el, valamint Hajdu Szabolcs is, akinek a Kálmán-nap és az Egy százalék indián című családi drámái is bemutatás előtt állnak még. A Sünvadászatban a gyerekeket Schwechtje saját gyerekei alakítják, mint ahogy Hajdu az Ernelláék Farkaséknál című filmjét a saját családjával, a saját lakásában forgatta. A Kálmán-nap és az Egy százalék indián az Ernelláékkal együtt trilógiát alkot, újra családi történetekbe oltott társadalmi szatírát láthatunk majd a rendezőtől.
Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című pszichothrillere már jobban elrugaszkodik a talajtól. A rendező eddig is nagy érdeklődéssel fordult az emberi lélekhez és a misztikumhoz, ezúttal pedig egy bosszúdémon vándorlását kíséri.
Nem biztos, hogy mi erről a démonról forgatunk: lehet, hogy inkább neki. Sokszor éreztük a forgatás alatt, hogy megszáll minket ez az erő
– mesélte Fliegauf. A költségvetés nélküli Jimmy Jaguár teljes sztárparádét vonultat fel: Kizlinger Lilla (Rengeteg – Mindenhol látlak, Magyarázat mindenre), Jakab Juli (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Napszállta), a sztár-pszichoterapeuta, Feldmár András és Balla Eszter (Moszkva tér, Kontroll) is megjelenik a stáblistán. A rendező szerint a legtöbb emberre átragadt a szenvedély, egyszerűen elvitte őket a kreatív flow. Fliegauf az írás felől közelít a filmezéshez, így rengeteg történet, karakter kavarog benne, „sok démonnal kell megküzdenie”. Nem mindig sikerül visszaszorítania őket, ilyenkor elszabadulnak. Jimmy Jaguar egy közülük.
Sokszor felszabadító élmény no-budget filmet forgatni, több a szabadság, viszont sokkal több a munka is. A mai magyar pályáztatási rendszeren belül teljesen valószínűtlen, hogy egy olyan hibrid műfajú film elkészülhessen, mint a Jimmy Jaguar. A démoni megszállás alapvetően zsigeri dolog, de közben annyira komplex, hogy néha társadalomtudományos igényű ábrázolást igényel. Szerintem alapvetően sorozat-alapanyag, csak sajnos a streamerszolgáltatók úgy kommunikálnak, ahogy: három hónap elteltével kapsz választ egy e-mailre, de az is lehet, hogy egyáltalán nem. A szakmán belül gyakran felmerül a kérdés: tulajdonképpen hogyan készülnek el egyáltalán tartalmak egy ilyen kaotikus kommunikációs térben?
A válasz Fliegauf szerint az lehet, hogy Magyarország a maga izolált nyelvével csak kis, távoli provincia az angolszász világhoz képest. Az alkotókkal is ennek megfelelően bánnak. „Kiszámíthatatlan, hogy mi történik egy sorozattervvel. Viszont bennünk meg egyre nőtt a türelmetlenség, a vágy arra, hogy ez a film elkészüljön. A no-budget filmek ellenszélben készülnek” – tette hozzá. A filmben Feldmáron kívül Bánki György pszichiáter és Főzy Vilma antropológus, néprajzkutató is játszik, így nagyon sok szempontból tudja körbejárni a megszállottság és az árny körül kialakuló kultusz témáját. Az emberről emberre vándorló démon bosszúgyilkosságokra kényszeríti a megszállottakat. Az áldozatokat egy dolog köti össze: eddig csak azért voltak életben, mert törvénybe ütközött, hogy megöljék őket. Fliegauf meséje, akármilyen elvontnak is hangzik, nagyon erősen reflektál a magyar viszonyokra, emellett sokkal könnyebben emészthető, mint a rendező eddigi filmjei:
Eddig úgy tűnik, erőfeszítés nélkül befogadható film lesz belőle. Még nem csináltam ilyet.
Jobb, mint otthon szorongani
Bár mi még nem láttuk a filmet, az alkotókat már berántotta a Jimmy Jaguár tornádója: „A kreatív flow elképesztő erejű körülöttünk. Én már láttam ezt-azt, de ilyet még nem. Most nagyon jót tesz, hogy nincsenek olyan megkötések, mint egy nagy, indusztrializált projektnél. Olyan ez, mint egy pici zenei fesztivál, nagyon más a hangulat, intimebb az egész. De a low-budget nem mindenkinek való, kell hozzá egy alkat, egy bizonyos életszakasz. A stáb tagjai tulajdonképpen befektetők, együtt hozunk létre értéket – ez végül is sokszor jobb, mint otthon szorongani” – tette hozzá.
Van, akit felhívok, és mikor megtudja, hogy nincs pénz, megköszöni, hogy gondoltam rá, és leteszi a telefont – ez élethelyzetfüggő is. Az én közvetlen környezetem is nehezen érti meg, hogy ötvenévesen, ilyen szakmai múlttal miért forgatok no-budget filmet. Nekem a filmkészítés mély belső szükséglet. Szerintem mindig vannak olyanok, akik rezonálnak erre. Vagy azért, mert az ötvenkettedik sörreklám vagy külföldi szervizmunka után szeretnének valami nagyon mást csinálni, vagy éppen most jöttek ki a középiskolából, és vonzza őket a filmkészítés. Ha ezeket az embereket összehozza egy független film, abból elég jó dolgok sülhetnek ki.
Ma a magyar producercégek legtöbbször külföldi szervizmunkákból finanszírozzák az olyan filmeket, amelyekre nem lehet állami pénzt szerezni. A ma már 20 éves magyar produkciós cég, a Proton Cinema olyan filmeknek a gyártásában is részt vett, mint például a Midsommar, így csomó izgalmas projekt létrejöttét is segíthetik: a Magyarázat mindenre, a Külön Falka vagy az idén debütáló Árni is a Proton támogatásával készült.
Fliegauf egy másik projektjével, a Csontláz című biohorrorral azért állt az NFI elé, mert az szerinte túlzottan megváltozott volna az amerikai produkciós rendszerben. Az erdélyi közegbe ágyazott, sci-fi elemekkel gazdagított horror a Berlinale koprodukciós filmvásárán mutatkozott be 2022-ben. Fliegauf kiemelte: „A filmalap politikáját nem könnyű átlátni, de annak fontos eleme, hogy szeretnének kimagasló, erősen műfaji filmeket csinálni.”
Ez szerintem egy értelmes cél, a közönség is örül neki. Szerintem a portfóliónak jót tenne, ha lennének benne kifejezetten experimentális filmek is. Nem lila dolgokra kell gondolni, hanem olyan innovatív művekre, mint mondjuk A kis Valentinó, a Tejút, az Elégia, a Hukkle. Félek, hogy ezek a filmek ma már nem készülhetnének el
– mondta. Szerinte a finanszírozási rendszer ilyen-olyan betegségét jelzi, ha a no-budget aránya ennyire megnő. A rendező úgy tartja, létre kellene hozni egy innovatív szerzői filmes pályázatot az NFI-n belül, hogy tíz támogatott filmből kettő eltérhessen az erősen műfaji iránytól.
Én őszintén drukkolok annak, hogy készüljenek a magyar történelmet méltó módon ábrázoló filmek. A méltó szó fontos ebben a mondatban. Nem kis vállalás ez, ebben szerintem mindkét oldal egyetért. Az is biztos, hogy a társadalomnak szüksége van ilyen kollektív élményekre. De emellett szükség van másfajta filmekre is. A magyar film története a magyar művészfilmek története. Ez a trend megváltozhat persze, de jelen pillanatban nehéz elképzelni, hogy ez hogyan történne. Ráadásul ott van az a kultúrtörténeti sajátosság, hogy a kultúrát felülről egyszerűen nem lehet megszervezni. Nem tudom, mi a megoldás.
Életben tartott dilettantizmus
Az utóbbi években az innováció helye az NFI-n belül az Inkubátor Program volt, de mára abba is belenyúltak. A fiatal filmeseknek hatalmas érvágás az Inkubátor megbirizgálása, de Szimler Bálint szerint a szakma egészét sújtja az intézményrendszer jelenlegi működésmódja: a filmesek nagy részének nincs sok lehetősége.
Nem gondolom legitim rendszernek azt, ami most a Filmintézetben van. Sőt, igazából nem látom be, hogyan lehet fenntartani azt az ábrándot, hogy az NFI tényleg szakmai alapon működik. Károsnak tartom, hogy a filmszakma életben tartja ezt a rendszert, és ahelyett, hogy összefogásban és leváltásban gondolkozna, hozzáértő emberek azt keresik, hogyan lehet dilettánsoknak megfelelni. Rémisztő, hogy hogyan jutottunk idáig
– mondta Szimler, aki szerint nemcsak a magyar filmeseknek, hanem a nemzetközi produkciókon dolgozó magyar kollégáknak is ki kellene állniuk egy normális rendszer érdekében. „Persze egy olyan országban, ahol nem létezik a szolidaritás, ez utópisztikus gondolat a részemről, mégis érdemesebb felvetni ezt a szcenáriót is, mint állandóan panaszkodni, és végül nem csinálni semmit. Nem igaz, hogy nem lehet mit tenni, csak balfaszok vagyunk.”
Muhi András producer úgy látja, hogy külföldön érdemes kopogtatni a magyar filmeseknek:
Az az út, amit most mindenki követhet: a csomagot a hóna alá csapva pályázik Európában.
Reisz Velencében díjazott filmje részben szlovák, Buda Flóra Anna, az Oscar shortlistjére került 27 című rövid animációja pedig részben francia pénzből készült. Míg Schwechtje Mihályék a Sünvadászat előkészítésére és fejlesztésére uniós támogatást kaptak, Vermes Dorka a Velencei Biennálén 200 ezer eurót, azaz nagyjából 78 millió forintot nyert Árni című filmje gyártására. A rendező a Filmhu interjújában már mesélt az Árniról, ami „egy vidéken turnézó, utazó cirkuszról szól”, a családi cirkusz tagjaként egy fiatal fiú „a falvakról falvakra járás közben próbál magának élhetőbb körülményeket teremteni”. A film mögé Zachar Balázs mellett Tarr Béla is beállt producernek.
Magyar filmes szempontból tehát sok-sok izgalom vár minket 2024-ben, még úgy is, hogy az innovatív alkotások nagy része intézményes szempontból a perifériára szorul. Néhány évtizeddel ezelőtt a cenzúrával folytatott cicázás, ma a pénzszűkében hozott kényszermegoldások tömege igényli a filmesek fortélyát. Egyelőre életszagú, ihletett filmeket eredményez ez a „játék”, de előbb-utóbb elfogyhatnak majd a szívességek.
