Kultúra

Véget ér a Karate kölyök-sorozat

Curtis Bonds Baker / Netflix
Curtis Bonds Baker / Netflix

A Karate kölyök-filmek folytatásaként készülő Cobra Kai sorozat a 6. évaddal véget ér a Netflixen, jelentették be pénteken az alkotók. Eddig öt évadot mutattak be a sorozatból, a legutóbbit tavaly ősszel.

A Cobra Kai-val kapcsolatos első napi célunk mindig is az volt, hogy a mi feltételeink szerint fejezzük be, és a Völgyet abban az időben és azon a helyen hagyjuk el, amit mindig is elképzeltünk. Így hát hatalmas büszkeséggel és hálával jelenthetjük be, hogy ez sikerült

– írták közleményükben az alkotók.

A közelgő hatodik évad a Cobra Kai befejezését jelenti. Bár ez egy keserédes nap lehet a rajongók számára, a Miyagiverzum soha nem volt még erősebb. Ez a rajongótábor a legjobb a világon, és reméljük, hogy még több Karate kölyök történetet mesélhetünk majd veletek együtt. Mert mint mindannyian tudjuk, Cobra Kai soha nem hal meg

idézi a közleményt a Variety.

A Cobra Kai több mint 30 évvel a Karate kölyök 1984-es eseményei után játszódik, Ralph Macchio és William Zabka főszereplésével és folytatja a Daniel LaRusso és Johnny Lawrence közötti véget nem érő konfliktust. A hatodik évad pontos premierdátuma még nem ismert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik