A fővárosi iskolák az elmúlt évtizedekben változatos helyeken, illetve módon tartották meg a ballagásaikat: az erzsébetvárosi Madách Gimnázium végzősei épp hatvan évvel ezelőtt például Marsról jött robotokká, századfordulós urakká vagy épp űrhajósokká változtak, és sétáltak egyet a Belvárosban.
Ez csak egyszeri alkalom volt, a jövőre százhúsz éves óbudai Árpád Gimnázium azonban minden évben jókorát villant, hiszen
A korábbi gyakorlótér helyén 145 körül született kőamfiteátrum a Colosseumnál is nagyobb, 131,8 méteres hossztengelyével ma a hazai római emlékek közt előkelő helyet foglal el, ennek fényében pedig szinte hihetetlen, hogy az egykor 10-13 ezer főt befogadni képes, az öt cellából kiengedett vadállatok, illetve gladiátorok harcát, sőt, vízi ütközeteket is látott aréna száz évvel ezelőtt még egyáltalán nem látszott.
A modern korban ugyanis egy előbb Sintérhegy, majd Királydomb, iletve Királyhegy néven emlegetett földhalom rejtette el a kíváncsi szemek elől, sőt,
A Római Birodalom bukása után védelmi célokat szolgáló, előbb a longobárdok, majd a herulok és az avarok, sőt, talán az ősmagyarok által is használt – Anonymus szerint egyenesen Kurszán fejedelem várának is helyet adó –, de egy királyi vagy királynői nyaraló alapjául is szolgált amfiteátrum 1925-ben kezdett előbukkanni, mikor a városrendezési, illetve bérházépítési láz ezt a területet is elérte, a főváros pedig megkezdte a tizenhat apró épület lebontását.
Ekkor derült fény arra, hogy néhány ház pincéinek alapját az amfiteátrum nézőterének sugárirányú falai adják, így a bérházálmok gyorsan köddé foszlottak. A régészeké lett a főszerep, akik az utolsó ház 1937-es eltűnése után ötévnyi munkával kibontották a római épületet az azt fedő négy-négy és fél méteres földréteg alól, majd a helyszínen talált kövekből megkezdték a helyreállítást.
A fővárosi terv szerint 1941-ben indult volna a környék rendezése: harminc méter széles, az aréna felé tartó útról álmodtak, a romok köré pedig palotasort, illetve szépen gondozott kertet építettek volna, ez azonban a második világháború alakulása miatt végül soha nem vált valósággá.
Palotasor helyett 1938-1940 közt megszületett azonban az alig néhány lépésnyire álló, az olasz racionalizmus elveit adaptáló Árpád Gimnázium, aminek tervezői, Hidasi Jenő és Papp Imre kétévnyi olaszországi tartózkodásuk után, a tervpályázat győzteseként kapták meg a megrendelést.
A számtalan, később ismertté vált diákot – itt tanult a Várnegyedben álló Hiltont tervező Pintér Béla, Gelléri Andor Endre író, Segesdi György szobrász, a vízipóló-legenda Gyarmati Dezső, illetve Sinkovits Imre is – is látott intézmény diákjai az elmúlt nyolcvan évben a tanítási napok után előszeretettel üldögéltek az általuk csak amfiként emlegetett épület lelátóin, így nem meglepő, hogy egy kicsit magukénak is érzik az építményt.
Ezt most új alapokra helyezték: az idei márciusi öregdiák-találkozóra készített iskolatörténeti kiállítást nem a folyosókon, hanem online mutatták be. Így született meg
ami többek közt személyes visszaemlékezésekkel, fotókkal, illetve iskolatörténeti dokumentumok segítségével mutatja be a szoros kapcsolatot, számtalan olyan apró információt is megosztva ezzel, amiről eddig még biztosan sehol sem esett szó.
A terület a gimnázium születése, illetve a feltárás befejezése előtti képei a Keletkezéstörténet menüpont mögött kaptak helyet, az ötvenes-hatvanas években még kerítéssel sem védett romok közt játszó gyerekek pedig a „Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel” felirat mögött találhatók, míg a meglepően látványos ballagásokról itt láthatók szuper fotók.
Az öregdiák-találkozók főszervezője, a tanári kart könyvtárostanárként erősítő Buncsák Piroska, illetve a gimnázium könyvtárosai által készített oldal az amiamfink.weebly.com címen érhető el.
