Kultúra

Szente Vajk a Petőfi-filmről: Felmerül bárkiben, hogy ez egy jó forgatókönyv?

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Nem jó érzés, hogy a filmet már úgy kritizálják, hogy az nem készült el. Az lenne jó érzés, ha ezt a filmet lehetne úgy nézni, hogy filmként értékeljék (…) Nem lehet az, hogy az ezzel kapcsolatos döntéseket az alapján hozták meg, hogy ez egy jó téma? Felmerül ez a kérdés bárkiben, hogy ez egy jó forgatókönyv?

– firtatta Szente Vajk Veiszer Alindának adott interjújában, amelyet a Telex szemlézett. Beszélt arról is, hogy az ő munkájára abszolút nem telepedett rá a politika, és nem is lát bele az olyan háttérfolyamatokba, mint például az olyan filmesek ügye, akiket nem hagynak lehetőséghez jutni, és a Most vagy soha esetében is azt szeretné, ha nem a készítési körülményei alapján ítélnék meg.

A Most vagy soha! című Petőfi-film, amelynek Szente az egyik kreatív producere és forgatókönyvírója, négy és félmilliárd forint állami támogatással készül, ami a legnagyobb összeg, amit valaha magyar mozgóképre költött a honi filmtámogatási rendszer, így a filmet kiemelt figyelem övezi. Szente, mint mondja, bár tisztában van a csapdákkal, ők igyekeznek jó filmet csinálni, és általában is arról kell szólnia a következő éveknek, hogy csökkenjenek a magyar filmekkel kapcsolatos előítéletek.

Szente beszélt zenés darabjairól és az azokat érő kritikákról is, szerinte, mivel az interneten már mindenki leírhatja, mit gondol, ezek a szavak már kisebb súllyal bírnak, és azt sem hinné, hogy a nézőket befolyásolják a kritikák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik