Manapság elkényezteti a magyar filmgyártás azt, aki visszavágyik a nyolcvanas évekbe. A nemrég bemutatott Eltörölni Frankot az évtized underground zenei színterének állított emléket, mellékszerepekben felvonultatva a korszak több fontos figuráját. Hamarosan érkezik A besúgó, és előkészítés alatt áll az Enyedi Ildikó-féle Balaton Brigád, ez két új sorozat a nyolcvanas évekről. Mindezek mellett most mozikba kerül Eperjes Károly első, rendezőként jegyzett nagyjátékfilmje, a Magyar Passió, ami a Rákosi-diktatúrában játszódik ugyan, de témaválasztása alapján olyan, mintha a nyolcvanas években készült volna.
Akkoriban már nyíltan lehetett kritizálni a sztálinista éveket, amennyiben az alkotók szemérmesen elhallgatták, hogy a Kádár-rendszernek bármi köze lenne előzményéhez. A korszak magyar filmjeit nézve azt látjuk, hogy 1956-tal lezárult a magyar történelem egy szomorú fejezete. A folytatásról jobb volt szót sem ejteni, Rákosi terrorja viszont már nem számított tabutémának. Sorra készültek az olyan filmek, amelyekben a hatalomnak kiszolgáltatott kisember erkölcsi dilemmába kerül: együttműködjön-e a kommunistákkal a karrierje vagy a puszta túlélése érdekében? Kitörhet-e a diktatúrában rákényszerített szerepéből?
„Olyan ez nekünk, mint a lengyeleknek Katyn” – helyezte magasra a film személyes tétjeit a rendező-főszereplő a sajtóvetítés előtt. Szándékai szerint egyébként sem a rendező, sem a főszereplő nem ő lett volna, de végül úgy alakult, hogy nem tudta másra bízni ezeket a feladatokat, amin az ismerősei nem is lepődtek meg („ezt neked kell végigcsinálnod, Szamóca”, mondta egyikük).
A Várnai Péter címzetes prépost kiadatlan drámájából készült Magyar Passióban Eperjes alakítja Leopold atyát, aki egy meg nem nevezett magyar kistelepülésen – a filmet a máriabesnyői kegyhelynél forgatták –, a helyiek és szerzetes testvérei szeretetétől övezve vezeti a gyülekezetet. Az Államvédelmi Hatóság egyik tisztje, az orosz Fjodorov azonban mindenáron el akarja lopni a Leopold templomában őrzött, értékes kegytárgyakat. Mikor megérkezik a központi parancs a szerzetesek kitelepítésére, Leopoldot magánzárkába viszik, és vallomást akarnak kicsikarni belőle, legfőképp azt, hogy hol vannak a drága kincsek.
Eperjes és forgatókönyvírói tisztán, egyszerűen, sablonok mentén mesélnek. Az ÁVH őrnagya gusztustalan, tolvaj gazember, sebhelye is van. Leopold testvér kételyek nélküli, végtelenül tiszta lélek, aki soha nem törik meg, hiába szögelik hozzá a kezét egy fagerendához (Kovács András Bálint filmtörténész a Rákosi-rendszeréről szóló, nyolcvanas években készült filmeket a „történelmi horror” kifejezéssel írta le, ami a Magyar Passióra is jól illik). Az egyetlen bonyolultabb karakter Keller Gézáé, az ÁVH-s főhadnagyé, akinek alá kell íratnia Leopolddal a koholt vallomást. Ő a nyolcvanas évek magyar filmjéből ugyancsak jól ismert „ingadozó”: a jövő embere, akit még kötnek a múlt erkölcsei, ezért dilemmát okoz a számára, hogy kiszolgálja-e a kommunista urakat, akiknek elvtelen szándékait – vagyis ebben a nem kifejezetten árnyalt történetben a közönséges lopás szándékát – hamar átlátja. Megérinti-e Leopold hite a fiatal kommunista tisztet? Képes lesz-e a megtisztulásra, vagy még mélyebbre húzza őt a sztálinizmus mocsara? Ezek a Magyar Passió fő kérdései, Eperjes pedig nem marad adós a válaszokkal.
A film fogalmazásmódját, stíluseszközeit nyilvánvalóan meghatározza a rendező erős személyes elkötelezettsége. Keresztény erkölcsdrámát látunk, amelyben a katolikus egyház tagjai az abszolút jót képviselik, a kommunista tisztek pedig Keller kivételével mind kapzsi disznók. A drámai feszültséget gyengíti, hogy ez a két pólus az első percekben kialakul, és később sem válnak árnyaltabbá. Izgalmakat csak az kelthet, hogyan alakul Keller belső vívódása.
Ilyenkor a főhős engedelmesen le is megy a pincébe megtörni a csuhást, de Leopold minden alkalommal az Úrhoz fohászkodik, és nem ír alá semmit, Keller pedig egyre frusztráltabb.
Az egy helyben topogó történetet a szerzetesrend békéjére visszapillantó flashback-jelenetek teszik elevenebbé. Ezek a Magyar Passió legélvezetesebb részei, amelyeken látszik a történelmi kutatómunka és a rendező témaismerete. Rég láttunk olyan magyar filmet, ami ennyire vonzóvá tette a templombelsőket és ilyen barátságos papokat vonultatott fel. A Magyar Passió nem kifejezetten látványos, de formaalkotása nem is szembeszökően szegényes. Eperjes és Csukás Sándor operatőr közel tudják hozni a csapdahelyzetbe került szereplőket, ám sajnos a figurák akkor sem válnak izgalmasabbá, ha alaposan megvizsgálhatjuk őket. Sőt, így csak még inkább kiütköznek sematikus vonásaik.
A Magyar Passió egy súlyos történelmi igazságtalanság mozgóképes illusztrációja. Reméljük, hogy eljut azokhoz a nézőkhöz, akik fontosnak tartották, hogy az ötvenes évekbeli keresztényüldözés témájáról nagyjátékfilm készüljön. Mivel mozikba kerül, szélesebb közönséget is elérhet Eperjes Károly rendezése, ám kérdés, hogy az árnyaltabb fogalmazásmód és a feszültebb drámai történet hiányában hányan lesznek, akiket valóban megérint majd Leopold atya mártíriumának története. A nyolcvanas évekbeli Bacsó Péter-, Gábor Pál– és Kézdi-Kovács Zsolt-filmek rajongóinak viszont érdemes résen lenniük.
Magyar Passió (2021), 90 perc. 24.hu értékelés: 4/10.
