Kultúra

Hónapokra jegelték az új Nemzeti Galéria építésének ügyét

Városliget Zrt.
Városliget Zrt.
Ez persze nem zárja ki azt, hogy a munkák akár már ebben az évben elindulhatnak, az esély azonban minimálisra csökkent.

Egy 2022 végén indult építési engedélykérés nyomán nemrégiben arról adtunk hírt, hogy ebben az évben elindulhatnak az új Nemzeti Galéria Városligetbe tervezett épületének szemmel látható munkálatai.

Az állítást a Városliget Zrt. sem cáfolta egyértelműen, így kérdéseinkkel a Fővárosi Önkormányzathoz fordultunk, ami szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszában kijelentette: nemrégiben kapták meg Budapest Főváros Kormányhivatalának végzését, ami nem csak az új Nemzeti Galéria épületéhez, a hozzá tartozó kerékpártárolóhoz, illetve az országos építési követelményektől való eltérés engedélyezéshez tartozó eljárás indulásáról számolt be, de arról is, hogy

azt az Építtető kérelmére 2023. január 7-től legfeljebb 6 hónapig szüneteltetik.

Az építéshatósági jogköröket az önkormányzatok 2020 februárjában elvesztették, így építéshatósági ügyekben innen kezdve minden esetben a Kormányhivatalok járnak el.

A Fővárosi Önkormányzat ezért ügyfélként fogja jelezni a Kormányhivatal felé a régóta fennálló fenntartásait, újra közli majd az építési engedéllyel kapcsolatos egyet nem értését, sőt, nyomatékosítja, hogy a Fővárosi Közgyűlés 48/2020. (X. 12.) számú rendeletével már

törölte az új Magyar Nemzeti Galéria építési helyét a Városliget területéről.

A Kormány a projektet kiemeltté nyilvánította, így eltérhet a fővárosi építésügyi szabályoktól, ez a főváros szerint azonban

alkotmányossági aggályokat vet fel, sőt, súlyosan sérti az önkormányzati törvényt, hiszen aszerint a települések saját területükön meghatározhatják az építési szabályokat.

A tervezett épület mindemellett a Budapesti Világörökségi Terület védőzónájában, egy történeti jelentőségű közparkban, az építési törvénnyel, az országos Településrendezési és Építési Követelményekben (OTÉK) foglaltakkal, valamint a fővárosi fejlesztési és rendezési eszközökkel ellentétesen kíván jelentős tömegű, harmincegy méteres maximális magasságú épületet emelni, de a felszín alatt is jelentős mélységben beépítené a területet – tették hozzá.

A projekttel kapcsolatban az UNESCO több alkalommal adott már ki állásfoglalást, figyelmeztetve a Magyar Államot, hogy az építkezés a világörökségi cím elvesztésével járhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik