HBO
Kultúra

Eldurvult a szerelmi háromszög, és csak ekkor jött a medve

Hogyan dolgozza fel párkapcsolati és művészi válságait egy színész-rendező, aki egy másik színész-rendezővel él együtt? Valahogy úgy, ahogy Lawrence Michael Levine teszi a Fekete medvében, ebben a ravaszul felépített, valóságot, fikciót és képzeletet összemosó filmben. A kérdés csak az, hogy megéri-e fejtegetni a történet titkait. Meg persze az, mit keres itt a medve. Kritika.

Alkotó emberrel, hovatovább művésszel nem egyszerű párkapcsolatban élni. Gyakran tesznek egyenlőségjelet a munkájuk és az identitásuk közé, vagyis úgy érzik, annyit érnek ők emberként, amennyire jó az, amit csinálnak a szakmájukban. Ezt sem könnyű kezelni, de mi a helyzet akkor, ha a pár mindkét tagja művész? Nos, ez annyira frusztráló és ijesztő helyzeteket teremt, aminél még az is jobb, ha begyalogol az otthonukba egy nagy, szőrös, fekete medve, és a frászt hozza mindenkire.

Azt hiszem, valami ilyesmiről szól a Fekete medve című film, noha Lawrence Michael Levine rendező egyetlen néző dolgát sem könnyíti meg azzal, hogy tisztán érthető fordulatokkal szolgál. Pedig eleinte érteni véljük a helyzetet. Allison színész és rendező, inkább az utóbbi, mert szerepeket mostanában nem nagyon kap („azért nem alkalmaznak, mert nehéz eset vagyok”, ismeri el egy őszinte pillanatában). Rendezőként viszont éppen alkotói válságba jutott, legalábbis erre kell következtetnünk azokból a meglehetősen együgyű utalásokból, hogy maga elé meredve ül a vízparton, illetve az üres papírlap előtt. Inspirálódni, feltöltődni, dolgozni érkezik egy erdei házba, ahol az ismerőse ismerőseitől, a New York-i művészvilág feltörekvő (vagyis csóró) alakjaitól bérel szobát.

HBO

A tulajdonos házaspár, Gabe és Blair is otthon vannak, Allison érkezésével pedig villámgyorsan feszült háromszög-szituáció alakul közöttük. Blair mindenórás terhes, ennek ellenére – esetleg éppen ezért – Gabe-bel nem tűnik kifejezetten harmonikusnak a kapcsolatuk, vita közben pillanatok alatt sértegetni kezdik egymást, az első este a nő már az idegösszeomlás szélén üvöltözik. Allison pedig, ahelyett, hogy felmenne a szobájába vagy még inkább hazamenekülne, csak olajat önt a tűzre. Túl gyorsan és indokolatlanul fokozódnak az események a veszekedés, megcsalás, sőt fizikai életveszély felé, ez pedig nem véletlen. Éles váltás után újabb kapcsolati dráma bontakozik, ugyanennek a három embernek a részvételével, csak éppen más felállásban. És ezúttal nem a valóságban, hanem egy filmes stáb kamerája előtt.

Ennyit talán még nem túlzás elárulni a Fekete medve történetéből, többet viszont vétek lenne. Nem azért, amiért a rendező szeretné, vagyis a fikciós és „valós” történetszálak keveredése, a szereplők külső és belső, tudati valóságának összeolvadása miatt, ami megnehezíti a történet kibogozását. Inkább azért nem érdemes ennél jobban körvonalazni a cselekményt, mert azzal megfosztanánk a titkaitól a filmet.

Márpedig a Fekete medve legnagyobb problémája az, hogy nem annyira titokzatos, mint amilyennek mutatni szeretné magát. Levine arra a kisgyerekre hasonlít a játszótéren, aki hosszú unszolásra a fülünkbe súgja a nagy titkát, a titok viszont annyi, hogy elásott egy matchboxot a homokozóban.

HBO

Ám ez rosszindulatú hasonlat, és a Fekete medve valójában nem érdemli meg a rosszindulatunkat. Elég intelligens történet arról, hogyan tudja három ember halálosan felidegesíteni egymást, és hogy vajon etikus dolog-e beépíteni a párkapcsolati játszmázásból eredő sötét érzelmeket, a haragot, féltékenységet, önbizalomhiányt a műalkotás létrehozásába. Másik megközelítésben izgalmasan modellezi az alkotófolyamatot. Milyen irányokban bontható ki ugyanaz az alaphelyzet egy formálódó szerelmi háromszögről? Amit látunk, a kreatív elme működését mutatja be, vagy azt, hogy mikor kell sürgősen felkeresni egy pszichológust?

A lelki életre, illetve a filmkészítés mibenlétére vonatkozó kérdéseket természetesen a modern filmművészet szerzői tették fel egyszerre, egy történeten belül. Sőt, az olyan klasszikusok, mint Ingmar Bergman Börtöne, majd a modern film jelentőségének csúcsán a 8 és ½, összecsúsztatták e két kérdéskört, azt állítva, hogy a filmkészítés révén, a filmen keresztül ismerhető meg igazán az ember, a művészetcsinálás tehát az önvizsgálat legmélyebb módszere. Ezt az intellektuális témafelvetést aztán a modern amerikai film nagy rendezője, John Cassavetes páratlan érzelmi intenzitással avatta élet-halál kérdéssé. Nyilván az volt Bergman és Fellini számára is, de Cassavetes melodrámai érzékenységére volt szükség ahhoz, hogy a Premierben valósággal lángra lobbantsa a vásznat élet és művészet összeolvadása.

Bergman és Fellini hatása az utánuk következő filmrendezőkre, így napjaink művészfilmes alkotóira is, aligha túlbecsülhető. Ám úgy látszik, Cassavetes legalább ennyire elevenen hat. Hajdu Szabolcs néhány éve minden interjúban elmondta, hogy az Ernelláék Farkaséknált az ő filmkészítői módszere ihlette, de Horvát Lili is Cassavetes-tapintású szerelmi melodrámává formálta a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre alaphelyzetét. Az amerikai független filmben nyilván még közelebbi ez a kapcsolat, nem véletlenül tart kiselőadást A befejezésen gondolkozom hősnője Egy hatás alatt álló nőben nyújtott Gena Rowlands-alakításról, és a Malcolm és Marie párkapcsolati civódása is a cassavetesi hagyományt eleveníti fel.

HBO

A Fekete medvében is úgy esnek egymásnak a szereplők, mint Cassavetes filmjeiben, ám a nemes elődök megidézése sajnos ritkán szokott jól sikerülni azoknak az alkotóknak, akik legfeljebb gyengén, letompítva tudják megismételni az eredeti hatást.

Aubrey Plaza becsülettel próbálkozik, hogy kortárs neurózisokkal, így a feminizmushoz fűződő ellentmondásos viszony megfogalmazásával tegye egyedivé és maivá a színész-rendező hősnő figuráját, de ha véletlenül eszünkbe jut a film közben, hogy mit művel Rowlands a Premier hasonló szerepében, sajnos Plaza erőfeszítéseit sem tudjuk kellően értékelni.

Mindazonáltal ez a színésznő eddigi legfontosabb szerepe, nem meglepő módon, mert eddig a jópofa független vígjátékokat (Kockázatos túra, Ingrid Goes West) váltogatta az ízléstelen ostobaságokkal (Kamatylista, Nagyfater elszabadul).

Az pedig végképp nem érhet váratlanul senkit, hogy a Fekete medve színész-rendezője egy másik színész-rendezővel él együtt. Lawrence Michael Levine és Sophia Takal a kétezres évek közepétől készítik ravasz alaphelyzetekre és gondosan felépített forgatókönyvekre építő, kis költségvetésű munkáikat a New York-i független filmes színtér megbecsült alakjaiként. Megnyugtató látni, hogy egymással és önmagukkal vívott konfliktusaikat fel tudják dolgozni a filmjeiken keresztül. Takalra már lecsapott Hollywood, ő rendezte két éve a Fekete karácsony feminista aktivizmussal felütött remake-jét. Levine egyelőre megmaradt a független színtéren. Felesége legutóbbi filmjével ellentétben a Fekete medvében senkit nem nyilaznak le vagy ütnek agyon baltával, de az egymás vérét szívó hősök kimondott szavai is nagyon fájnak.

Fekete medve (Black Bear), 2020, 104 perc. 24.hu értékelés: 6/10. Elérhető az HBO Gón.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.