1998 telén Michael J. Fox nyilvánosan bejelentette, hogy Parkinson-kórral küzd. Mielőtt első interjúját adta volna erről a People magazinnak, attól tartott, a lesifotósok fogják leleplezni őt, ha nem vall színt; esetleg éppen futó sorozata, a Kerge város forgatásán tűnik fel valakinek, hogy minden egyes beállítás minden egyes felvételénél szorongatnia, gyűrögetnie, piszkálnia kell valamit a bal kezével.
„Nem félsz attól, hogy a közönség máshogy kezel majd?” – kérdezte Foxtól egy riporter a betegsége bejelentése után. Elevenbe vágó, érzéketlen kérdés, mert persze, hogy Fox mástól sem félt. Már azon kívül, hogy megöli őt a Parkinson-kór. 1998 előtt Michael J. Foxról mindenkinek az volt az első gondolata, hogy ő a Vissza a jövőbe sztárja. 1998 óta mindenkinek az jut róla eszébe elsőként, hogy ő a parkinsonos filmsztár. A színészek hiperérzékenyek arra, milyen kép él róluk a közönség fejében – a sztárimázs ilyen gyökeres és hirtelen átalakulása egy Foxnál labilisabb alkatú híresség számára akár végzetes következményekkel is járhatott volna.
Davis Guggenheim friss dokumentumfilmje, a Still: Michael J. Fox élete a legújabb bizonyítéka annak, hogy Fox erősebb, mint akár saját maga gondolta volna. Az utóbbi negyed században sikerült abból erőt merítenie, hogy ő a parkinsonos filmsztár: alapítványt hozott létre, állami kutatási támogatásért lobbizott, szószólójává vált minden Parkinson-kóros ember betegséggel folytatott küzdelmének. A Parkinson-kórral járó leglátványosabb testi tapasztalatot, az irányíthatatlan izomgörcsöket, rángásokat valamiképpen a saját identitása részévé olvasztotta.
Talán így tudja feldolgozni, hogy egész életében küzdenie kell azért, hogy végig tudjon menni az utcán, vagy érthetően el tudjon mondani öt mondatot.
Fox korábban több könyvet is írt saját Parkinson-kórjáról. Annak, hogy éppen most mesél dokumentumfilmben is a karrierjéről és a betegségéről, az egyik magyarázata, hogy most még fizikailag képes rá. Folyamatos gyógyszerezéssel kordában tudja tartani a mozgását és a beszédét, de nem biztos benne, hogy néhány év múlva is képes lenne rá. „A beszélgetéseink alatt egyszer sem mondtad, hogy fájdalmaid lennének” – halljuk a rendező hangját a kamera mögül. „Nem került szóba – feleli Fox lakonikusan. – Pedig most is vannak fájdalmaim. Nagyon fáj.”
Másrészt a közvélemény is érzékenyebben és talán kíváncsibban fogad ma egy ilyen filmet, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt. Egyre többet hallani arról, hogy az irigyelt filmsztárok is küzdhetnek különféle mentális vagy fizikai betegségekkel. Bruce Willis afáziája miatt vonult vissza a filmezéstől; Gary Oldman, Andrew Garfield vagy Benedict Cumberbatch csak pihenni szeretne egy kicsit. Két éve a Michael J. Fox életéhez hasonló, őszinte és megrendítő dokumentumfilm készült Val Kilmerről, aki torokrákja miatt volt kénytelen abbahagyni a munkát, hogy aztán tavaly a Top Gun: Maverick epizódszerepében vissza tudjon térni úgy, hogy karaktere is viseli a színész valódi betegségét.
A filmrajongók szerencséjére ugyanakkor a Michael J. Fox életében az aktivista nem takarja ki a színészt. A tévés kezdetektől követhetjük végig a pályáját: Fox huszonegy éves volt, mikor szerepet kapott első nagy sikerében, a Családi kötelékek című sorozatban, de tizenhatnak nézett ki. A producerek és a rendezők imádták, hogy alacsony termete és kölykös ábrázata miatt gond nélkül játszik el kamaszokat felnőttként is.
Ezzel párhuzamosan mozifilmekbe is egyre sűrűbben hívták a színészt: Az erőszak iskolájában még mellékszereplő volt, Az ifjú farkasemberben már címszereplő, 1985-ben pedig Steven Spielberg irodájából küldtek neki egy forgatókönyvet. Egy időutazós családi vígjáték főszerepére keresték az új színészt, miután az eredetileg kiválasztott Eric Stoltz első forgatási napjain nem győzte meg a rendezőt és a producereket.
Foxot Marty McFly szerepe és a Vissza a jövőbe tette világsztárrá és avatta Hollywood kis hercegévé. 1985-ben volt olyan hét, amikor a Vissza a jövőbe állt a bevételi listák élén, a második helyre pedig Az ifjú farkasember kapaszkodott fel. Ilyen hirtelen és hatalmas sikert Fox előtt Mark Hamill ért el Hollywoodban Luke Skywalkerként, és ahogy Hamill, úgy Fox is rácsúszott az alkoholra és a gyógyszerekre a villámcsapásszerűen jött sztárság hatására. Saját állítása szerint a színészt egyrészt az húzta ki a gödörből, hogy a Családi kötelékek forgatásán megismerkedett Tracy Pollan színésznővel, akivel 1988-ban házasodtak össze, és a mai napig együtt vannak. Másrészt azért kellett összeszednie magát, mert jött egy még mélyebb gödör: 1990-ben diagnosztizálták nála a Parkinson-kórt.
Guggenheim úgy meséli el Fox karrierjének és életének alakulását, hogy a színész filmjeiből vett jelenetekkel illusztrálja magánéletbeli problémáit, válságait. Ezzel sikerül felfrissítenie a filmesekről készült portréfilmek gyakori szerkezetét, amely beszélő fejek nyilatkozataival vágja össze a gondosan kiválasztott és felcímkézett filmjeleneteket. A Michael J. Fox életébe akár a Vissza a jövőbe egy ritkábban idézett jelenete vagy a Családi kötelékek egyik jelentéktelen snittje is bekerülhetett, ha éppen az a mozzanat meséli tovább Fox életét (a válogatás nyilvánvalóan komoly kutatómunkát igényelt). Guggenheim ráadásul „fikciós” jeleneteket is forgatott a filmhez, vagyis egy Foxhoz hasonló alkatú, hátulról mutatott színésszel vett fel néhány vágóképet, illusztrálva a betegség első tüneteinek jelentkezését vagy a kezdeti sikertelenség miatt depressziósan, pénzszűkében szorongó színész emlékképeit.
Mégsem sajnáltatja őt a dokumentumfilm. Guggenheim határozottan, lényegre törően szól hozzá, és Fox is sokkal szívesebben viccelődik, mint merül el szentimentális önvallomásokban. A Michael J. Fox élete a színész józan mondatai és a rendező magabiztos anyagkezelése miatt is visszafogottnak mondható. Olyasfajta nyugalom hatja át, amit Fox a maga hétköznapi testi érzeteként betegsége miatt képtelen megtapasztalni. De belülről mintha nyugodt lenne.
Still – Michael J. Fox élete (Still: A Michael J. Fox Movie), 2023, 95 perc. 24.hu: 8/10.
