2021 karácsonyán a betlehemi csillagot is elhomályosította egy gyilkos üstökös, amely nem a háromkirályoknak mutatja az utat, hanem az emberiség kihalásával fenyeget. Ez a jókora égitest ugyanis egyenesen a Föld felé száguld a Netflix december 24-én bemutatott politikai szatírájában, a Ne nézz fel!-ben, amelynek így már a premierdátumát is átitatja a fekete humor. A film fő célpontja ennek ellenére nem a karácsonyi áhítat, sokkal inkább az általános emberi hülyeség, amely még a túlélési ösztön felett is győzelmet arat, és az apokaliptikus fenyegetés sem tud gátat szabni neki.
A sztori középpontjában két tudós áll, akik hiába jelentik be, hogy egzakt – 99,7 százalékos pontosságú – számításaik szerint hat hónap múlva elpusztul az emberi élet a bolygón, a sokkoló hír pillanatok alatt elmerül a politika, a média és a közvélemény zajos közönyében.
Az apokalipszissel ellentétben a Ne nézz fel!-nek sikerült magára rántani az év végi reflektorfényt, a közösségi médiában heves viták tárgyává vált, a Netflixen pedig nézettségi rekordot döntött azzal, hogy egy hét alatt – december 27. és január 2. között – 152,29 millió órányit néztek meg belőle. Azóta már átlépte a 320 millió órát is, amivel a streaming-óriás valaha volt második legnézettebb filmjévé vált. Ez persze nem csoda, hiszen a sztárokkal teletömött film eleve megosztó témákba tenyerel bele vitriolos, ám vállaltan didaktikus humorral, és csak úgy árad belőle az aktivista hevület. A Ne nézz fel! alkotóinak végcélja ugyanis deklaráltan nem a szórakoztatás, inkább az, hogy hassanak a közvéleményre, ezen keresztül pedig a világ folyására is. Tehát, amikor Jennifer Lawrence, majd Leonardo DiCaprio karaktere beleüvölti a kamerába, hogy ne aludjunk nyugodtan éjszakánként, mert a politikai vezetés elvesztette az eszét, és mindannyian kurvára meg fogunk halni, az nemcsak a filmbeli tévénézők bamba tömegeinek, de érezhetően nekünk is szól, akik a Netlfix-szel zsibbasztjuk magunkat ahelyett, hogy a közelgő katasztrófa megelőzésével foglalkoznánk.
A valóságban persze nem az űrből érkező fenyegetésre, hanem egyéb veszélyekre akarják felhívni a figyelmet, különös tekintettel a klímaváltozásra. A filmben ugyan szóba sem kerül a globális felmelegedés, de azért nem kell szellemi óriásnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: az üstökös puszta metafora, aminek a helyére szinte minden alkalommal behelyettesíthető a globális felmelegedés.
Ha valakinek mégsem ment volna át az ordítóan világos párhuzam, akkor annak készséggel segítenek az alkotók. Az író-rendező Adam McKay interjúk sorában és egy tengerbiológussal közösen publikált publicisztikában is kifejtette, hogy a Ne nézz fel! a klímaváltozás elleni küzdelmet akarja előmozdítani, az elnök fiát/tanácsadóját alakító Jonah Hill egy talkshow-ban buzdította arra, hogy mindenki kérje számon a kongresszusi képviselőjén a klímavédelmi törvények megszavazását, a Hollywood elsőszámú klímaaktivistájaként működő Leonardo DiCaprio pedig a Ne nézz fel! premierje óta fáradhatatlanul sulykol hasonló üzeneteket csaknem 20 millió Twitter-követőjének. Ha ez nem lett volna elég egyértelmű, a filmhez készült egy honlap is, amely ezzel a szöveggel indul:
Szeretsz a Földön élni, de gyűlölöd a bolygógyilkos üstökösöket?
Belefáradtál a durva katasztrófákba?
Készen állsz arra, hogy leállj a parázással, és cselekedni kezdj?
Szóval a helyzet az, hogy üstökös ugyan nem, ám egy klímakatasztrófa száguld felénk. És neked is lehet szereped a megoldásban az alábbi egyszerű lépésekkel
– írják, majd konkrét tippeket is osztanak az olvasónak, miként veheti ki a részét a cselekvésből. Az aktivizmusnak ez a szintje és szervezettsége még Hollywoodban is szokatlan, és utólag is erősíti az érzést, hogy nem pusztán egy jobb-rosszabb szatírát, hanem egy két és fél órás kampányfilmet látunk, amely épp a humort választotta eszközként. Ennek fényében nem meglepő, hogy a Ne nézz fel!-ről folyó vita is egyszerre több síkon zajlott:
- az egyik megosztó kérdés az volt, hogy mint film, jó-e,
- a másik az, hogy pontosan ragadja-e meg a tudomány és közvélemény veszedelmesen hektikus viszonyát,
- a harmadik pedig, hogy az általa közvetített üzenet mennyire ösztönözheti a kitűzött társadalmi/politikai célok elérését.
A filmkritikusok mellett tudósok is intenzíven beszálltak ebbe a párbeszédbe: egy klímatudós már december végén szenvedélyes véleménycikkben érvelt a Guardianben amellett, hogy a Ne nézz fel! hiába szatíra, mégis ez adja vissza legpontosabban azt a frusztrációt, amit ő és kollégái naponta átélnek a társadalom közönye láttán. Az ő nyomán nem sokkal később már csokorban elemezték szakértők a filmet, többnyire egyetértve az előttük szóló kollégával. Az amerikai média ügyeletes asztrofizikusa, Neil DeGrasse Tyson pedig 14 millió Twitter-követőjének lelkendezett, hogy mindaz alapján, amit ő a hírfolyamokról, a talkshow-król és a közösségi médiáról megtapasztalt, a Ne nézz fel! valójában dokumentumfilmnek számít.
Finally saw the @Netflix film “Don’t Look Up,” a fictional tale of a Nation distracted by pop-culture and divided on whether to heed dire warnings of scientists.
Everything I know about news-cycles, talk shows, social media, & politics tells me the film was instead a documentary pic.twitter.com/tvDuEUXWCW
— Neil deGrasse Tyson (@neiltyson) December 29, 2021
De akadtak olyanok is, akik szerint hiába helyes a szándék, a film rossz üzenettel próbál változást elérni: a tudománykommunikációval foglalkozó Ketan Joshi például megbocsáthatatlan hibának tartja a metaforikus beszédmódot, így ugyanis a filmből teljesen kimarad a probléma legfontosabb szereplője: a fosszilis energiaipar. Ráadásul szerinte politikailag is egyoldalúvá vált a film a Meryl Streep-féle, kissé lapos Trump-paródiával, és emiatt szem elől téveszti, hogy a nagyhatalmú olajvállalatok „mérgező” befolyása mindkét politikai oldalon érvényesül. Hasonlóan vélekedett Michael Svoboda, a George Washington Egyetem professzora is, aki a politikai elfogultság mellett azt is felrója a Ne nézz fel!-nek, hogy nem cselekvésre és összefogásra ösztönzi az embereket, hanem egyfajta fatalizmust vagy akár nihilizmust közvetít.
„A film célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a klímakatasztrófa rémisztően sürgető voltára, és ebben látványos sikert ért el” – kelt az alkotás védelmére Genevieve Guenther, a téma nagyobb fokú médiareprezentációjáért küzdő End Climate Silence nevű szervezet igazgatója, aki szerint majd akkor lehet tettre inspiráló filmeket csinálni, ha kulturálisan kellőképpen elfogadottá válik a klímaváltozás ténye – ebben pedig nagy szerepe lehet az olyan nagy figyelmet generáló, pesszimista látleleteknek, mint a Ne nézz fel!.
Maga a rendező is azzal érvelt az Ayana Elizabeth Johnson tengerbiológussal közösen írt pamfletjében, hogy új, sokkal hatékonyabb módszerekre van szükség a téma közvetítéséhez, és szerinte a közönség megnevettetése jó eszköz lehet arra, hogy átüsse a közöny, a fásultság és az előítéletek falát.
Mert amikor az emberek együtt nevetnek, az távlatot, megkönnyebbülést, és legfőképp a közösség érzését adhatja nekik. Ez nem puszta feltevés. Kutatások mutatták ki, hogy a humor segíthet, hogy visszaszorítsuk az önigazolást és meghalljuk a kemény igazságokat
– írta McKay, aki szerint természetesen a viccek és a mémek nem elegendőek, mégis fontosak lehetnek a klímaváltozás elleni küzdelemben. A lényeg, hogy belássuk: ennek a sztorinak nem pusztán a nézői, de mind szereplői és alakítói vagyunk, így van beleszólásunk abba, ezzel együtt pedig felelősségünk is abban, mi lesz a történet vége.
Mindemellett zajlott egy esztétikai vita is a Ne nézz fel!-ről, az amerikai kritikusok jelentős része ugyanis eléggé lehúzta a filmet, túl didaktikusnak és erőltetettnek ítélve azt. Ezen a ponton jegyeznénk meg, hogy mi a hibái és az elnyújtottsága ellenére is kifejezetten jól szórakoztunk a Ne nézz fel!-en, amit bővebben kritikánkban fejtettünk ki:
Az újságírók egy részét láthatóan zavarta, hogy a tudósok próbálják kioktatni őket a témában. Richard Brody gunyorosan vissza is szólt a New Yorkerben, hogyha a klímatudósoknak nem szokott tetszeni, amikor a kritikusok beleszólnak a tudományba, akkor talán nekik sem kéne beleszólniuk a művészeti kérdésekbe. Azt pedig sokan az arrogancia csúcsának tartották, amikor Adam McKay a Twitteren megjegyezte, hogy üdvözli a film körül kialakult heves vitát, de akiben egy kis aggodalom sem parázslik a klíma összeomlása miatt, annak szerinte nem sokat mondhat ez a sztori. Ezt többen úgy értelmezték, hogy a rendező szerint, ha valakinek nem tetszett a filmje, az a klímaválsággal sem törődhet igazán. McKay egy interjúban igyekezett sietve tisztázni, hogy a legkevésbé sem erre gondolt, de a posztja nyomán kialakult vita pontosan olyan volt, mintha a film egyik jelenete lett volna.
Futja-e többre pár mémnél, botránynál és Twitter-beefnél, ami után szépen feloldódik a tovább hömpölygő hírfolyamban, hogy átadja a helyét a következő Netflix-hájpnak, ami pár hétig ismét témát szolgáltathat az öncélú acsarkodáshoz.
