Kultúra

A Fekete Párduc 2-nek jót tesz, hogy alig van benne a Fekete Párduc

Forum Hungary
Forum Hungary
A Fekete Párduc 2 számot vet a tragédiával, amit az előző részben főszerepet játszó Chadwick Boseman halála jelent. Ez a több mint két és fél órás film jelentős részben a gyászról szól, továbbá világpolitikai konfliktusokról. Szuperhősöket jó ideig nem is látunk, de ellentmondásos módon éppen ez a szokatlan megoldás sorolja a jobban sikerült Marvel-filmek közé Ryan Coogler színpompás rendezését.

A szuperhősök nagyon erősek, de előfordul, hogy a vastagbélrák náluk is erősebb. A Fekete Párduc 2 története tragédiával kezdődött, mielőtt még forgatni kezdték volna a filmet: 43 éves korában elhunyt Chadwick Boseman, az első rész főszereplője, akit éppen a Fekete Párduc avatott igazi filmsztárrá és példaképpé rengeteg fiatal néző számára.

Boseman halálát a Fekete Párduc 2 sem tagadja el, szó sincs arról, hogy egy másik színész, mintha mi sem történt volna, átvenné a helyét.

A Marvel legújabb szuperhősfilmje T’Challa király, vagyis a Fekete Párduc halálával kezdődik, és ez a nagyon hosszú, több mint két és fél órás film mindvégig elsősorban a gyászról szól.

Főhőse Shuri, T’Challa húga, akinek a politikai játszmákhoz és a szuperhősakciókhoz sincs érzéke, legszívesebben futurisztikus laboratóriumában kísérletezne új gyógymódokkal meg törhetetlen páncélokkal. Nincs kedve uralkodni, de egy ideig úgy tűnik, nem is kényszerül rá: anyja, Ramonda királynő erős kézzel vezeti a mesésen gazdag afrikai országot, Wakandát.

Forum Hungary

A gazdagság forrása, ahogy ezt a Marvel-szuperhősfilmek nézőinek aligha kell magyarázni, a vibránium, egy különleges szilárdságú fém, amely a wakandaiak tudomása szerint csak náluk bányászható. Amikor kiderül, hogy az Atlanti-óceán mélyén is akad a csodafémből, diplomáciai botrány robban ki, mert a kitermeléssel próbálkozó amerikaiakat valaki meggyilkolja, a világ pedig Wakandát teszi felelőssé. Lehet, hogy Shuri hercegnő találmányaira hamarabb szükség lesz, mint gondolta volna, mert pillanatokon belül kitörhet a háború.

A Fekete Párduc 2-ben tehát egy vezetőjét vesztett nép próbál felocsúdni a gyászból, és helyt állni a globális válságban. A „szuperhős nélküli szuperhősfilm” koncepciója lehetőséget ad rá az első rész után visszatérő Ryan Coogler rendezőnek, hogy látványos, de parttalan verekedések helyett inkább diplomáciai konfliktusokkal, valamint az egyéni és a közösségi gyászfeldolgozás jeleneteivel töltse ki a nagyvonalú játékidőt. Persze a Marvel-filmek törzsközönségének sem kell aggódnia, a politikai csatározás olykor autós-motoros üldözéssel vagy hadihajók elsüllyesztésével folytatódik. Ám ezeket is különlegessé teszi, hogy kik is azok, akik akcióznak.

A hollywoodi belépőjét a kétségkívül férfias Creednek köszönhető Coogler ugyanis az új filmjében kizárólag nőkre bízza a hősszerepeket. Shuri mellett a wakandai királyi testőrség tábornokára, Okoyére és T’Challa egykori szerelmére, Nakiára hárul Wakanda megmentésének feladata, rajtuk kívül pedig a vibránium felkutatásában váratlan eredményeket elérő, amerikai tinilány jut fontos szerephez. Ellenfelük egy víz alatt rejtőző birodalom fejedelme, Namor lesz, aki ugyancsak a vibrániumra alapozta országa gazdagságát, és háború árán is megvédené annak lelőhelyeit.

Forum Hungary

Talán a politikai machinációk rövid összefoglalásából is látszik, hogy a Fekete Párduc 2-ből voltaképpen hiányoznak a gonosztevők. Nemhogy a Thanoshoz vagy Lokihoz hasonló, nagy formátumú ellenségek maradnak távol Wakandától, de az előző rész trónkövetelőjeként megismert Koncoló egyértelmű szemétségei is a múltba vesznek. A kissé vérszomjas, cserébe üdítően ironikus humorú Namornak voltaképpen ugyanúgy igaza van, mint Wakandának, vagy éppen a Marvel-filmeken kívül is ismert világhatalmaknak.

A politikai konfliktusok kiegyensúlyozása és a hatalmi nézőpontok ütköztetése hozzájárul ahhoz, hogy a Fekete Párduc 2 egy fokkal bonyolultabban meséljen a világról és benne a helyüket kereső muszáj-szuperhősökről, mint a műfaj legtöbb darabja.

Ebből a szempontból egy korábbi, szintén jól sikerült Marvel-produkció, az Amerika Kapitány: A tél katonája tűnik az új film előzményének.

Máskülönben Coogler stábja a hasonlóan grandiózus szuperhősfilmekben is ritkán tapasztalható képi és zenei gazdagságot teremt. A sosemvolt afrikai ország, Wakanda egyszerre organikus és mechanikus formákra épülő tárgyi kultúráját éppen olyan jól esik hosszan nézegetni, mint Shuri ruhatárát – a neon-narancsszínű pulcsira húzott gyöngyház fehér hálótrikónak a párizsi divathéten lett volna a helye –, vagy a frizurákat és ékszereket. Coogler magabiztosan kormányozza a cselekményt Wakandából a tenger mélyére, majd Bostonba és a 16. századi Közép-Amerikába, az egyes helyszínekhez pedig önálló és külön-külön is rendhagyó zenei világ társul. Ezeket Ludwig Göransson zeneszerző forrasztja egységbe, és munkája helyenként a történetet formáló motívummá növekszik, Namor népe például lidérces szépségű szirénénekkel teszi ártalmatlanná a rájuk támadó katonákat.

Forum Hungary

Amíg tehát az első Fekete Párduc az afroamerikai öntudat és a legújabb fekete polgárjogi mozgalmak fősodorbeli megmutatkozása szempontjából számított kivételes szuperhősfilmnek, addig a folytatása a nyugati világon kívüli kultúrák pazar bemutatójaként is szemlélhető. Számunkra mindez megmarad egzotikumnak, mégis hitelesebbnek látszik – nem utolsó sorban a filmben megszólaló, számos nyelv miatt –, mint a legtöbb hollywoodi film törekvése, hogy távoli országokat hozzon közel nézőihez.

A szuperhősöket nem kötik országhatárok, modern Atlaszokként az egész földgolyót cipelik a vállukon. Rég bizonyította ezt film fényesebben, mint a Fekete Párduc 2.

Fekete Párduc 2 (Black Panther: Wakanda Forever), 2022, 161 perc. 24.hu: 7,5/10.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik