Kultúra

Ezek voltak 2023 legjobb sorozatai

Disney+, Netflix, HBO Max
Disney+, Netflix, HBO Max
Nem 2023 volt a sorozattörténelem legjobb éve: nem elég, hogy a streamingipar egyértelműen válságba jutott, és ezt az idén elkaszált sorozatok nagy száma is jelezte, de az év nagy részében állt egész Hollywood, előbb a forgatókönyvírók, majd a színészek sztrájkja miatt. Így aztán alaposan átrendeződött a premiernaptár is, jó néhány cím bemutatását eltolták a jövő évre. Jó sorozatok azonban az idén is akadtak, nem is kevés. Ez itt a 24.hu tíz kedvence, kiegészítve néhány személyes favorittal.

10. Poker Face (SkyShowtime)

A pandémia sokakat késztetett meglepő dolgokra, Rian Johnsont például arra, hogy komplett Columbo-évadokat daráljon. A Tőrbe ejtve-filmek Benoit Blanc-ja után ezúttal egy nőt tesz meg nyomozónak, és ha akár egyetlen filmet is láttunk Natasha Lyonne főszereplésével, akkor az is világos, milyen detektív az övé: kicsit trampli, kicsit idegesítő, de nagyon szerethető, nagydumás csaj. A Poker Face alaphelyzete végtelenül egyszerű, de egyik legnagyobb pozitívuma is abban rejlik, hogy nem szeretné megreformálni a krimi műfaját, hanem unalomig ismételt sémát tölt meg kellően szórakoztató és izgalmas elemekkel.

A Lyonne által alakított Charlie Cale-t az teszi kivételesen ügyes önjelölt detektívvé, hogy bárkiről meg tudja mondani, hazudik-e éppen. És míg a kerettörténetet adó konfliktus miatt Amerikát átszelve menekülnie kell, közben amolyan road-movie hangulatban megold egy rakás bűnügyet a peremvidékeken. A változatos helyszínválasztás sokat hozzáad a sorozat hangulatához, egyben műfajilag is szabadabb kezet ad a rendezőnek: a Poker Face egyes epizódjai hol szörnyfilmet, hol westernt, hol horrort idéznek. Annak ellenére, hogy mind a tíz rész ugyanarra a tipikus krimis keretre épül – gyilkosság történik, Cale megoldja, a rosszak meglakolnak –, Johnsonnak sikerül végig fenntartania a fesztültséget, miközben megnevettet. Jó hír azoknak, aki szintén szerették a sorozatot: jön a folytatás. Kritikánk itt olvasható. (Polák Zsóka)

9. The Morning Show, 3. évad (Apple TV+)

Harmadik évadára a Morning Show-t egyre ellentmondásosabb kapcsolat fűzi az úgynevezett valósághoz. Miközben a szezonban egymást érték a hétköznapiságtól elrugaszkodó konfliktusok (az egyik riporter hősnőt, Bradley Jacksont kilövik az űrbe, mindenki másnak pedig hackerek hozzák nyilvánosságra kellemetlen részleteket is tartalmazó, céges levelezését), addig a sorozat alkotói arra is erőfeszítést tettek, hogy az Egyesült Államok népét és a világot legélénkebben foglalkoztató, aktuális történéseket is feldolgozzák.

Korábban a munkahelyi zaklatás és a koronavírus-járvány köré építettek történeteket, most pedig előkerül a techmilliárdosok nyomulása, a háború Ukrajnában, az abortuszhoz való jog korlátozása, a hagyományos média válsága, és persze a washingtoni Capitolium 2021-es ostroma, ami miatt főleg Bradley-nek főhet a feje. Hogy a sorozat ennyi balhé közben is élvezhető marad, egyfelől komoly írói siker, másfelől a visszatérő, közönségkedvenc karakterek és az új szereplők együttes érdeme – Billy Crudup és Jon Hamm kiváltképp brillíroznak. A Morning Show-ban az a legszimpatikusabb, hogy alkotói még hisznek abban, az efféle szórakoztató sorozatok képesek befolyásolni a tömegek gondolkodását fontos társadalmi kérdésekről, és az ő meggyőződésükből ránk is átragad valami. Itt írtunk részletesebben az évadról. (Kránicz Bence)

Apple Tv+ The Morning Show

Győzelmi sorozat, 2. évad (HBO Max)

Éppen véget ért a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapat nyolcvanas évekbeli, nagy korszakának emléket állító HBO-sorozat második évada, amikor jött a hír, hogy nem lesz folytatás. Márpedig a történet alakulásából nyilvánvaló, hogy az alkotók legalább még egy évadot terveztek, az ideiben ugyanis pont győzelmi sorozatról nem lehet beszélni. Riválisuk, a Boston Celtics megveri az NBA-döntőben Magic Johnsont és társait, a kínkeservesen felépített, végeérhetetlen egómeccsek során törékeny egységgé kovácsolódott csapat pedig összeomlik. Így vált szinte formabontóvá ez a sorozat: a győzelemről kellene szólnia (ott van a címében!), és tudjuk is, hogy a Lakers végül visszakapaszkodott az NBA trónjára. A sorozatipar kegyetlen piaci logikájából adódóan végül mégis a kudarc emlékműve lett; csupa sikerre éhes sportoló és sportvezető megszégyenülésének krónikája, amilyenhez hasonlót ritkán látunk az alapvetően a mai napig happy endben gondolkodó amerikai történetek között. Kritikánk itt olvasható. (KB)

8. Ázott kutyák (HBO Max)

Az Ázott kutyák nem aratott őrületesen zajos sikert – nem is olyan meglepő ez, hiszen éjfekete humorával és témájával rétegsorozatnak számít –, mégis az év egyik meglepetéssorozatát üdvözölhetjük benne. Egy írói ambíciókat dédelgető peepshow-táncos és egy dúsgazdag családból származó, önpusztító, meleg férfi gyereket nevel – akár egy vicc és egy nagyon 21. századi mozaikcsalád-történet is kezdődhetne így, az Ázott kutyák azonban inkább arra koncentrál, hogyan próbálják hősei a rájuk ömlő problémacunami ellenére a vízfelszín fölött tartani a fejüket. Már az első két epizód alapján írt kritikánkban is méltattuk azt, hogy a sorozat életszagúan, mégis kellő humorral mutatja be a perifériára szorult főszereplők sorsát, ám az azt követő epizódok bebizonyították, nem riadnak vissza attól sem, hogy a mentális betegségek, a szexuális zaklatás és az öngyilkosság témáját is bátran belekeverjék Costellóék történetébe.

Az Ázott kutyák előbb megszeretteti a nézővel a gyarló, mégis esetlen és imádnivaló karaktereit, majd megdöbbentő mélységbe löki őket. Ráadásul még a folytatásra is van esély: bár hivatalos megerősítés még nincs a BBC One részéről, a sorozat alapjául szolgáló, egyébként önéletrajzi ihletésű könyv szerzője, Cash Carraway azt nyilatkozta, trilógiaként van meg a fejében a történet, így ő támogatja a folytatást. (PZS)

Simon Ridgway / HBO Ázott kutyák

7. Barry, 4. évad (HBO Max)

2023-ban nemcsak az Utódlás zárult le a negyedik évaddal, de egy másik kritikailag sikeres HBO-sorozat, a Barry is. Bill Hader és Alec Berg fekete komédiája/drámája akkora hullámokat nem vetett ugyan, mint a Roy család eldurvuló belharcai, de az utóbbi évek egyik üde színfoltja volt, ugyanis öntörvényűségével és teljesen egyedi hangvételével igencsak kilógott az átlagmezőnyből. A bérgyilkosból lett színész kalandjait már műfajilag is nehéz besorolni, hiszen az abszurd felől indult, ám később próbálta karakterközpontú drámaként is megvetni a lábát. Az ebből fakadó ellentmondások egyre látványosabbá váltak a történet haladtával, de ezekért általában kárpótolták a nézőt a teljesen kiszámíthatatlan gegek és igazi mindfuck-pillanatok.

A korábbiaknál depresszívebb és kevésbé vicces utolsó évad elmaradt az elvárásoktól, mert hiába igyekezett, nem sikerült a zsánerbravúr, hogy a South Park két dimenziójától menet közben eljussunk a Breaking Bad bűnügyi-lélektani mélységeiig. Ám a Barrynek így is ott a helye az év végi listánkon, mert ahogy kritikánkban írtuk: konvencionális drámaként ugyan „nem tudott túllépni a saját árnyékán, miközben kevesebb volt a formabontó ötletből és a sokkoló húzásból, mégis egy olyan sorozatról beszélünk, amelynek a gyengébb epizódjaiba is több humor vagy eredeti ötlet szorult, mint amennyit a jelenleg futó sorozatok többsége összesen fel tud vonultatni. Bill Hader és Alec Berg visszahozták azt az érzést, hogy milyen jó olyan sorozatot nézni, amelyben tényleg bármi megtörténhet, és folyamatosan képesek meglepni a nézőket, amikor már kezdenénk elhinni, hogy ilyesmit a költséghatékony profizmus korában már hiába is várnánk.” (Jankovics Márton)

Merrick Morton / HBO Barry

Testek (Netflix)

Nehéz megállapítani, hogy egy képregényen alapuló időutazós krimi milyen arányban csigázza fel és rettenti el a nézőket, ám a Testek meglepő módon mindkét tábort meggyőzi. A Netflixen debütáló sorozatban ugyanaz a holttest bukkan fel London ugyanazon pontján, csak épp az évtizedek térnek el: 1890 és 2053 között négy különböző kor négy különböző detektívje áll értetlenül a pucér test láttán, hogy kiderüljön, miért nem sülhet ki semmi jó abból, ha egy háttérben mozgó rejtélyes antagonista kezébe időgép kerül. A Testek grandiózus, századokon átívelő sztorija szereplők és szálak egész sorát mozgatja bravúrosan, ráadásul az eltérő idősávok különfélek műfajok kibontakoztatására is lehetőséget adnak. Mindebből akár őrült információs és stíluskatyvasz is kisülhetett volna, ám a Testeknek sikerült az, hogy mindezt nyolc részbe sűrítve kiegyensúlyozottan, feszes tempóban, maradéktalanul izgalmasan tálalja. Nem mellesleg pedig ott van a sorozat főgonoszaként Stephen Graham, akit nem lehet eleget látni, viszont mindig jó nézni. Kritikánk itt olvasható. (PZS)

6. Fleishman bajban van (Disney+)

Mihez kezd magával egy negyvenes évei elején járó orvos, ha frissen vált el, van okostelefonja, és New Yorkban él? Természetesen beleveti magát az online leszervezett randikba, és hamarosan azzal hízeleg magának, hogy még mindig vonzó férfi, ugyanis kedvére válogathat a szexpartnerek között, húsztól ötvenéves korig. A Fleishman bajban van mégsem a sikerről, a magabiztosságról, az egészséges önképről szól, hanem arról, amit a cím mond: hogy Fleishman és a többiek, a volt felesége meg a legjobb barátja is bajban vannak.

Taffy Brodesser-Akner a saját regényét írta nyolcrészes sorozattá, amelynek legnagyobb erénye a szereplőválasztás. Jesse Eisenberg, Claire Danes és az idén egy jóval gyengébb sorozatban is látható Lizzy Caplan korábbi szerepeikre is építve, de azoktól elrugaszkodva csupa kudarcos életű, kiábrándult felnőttet formálnak meg, akik túl későn jönnek rá, hogy a pénz és a karrier hajszolása, a családos élet megteremtése közben teljesen szem elől tévesztették azt, kik is szeretnének ők lenni, és kit is szeretnek igazán. Ritkán ilyen vicces az, ami annyira szomorú, mint a Fleishman bajban van. Kritikánk itt olvasható. (KB)

Jose Perez / Bauer-Griffin / GC Images / Getty Images Jesse Eisenberg, Lizzy Caplan és Adam Brody a Fleishman bajban van című sorozat forgatásán a Central Parkban.

5. The Last of Us (HBO Max)

Ha nekem valaki azt mondja az év elején, hogy az egyik kedvenc 2023-as sorozatélményem egy zombis videojátékot képernyőre adaptáló széria lesz, hát körberöhögöm. A Last of Us azonban minden szempontból meglepett: az adrenalinszint felpumpálását olcsó jumpscare-ek helyett emberi drámával érte el, a bevonódást pedig olyan főhősökkel, akikre azonnal kíváncsi lettem – nyilván nem árt az sem, hogy a főhős születésnapja, amely egyben a zombiapokalipszis kitörésének napja is, az én születésnapom, és már egyből az első részben kulcsszerepet kapott a kedvenc zenekarom.

Az erős nyitás után aztán epizódról epizódra hozott újabb és újabb meglepetéseket – például mindjárt azzal, hogy nem akart minden epizódban ijesztgetni. Azért persze kijutott a tökéletes koreográfiájú zombihorrorból is, csak épp voltak mellé emberi dilemmák, és némi váratlan, keserédes idill is (atyaég, az a harmadik epizód!). A látvány annak ellenére is izgalmas tudott lenni, hogy a posztapokalipszist már megrajzolták párszázszor, Pedro Pascalnál és Bella Ramsey-nél pedig kívánni se lehetne jobb kémiájú párost. Ez így önmagában, szigorúan prémiumtévés szempontok mentén is bravúr lenne. Ezt a bravúrt pedig popkulturális jelentőségre emeli a tény, hogy a Last of Us megtörte azt az évtizedes átkot, amely szerint videojátékból csak bűnrossz mozgóképet lehet készíteni. (Bodnár Judit Lola) 

Liane Hentscher / HBO The Last of Us

Hormonokkal túlfűtve, 7. évad (Netflix)

A Big Mouth nem kap elég figyelmet, hazájában sem, itthon meg pláne — pedig istenuccse az egyik legjobb sorozat a Netflix kínálatából. Idén, amikor a Sex Education várva várt záróévadát ennyire elbaltázták, a szerepe még inkább felértékelődött, minthogy ugyanazon a terepen szerepelnek: a pubertáskor hullámhegyeinek-völgyeinek okos, pontos megéneklője ez a sorozat is, csak animációs formában, és erősen 18+-os humorral. Fontos évad volt az idei: hőseink, kinőve az általánost középiskolába mennek — de csak az évad utolsó részében. Így most a nagy búcsúig vezető utat követtük, a megszokott agyamenten vicces, okos, beleérző, inkluzív, keserű pirulákat tökéletesen beadó stílusban. És mivel minden szereplőt új kihívások kerülgetnek, új lényeket is megismerünk a hormonszörnyek, a szorongásmoszkitó, a depressziócica meg a többiek mellé. Szóval a sorozat ebben az évadban is képes volt gazdagodni — Billy Porter! —, emelni a téteket, együtt fejlődni karaktereivel, miközben megtartotta a legbelső magvát. Imádtuk. (BJL)

4. A mackó, 2. évad (Disney+)

Ebben az évben több, évek óta futó, nagyszerű sorozat búcsúzott el, ezért külön meg kell becsülni az olyan ritkaságokat, mint A mackó, amely második évadában sem verte le az elsővel igen magasra tett lécet. Christopher Storer sorozata nem felejtette el a tökéletes karakterábrázolást, sem a mesteri cselekményvezetést, nem beszélve az éttermi-konyhai közeg realisztikus bemutatásáról. Az új évadban a sorozat középpontjában álló kifőzde Michelin-csillagra pályázó étterem szeretne lenni, és itt már nemcsak a konyhafőnök Carmy (Jeremy Allen White) van a fókuszban, hanem teljes csapata, miután mindegyik főbb szereplőnek jut egy-egy saját epizód is. Sőt, sztárok is feltűnnek gyakorlatilag cameo szerepekben, Olivia Colmantől Jamie Lee Curtisig, és az évad első felében látványosan vissza is vesz a sorozat a védjegyszerű konyhai ordibálásból.

Ekkor jön azonban a hatodik rész, amelynek túlzás nélkül ott van a helye minden idők legfantasztikusabb sorozatepizódjai között, „mert valósággal a fotelbe lapítja a nézőt egy olyan banális eseménnyel, mint egy családi karácsonyi vacsora. Az epizód első fele még inkább valamiféle nosztalgikus színezetet is kap, és még az lehet az érzésünk, hogy igen, nyilván minden olasz-amerikai család ilyen harsány és kaotikus, de aztán lassacskán kiderül, hogy nem éppen” – írtuk a kritikánkban. A mackó tényleg páratlanul jó drámasorozat, és azóta bejelentették, hogy készül a harmadik évad is. Várjuk szeretettel. (Inkei Bence)

Chuck Hodes / FX A mackó

3. The Good Mothers (Disney+)

Az év egyik rejtett kincs sorozata jóval több figyelmet érdemelt volna, bár könnyen lehet, hogy pont annak a döntésnek köszönhetően marad a radar alatt, ami művészi szempontból tökéletesnek bizonyult, nevezetesen hogy a sorozat brit alkotói olasz színészekre osztották a szerepeket. „A helyismeret eredménye meg is látszik a sorozaton, a The Good Mothers drámai erejéhez ugyanis nagyban hozzájárul a legapróbb részletre is kiterjedő hitelesség. Csak elképzelni tudjuk, ugyanez az ízig-vérig délolasz történet mennyivel hamisabban hatna külföldi színészekkel és angol dialógusokkal” – írtuk a kritikánkban, bár az is igaz, hogy a színészek többsége már ismert lehet egyéb sorozatokból (a kitűnő Gaia Girace például a Briliáns barátnőmből.)

Disney+ The Good Mothers

A calabriai maffiával, a ’Ndranghetával szembeszálló nők története lassan építkező és annak ellenére is izgalmas történet, hogy az explicit erőszakot az alkotók megspórolták. A gyakran inkább férfiközpontú maffiatörténetekkel szemben a The Good Mothers kiválóan mutatja be a maffiacsaládtag nők kiszolgáltatottságát és dilemmáit, ugyanakkor végig igyekszik valósághű maradni, és hamis happy endekkel sem hitegetnek bennünket. (IB)

Utolsó befutók, 3. évad (Apple TV+)

A Mick Herron regényfolyama alapján készülő sorozatban annyira megbízunk, hogy bár cikkünk írásakor még ki sem került a befejező rész, így is méltónak találjuk rá, hogy az év legjobbjai között emlegessük. Az ápolatlan és alkoholista kémzsenit, Jackson Lambet alakító Gary Oldman lélekölő irodai munkát végző, lefokozott kémekből álló csapata újra a frontvonalba kerül, amikor egyiküket elrabolják. Ahogy azt a sorozattól megszokhattuk, az események gyorsan felpörögnek, és sosem lehetünk biztosak benne, hogy ha egy ügy épp megoldódni látszik, akkor az tényleg megnyugtatóan le is zárul. A szórakoztató párbeszédek és a parádés színészi alakítások változatlanok (a cinikus és lekezelő modorú kémfőnök Kristin Scott Thomas egyik legemlékezetesebb szerepe), a sztori újra izgalmas és szövevényes, reméljük, Lamb és beosztottjai még sokáig a Slough House-ban szenvednek. (IB)

2. Balhé (Netflix)

A Balhéról annak idején, amikor kijött, az írtuk, hogy hosszú idő óta a legjobb dolog, ami a Netflixen történt. Most, hogy vége az évnek, és rálátunk a teljes kínálatra, továbbra is tartjuk ezt az állításunkat – az A24 stúdió szép csendesen belépett a játékba, és leiskolázott mindenkit. A sztori a sorsfordító találkozás-toposzra épül, csak éppen itt a két főhős nem élete szerelmét találja meg egymásban, hanem az abszolút ősellenséget. Amy és Danny a társadalom két végén él, egyikük már majdnem kőgazdag, a másik már majdnem teljesen lecsúszott, így nagyban eltérő fajta, de azonos erejű feszültség forrong bennük, ami akkor éri el a robbanáspontját, amikor ők ketten egymás útját keresztezik.

A hétköznapi konfliktusból gyorsan eszkalálódó közúti dühöngés kerekedik, majd egy mindkettejük életét fenekestől felforgató adok-kapok, amelyben már sem ők, sem a szeretteik nincsenek biztonságban. A forgatókönyv hibátlan, a két főhős tapinthatóan életszerű, nyomoraik ismerősek, indulataik pláne. Tökéletes éleslátás és emberismeret jellemzi az egész sorozatot, és legfőképp meglepő, és mi tagadás, kicsit beteg humor, amelyben mindenki megkapja a magáét, mi pedig úgy röhögünk mindezen, hogy közben éppenséggel tudnánk sírni is. A fergeteges alakítások mellett a látvány és a zene is briliáns. (BJL) 

Andrew Cooper / Netflix Balhé

1. Utódlás, 4. évad (HBO Max)

Az Utódlás már 2021-es harmadik évadával is az akkori toplistánk élén végzett, így javítani esélye sem lett volna a pozícióján. Viszont 2023-ban is sikerült megtartania az első helyet, ami jelzi, hogy Jesse Armstrongék keze a fináléra sem remegett meg. A negyedik évaddal ugyanis nemcsak folytatták, de le is zárták a milliárdoscsemeték történetét, amiben már puszta tényként is értékelendő, hiszen ritka, hogy egy kiugróan sikeres sorozatot nem nyújtanak a teljes kifáradásig és ellaposodásig, inkább megpróbálják a csúcson befejezni. Ez jobbára sikerült nekik, még annak ellenére is, hogy az utolsó évad csúcspontja rögtön a harmadik epizódban eljött, egy bravúrosan koreografált és hihetetlenül feszült haláljelenetnek köszönhetően. Ezt követően ugyan érződött némi dramaturgiai megtorpanás, de gyorsan magára talált a sorozat, és a hajrában végre teljes nyíltsággal bontakozhatott ki a címben már a kezdetektől beígért utódlási harc.

Sarah Shatz / HBO Utódlás

Hogy az Utódlás milyen klasszikus mintákhoz nyúlt vissza és miként tenyerelt bele a korszellembe, azt ebben a videóban és ebben a cikkben tárgyaltuk ki részletesen. Azt pedig, hogy mennyire lesz maradandó filmtörténeti távlatban, majd az évek/évtizedek döntik el, de egy biztos: nincs még egy sorozat, ami ennyire sűrűn és szórakoztatóan ábrázolta volna napjaink hatalmi küzdelmeinek kicsinyességét, öncélúságát és infantilizmusát. (JM)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik