A brit főváros áramellátásának egyik alapköve, a Battersea szénerőmű (1929–1935, 1937–1955) nem szimplán csak az Art Deco egyik fontos példája, de a világ legismertebb ipari épülete is, köszönhetően a Pink Floydnak, ami tizedik albuma, az Animals (1977) címlapjára ennek a képét helyezte.
A lemez megjelenése után egy évvel az egész épületegyüttesben megállt az élet, bontásra azonban senki sem gondolt, hiszen 1980-ban azt védetté nyilvánították. Hasznosítására az azóta eltelt évtizedekben számtalan terv született – a Chelsea 2012-ben hatvanezres stadionná akarta alakítani –, az egyetlen szemmel látható változást egészen a közelmúltig azonban a lassú pusztulás, illetve az értékek eltűnése jelentette.
Az ikonikus piros telefonfülkét is megálmodó Giles Gilbert Scott, illetve J. Theo Halliday tervei szerint épült komplexumot végül maláj befektetők mentették meg, akik luxuslakások, üzletek és irodák mellett egy, az erőmű történetét is bemutató kiállítóteret helyeztek a falak közé, az újjáépített kémények egyikébe pedig
A Lift 109 néven megnyílt, a látogatókat nevéhez hűen 109 méterrel az utcaszint fölé repítő üvegdoboz létrehozásával a Wilkinson Eyre építésziroda mindenkinél közelebb került a Charlie és a csokigyár egyik kulcsjelenetéhez, amiben Willy Wonka, Charlie, illetve annak nagyapja a kéményen át egy liftben távoznak a gyárból, majd azzal repülnek a fiú otthonáig.
A csúcsra érő látogatók a körpanorámát nézve a főbb londoni látványosságokkal ismerkedhetnek meg, sőt, a digitális rendszerek segítségével újat is tanulhatnak róluk. Az egyetlen probléma, hogy a lift egyelőre még biztosan nem tud repülni.
