Csak idén négy filmjét mutatták be, augusztusban a mozikban még egy oroszlánnal hadakozott Balthasar Kormákur filmjében, a héten pedig már Tilda Swintont szédíti dzsinnként George Miller szerelemprojektjében, a Háromezer év vágyakozásban. A színésznő azt nyilatkozta Idris Elbáról, hogy kevés ilyen varázslatos emberrel találkozott, akit pillanatok alatt a barátjának érez az ember, sőt, testvérének nevezte a londoni színészt. Szinte kivétel nélkül mindenki hasonlóan nyilatkozik róla: karizmatikus, magabiztos, de végtelenül alázatos ember, aki sosem felejti el, milyen sokat küzdött a sikerért.
Nappal kereket cserélt és meghallgatásokra járt, éjjel DJ-zett
Bár bevándorlók gyermekeként született, Elbát a londoniak előszeretettel tartják kedvenc földijüknek. Sierra Leonéből származó apja és ghánai anyja még egyetlen gyermekük születése előtt települt át a brit fővárosba, ahol Hackney-ban találtak otthonra. Elba – aki ugyancsak ízig-vérig londoninak tartja magát amellett, hogy büszke a származására – több interjúban is meghatározónak nevezte első tizennégy évét, amelyet a belső-londoni kerületben töltött. Itt rendkívül sokszínű közeg vette körül különféle nációk képviselőivel, elsősorban fekete és török barátai voltak. Bár gyerekkorát sosem nevezte idillinek, a Hackney-ban töltött éveiről általában pozitívan mesél, ez változott meg akkor, amikor édesapja munkája miatt költözniük kellett. Ugyan csupán néhány kilométerrel odébb, a Canning Town nevű negyedbe mentek, ez már közel sem volt olyan nyugodt hely egy fekete család számára.
Canning Town volt az egyik központja az olyan szélsőjobbos pártoknak, mint amilyen a National Front, de a hírhedt brit futballhuliganizmusnak is az egyik melegágya. Elba egy interjúban felidézte, hogy az utcán különösebb ok nélkül vertek meg bárkit, és már az iskola első napján rasszista felhangú dallal fogadták az osztálytársai. A nem túl idilli közeg mellett ráadásul már tizennégy évesen pénzt kellett keresnie rossz anyagi helyzetük miatt, ezért beállt egy autósműhelybe kerekeket cserélni, két évig pedig apja mellett dolgozott a Ford-gyárban – nem mellesleg ma már a cég reklámarca. Mellékállásban egy ismerősnek segített, aki esküvőkön zenélt, ám ez a mellékállás nemcsak zsebpénzt hozott neki, hanem a zene szeretetét is. Egy évvel később az akkor még mindig csak tizenöt éves Elba saját DJ-céget alapított egy ismerősével, hamarosan pedig városi bulikban zenélt. Tehetségét azonban nemcsak az éjszakai életben kamatoztatta, hamarosan ösztöndíjat kapott a National Youth Music Theatre színházi képzésére, amely már csak azért is kecsegtető volt számára, mert korábban az iskolában egy drámatanárnő felkeltette az érdeklődését a színészet iránt is.
Elba valóban a legaljáról indult: kapcsolatok és híres rokonok híján nappal tanult, meghallgatásokra járt, szabadidejében pedig azzal kereste a pénzt, ami épp akadt – volt házaló ügynök, kidobó és autószerelő is. Első szerepét egy hirdetés nyomán kapta: egy állami reklámban figyelmeztetett arra, hogy mindenki lakatolja le a biciklijét. Egy interjúban elmondta, hogy míg rengeteg színésztársa inkább elhallgatja az ilyen szerepeket, ő kifejezetten büszke rá, hogy ez volt az első lépcsőfok. Sok tízezer feltörekvő színésztársához hasonlóan ő is sorozatok, szappanoperák mellékszerepein rágta át magát kezdő évei alatt, ám olyannyira nem került nagy dobások közelébe, hogy inkább Amerikába dobbantott.
A nagy amerikai álom viszont szintén nem azt hozta, amit a mesékben szokott: New Yorkban ugyancsak folytatta a kisebb színházi és sorozatszerepek felhajtását és az egyre csóróbb életformát. Mikor nemrég, immár szupersztárként megkérdezték tőle a Fenevad című film kapcsán, hogy mi volt a saját életében az igazi szörnyeteg, azt válaszolta, hogy a munkanélküliség. Egy időben olyannyira megszorult, hogy éjszaka kidobóként dolgozott, mellékesként füvet árult, majd autójában hajtotta álomra a fejét. Ekkor még nem sejtette, hogy a drog később – ugyan egészen más formában – de a nagy befutásának része lesz.
El tudunk képzelni egy brit akcentussal beszélő baltimore-i drogbárót? A Drót készítői sem tudtak
Akkor kerestek ugyanis szereplőket az HBO nagy dobásához, az azóta klasszikussá vált Dróthoz. Elba ismerőse, a sorozat castingrendezője, Alexa Fogel bejuttatta a színészt a válogatóra, azonban elárulta neki a problémás részt is: a sorozat atyja, David Simon kizárólag amerikai színészeket szeretne a Baltimore-ban játszódó sztorihoz, így erősen javasolja a füllentést a meghallgatáson. Elba sikerrel rejtette el erős kelet-londoni akcentusát, és a negyedik körig jutott, ahol immár a színész hátteréről is kérdezgették.
A szüleim arra tanítottak, hogy sose hazudjak – az emberek szemébe kell nézned és őszintének kell lenned. Ekkor jött el a pillanat, hogy be kellett vallanom: Kelet-Londonból jövök, de kérlek titeket, ne rúgjátok ki Alexát, ő vett rá, hogy ezt ne mondjam el nektek
– vallott a háromkörös hazugságról, majd a negyedik körös őszinteségi rohamáról a színész, a többi pedig már történelem.
Elba ráadásul nem is Avon Barksdale szerepét kapta, amelyre eredetileg hajtott, hanem Stringer Bellét, aki sokkal nagyobb szerepet kap a sorozatban. Alakítása – és tökéletes baltimore-i akcentusa – olyannyira meggyőzte a készítőket, hogy az eredetileg tervezett egy évad helyet három évig játszotta Stringert. A sorozat miatt egyébként az a tény, hogy Elba brit, a mai napig megdöbbenést vált ki, olyan hitelesen rejtette amerikai akcentus mögé erős kelet-londoni kiejtését. Ráadásul drága beszédtanárok sem kellettek hozzá: saját bevallása szerint az amerikai borbélyüzletekben tökéletesítette akcentusát, holott egy másik beszélgetésben elárulta: korábban egy pályakezdő szerepében rendkívül rossz kiejtése miatt szinkronizálni kellett az általa megformált karaktert .
A Drót tehát feltette a térképre, ám egyetlen sorozatsiker nem mindig elég ahhoz, hogy leigázza a világot, és vele is ez történt. Bár ezúttal már nem kellett nappal szerepért kuncsorognia, éjjel agresszív italozókat fegyelmeznie, és a teljesen felejthető amerikai tucatfilmek mellett olyanokban is feltűnt, mint a 28 héttel később vagy Guy Ritchie Spílerje, az igazán nagy szerepek továbbra is elkerülték. Úgy fogalmazott egy interjúban, hogy bekerült a showbiznisz darálásába, ahol úgy érezte, futószalagos filmgyártásra hívják, nem valódi kihívásokra kérik fel. „Úgy éreztem, Amerika nem a megfelelő platform a karrierem beindítására” – mondta, és többek közt ezért is tért vissza Angliába. Ekkor találta meg az a karakter, amelyet még Stringernél is nagyobbra tart karrierjében: a BBC Luther című sorozatában ő lett a címszereplő nyomozó, aki a Ruth Wilson által alakított pszichopata gyilkossal kezd meglehetősen rapszodikus harcba. Ezzel a brit nézők előtt is igazán ismert lett a Drót miatt elsősorban Amerikában népszerű színész, 2012-ben meg is kapta érte a Golden Globe-ot, amely megadta a végső, máig kitartó löketet a néhol döcögő karrierjének.
Egy évvel később már Nelson Mandelaként nyűgözte le a nézőket a Mandela: Long Walk to Freedom című életrajzi filmben, amely ugyan vegyes fogadtatást kapott, az alakításáért kis híján a második Golden Globe-ját is bezsebelő Elbát azonban méltatták. A színész, sajnos, nem élvezhette zavartalanul a dicsérethullámot, egy tragédia ugyanis nemcsak az életét változtatta meg, de az életszemléletét is. Szeretett édesapja még láthatta Mandelaként, nem sokkal később azonban tüdőrákban meghalt.
Olyan állapotba kerültem, hogy alig éltem. A munkámban robottá váltam. Nem féltem, ha a forgatáson égő autókból vagy épületekből kellett kiugranom, a valóságban viszont száz métert sem bírtam futni. Teljesen eltávolodtam a valóságtól
– vallotta be a színész, hozzátéve, azért dolgozta magát túl, hogy legalább amíg más bőrébe bújik, addig sem kell Idris Elbának lennie.
A gyász nemcsak megrengette az életét, de megkérdőjelezte az egész karrierjét is. Apja halálából többek közt azt a tanulságot is leszűrte, amely a mai napig hajtja: majd pihenek, ha meghaltam, addig viszont ezerszázalékosan ki kell élvezni azt, ami adatott. A rádöbbenés első időszakában olyannyira túlpörgette mindezt, hogy előbb Idris Elba: No Limits címmel készített dokumentumsorozatában rekordsebességgel hajtott nagyon menő autókat, repülni tanult és autóversenyzésre adta a fejét. Nem sokkal később szintén egy dokumentumsorozatért (Idris Elba: Fighter) vállalta, hogy egy év alatt profi kickboxossá gyúrja magát, és elver egy dán profi versenyzőt. Közben a veszélytől és az adrenalindús életből jókorát szippantó Elba eljátszotta a Hontalan fenevadak főszerepét, amelyért Golden Globe- és BAFTA-jelölést is kapott, sőt, a fogadóirodák az Oscar-esélyesek közé is várták, ám végül nem került a neve a listára.
Az irtózatos tempó nem csitult: szinkronizált (ő volt Sir Kán hangja A dzsungel könyvében, de kellemes basszusa a Zootropolis és a Szenilla nyomában című animációs filmekben is felcsendül), Macklemore-ral zenélt együtt, Kate Winslettel romantikázott a fagyos pokolban (Hegyek között). Közben jöttek a kötelező univerzumkirándulások: ő volt Krall a Star Trek: Mindenen túl című filmben, a Marvelnél ő védte az asgardi Bifröstöt Heimdallként (Végtelen háború, Thor-filmek), a DC-nél ő volt a képregényekben Superman nemezisét jelentő Bloodsport (Suicide Squad – Az öngyilkos osztag), de még Halálos iramban sokadik részébe is beköszönt (Hobbs és Shaw). Szerepelt Aaron Sorkin első rendezésében, az Elit játszmában is.
Vannak olyan dolgok, amiket egy színész nem tud megjátszani. Nem tud okosnak, viccesnek, komolynak tűnni. Idrisben mindez természetes módon megvan. Ráadásként még színészkedni is tud
– fogalmazta meg tömören az író-rendező az Elba-effektust.
Szabad perceiben zenét ír, szabadnapjain Ibizán DJ-zik
Elbáról nem véletlenül terjedt el, hogy mindenhez ért, hisz a színészet csak egy szelete annak, amivel a napjait tölti. Van, hogy ruhát tervez, nyitott bárt Londonban, pezsgőgyártásba kezdett, producerkedik, ám ami talán számára még a színészetnél is meghatározóbb, arról már volt szó a gyerekkoránál is: zenél. A DJ-zés ugyanis nem csak jó pénzkeresési lehetőség volt, DJ Big Driis néven a mai napig fáradhatatlanul gyártja mixeit, mindenhová viszi kis keyboardját, és szabad perceiben zenét ír. Az ibizai bulirengeteg oszlopos tagjai jól ismerhetik, rezidens ugyanis a sziget egyik szórakozóhelyén, de fellépett már a Coachellán, Glastonburyben, sőt, Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén is zenélt. Időnként rappel, vagy beugrik Macklemore-hoz felvenni egy számot, vagy épp Beatles-számot remixel, amit aztán Paul McCartney is megdicsér.
Az sem véletlen, hogy a BBC-n futó komédiaműsor, a Famalam egyik promóanyagát egyrészt arra húzták fel, hogy Elba bármit megold, másrészt arra, hogy képes saját magán nevetni: a rövid szkeccsben a magát szerényen csak színész-rendező-író-producer-DJ-rapper-influenszer-kickboxolónak nevező Elba bizonyítja, hogy mindenhez, de tényleg mindenhez ért, legyen szó kávéfőzésről vagy épp rákkutatásról. De van még egy olyan álma, amit eddig nem valósított meg: nagyon szeretné egyszer saját magát rendezni egy filmben.
Mindenki Bondnak látja, kivéve őt magát
Azt követően, hogy Daniel Craig örökre elpakolta a Walther PPK-t és nyugdíjazta magát Bondként, nyilvánvalóan azonnal felforrósodott a filmipart nagyjából tízévente menetrendszerűen izgató kérdés: ki pattanhat majd be a legendás Aston Martinba. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, nagyjából az összes magas, karizmatikus, az átlagnál ismertebb brit színész neve felmerül, ebből pedig nem maradhatott ki a magas, karizmatikus és az átlagnál jóval ismertebb Elba sem. Arra, hogy a feminizmus jegyében női Bondunk legyen, nagyon kicsi az esély, az viszont, hogy fekete bőrű színészt válasszanak, egyre inkább érik. Nem véletlen, hogy a közösségi médiában a színésszel kapcsolatos posztok alatt rendre előkerülnek az őt, mint Bondot támogató hozzászólások, ahogy az sem, hogy nem igazán tud olyan interjút adni, amelyben ne szegeznék neki az ezt firtató kérdést. És bár tényleg nagyon sokan állnak ki amellett, hogy ő legyen az új 007-es, őt láthatóan kényelmetlenül érinti a kérdést. Azt bevallotta, hogy Sean Connery volt a kedvenc Bondja, saját magát azonban nem igazán tudja elképzelni a szerepben.
Ha belenézek a tükörbe, nem látom James Bondot. John Luthert látom, akit a BBC One egyik sorozatában játszottam tíz éven át
– nyilatkozta, hozzátéve, hogy szerinte Luther volt az ő Bondja. 2021-ben szintén megkapta kedvenc kérdését, és hogy mennyire unja már ezt, az a válaszából jól látszik:
Valószínűleg én vagyok a leghíresebb Bond-színész a világon, pedig még el sem játszottam a szerepet. Elég. Nem akarok többet erről beszélni.
A legutolsó információk augusztusban jöttek a nagy Bond-dilemma háza tájáról, amikor belsős, meg nem nevezett források azt állították, hiába akarták a franchise-t mozgató Barbara Broccoliék Elbát 007-esnek, a színész nemet mondott, mivel saját projektjeire akar fókuszálni. A hírt egyelőre egyik fél sem kommentálta, ám ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy tényleg nem belőle lesz az új Bond – vagy csak egy nagyon rafinált csavarral állunk szemben. Nem árt azonban hozzátenni, hogy míg az adottságai mindenképp megvannak hozzá, addig a kora ellene szól: az éppen ötvenéves színész a legidősebb újonc lenne, a korábbi színészek ugyanis jellemzően 30-as, 40-es éveikben kapták meg a szerepet. A legidősebb Bond Roger Moore volt, aki 57 éves korában játszotta el az ügynököt a Halálvágtában, és kapott is bőven kritikát arra vonatkozóan, hogy ez a kor már nem áll túl jól a 007-esnek. Pedig Pierce Brosnan, valamint a Nincs idő meghalni című Bond-film és a Hontalan fenevadak rendezője, Cary Fukunaga is a tökéletes ügynököt látja a színészben. Utóbbi szintén kivételes színészként beszélt Elbáról:
Sok ember Hollywoodban egészen gyerekkora óta színészkedik, ez az, amit egész életükben csináltak. Sokkal többet tapasztaltak meg a szerepeik által, mint valós életükben önmagukként. Azt hiszem, Idris ennek épp az ellenkezője. Ő úgy érkezett a showbizniszbe, mint egy igazi ember, sokat látott figura, és ebből alakul át a karakterré, amibe minden tapasztalatát beleadja.
Bár sokan tetszőleges számú végtagjukat is odaadnák azért, hogy eljátszhassák a filmtörténet egyik leghíresebb szerepét, Elbát kifejezetten szimpatikussá teszi, hogy saját víziójára figyelve még olyan showbiznisz-óriásoknak is nemet bír mondani, mint Broccoliék. Az ilyen jellegű döntéseiből, de nyilatkozataiból is az világlik ki, hogy az immár 50 éves színész két lábbal a földön áll, nem szédítette meg a dolláreső és a vörös szőnyeg, az ipar és az abból fakadó reflektorfény szépségeivel és árnyoldalaival egyaránt tisztában van.
Szuperül néz ki kívülről, de rengeteg olyan dolog történik a reflektorfényben, ami nem túl nagy buli. Nem szabad például kirúgnom a hámból, lerészegedni, kidobatni magam egy bárból, és aztán másnap emiatt rosszul érezni magam. Kötelességünk, hogy jó példát mutassunk. Az történik, hogy a dolgok elnyomása magadban gyásszal párosul. Az emberek azt hihetik, hogy semmi baja, hisz van egy rakás pénze, ám ez nem így működik. Attól még emberből vagy. Pénzzel nem válthatom meg az érzéseimet. Nem válthatom meg a gyászt
– nyilatkozta apja halálát követően a showbizniszről. És nagyon úgy fest, hogy tényleg azért utasította vissza a Bondot, mert tele van ötletekkel: egy interjúban elhintette, hogy a DC-vel készül nagy dobásra, ráadásul még Luther jellegzetes detektívkabátját is visszavette a sorozat folytatásaként készülő filmben. Fricska lehet a Bond-szériának, hogy egy másik kémsztorira igent mondott: a Deadpool 2-őt és A gyilkos járatot jegyző David Leitch-csel készít kémes akciófilmet a Netflixnek.
Elbát kifejezetten szimpatikussá teszi, hogy mélyen tiszteli azt a rögös és viszontagságos utat, amelyet megtett, sőt, több interjúban is kifejezte, nem tudná élvezni mindezt, ha az ölébe hullott volna. Ugyanezt tanítja gyerekeinek is: lánya például a Fenevad egyik szerepére pályázott, ám végül nem ő kapta meg. Elba saját bevallása szerint lánya három hétig nem beszélt vele, ám tartja magát ahhoz, hogy mindenkit a tehetsége, ne a híres rokonai alapján bíráljanak el, és azt válasszák ki a filmhez, aki a legjobb. A showbizniszről sincsenek illúziói, ahogy ennek is gyakran hangot ad, elárulta, hogy karrierje során a „kettőt nekik, egyet nekem” elvet alkalmazta: bevállalt kevés színészi kihívással kecsegtető filmeket – a Macskák egészen biztosan ebbe a kategóriába esik – azért, hogy aztán az anyagiakat nem nézve szerepelhessen olyan alkotásokban, amelyekkel ugyan nem feltétlenül robbant kasszát, de a művészi vénáját kiélheti benne. Az azonban mostanra biztossá vált, hogy ötvenéves korára a világ végre a lábai előtt hever, és bátran mondhat nemet akár Bondnak is.
