Kultúra

Királynői vár, vesztőhely és apró házak egész sora rejtette el évszázadokon át Óbuda amfiteátrumát

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2018. 03. 30. 21:00

A Colosseumnál is nagyobb küzdőtérrel csalogató aréna egészen a harmincas évek végéig rejtőzött el a kíváncsi szemek elől.
Korábban a témában:

A jó ideje már térképen is követhető Ismeretlen Budapest sorozatunkban eddig nem foglalkoztunk a főváros római kori emlékeivel, annak ellenére, hogy a Római Birodalom nyomaival ma is a város számos pontján – így az Erzsébet híd lábánál, vagy Óbuda utcáinak mentén – találkozhatunk. Az elmúlt kétszázötven évben feltárt maradványok jó részét mindenki ismeri, azt azonban kevesen tudják, hogy a Lajos és Nagyszombat utcák találkozásánál álló óriási amfiteátrum egészen a harmincas évekig pihent békésen a föld alatt.

A feltárás során előkerült építési felirat tanúsága szerint a római Colosseuménál is nagyobb arénával (89,6 x 66,1 m) rendelkező tér valamikor 145-161 között, Antoninus Pius császár uralkodása alatt vette fel ma is látható alakját, korábban pedig jó eséllyel fa lelátókon foglalhattak helyet a szórakozásra vágyó aquincumi polgárok.

A 131,8 méteres hossztengellyel büszkélkedő építmény egy természetesen létrejött, évtizedeken át az aquincumi légió gyakorlótereként szolgáló mélyedésben született meg, falai közt pedig akár tizenháromezer ember is követhette a benne folyó eseményeket – így például a ma is látható öt cellából kiengedett vadállatok, vagy a gladiátorok harcát, sőt, a csatornarendszer akár a vízi ütközetek eljátszását is lehetővé tette.

A Római Birodalom alkonyán, illetve a keresztény uralkodók hatalomra kerülése után az épület kapuit befalazták, és immár védelmi célokat szolgált. A későbbi évszázadokban a környéken megfordult népek közül többen, így a longobárdok, a herulok, az avarok, és jó eséllyel az ősmagyarok is hasonló célokra használhatták, sőt, Anonymus szerint egyenesen a honfoglalás során Pannónia területének meghódításában jókora szerepet vállaló Kurszán fejedelem vára is itt állt.

A következő évszázadokban történt változásokról igen kevés adat áll rendelkezésre. A feltárások során megtalált gótikus pillér-vállrész és apró töredékek talán egy király vagy királyné nyaralója állhatott itt, az azonban egészen biztos, hogy a XVII. század folyamán a terület lassan apró dombbá változott.

Dillich, 1606 – a rézmetszet jobb szélén jó eséllyel az amfiteátrum kapuboltozatának maradványa látható / fotó: egykor.hu

 

Köveit elhordták és persze funkciója is jókorát változott: egy ideig vesztőhelyként szolgált (a feltárások során vasbilincsek és fej nélküli csontvázak is kerültek elő), a XVIII-XIX. század fordulóján, illetve az 1838-as pesti nagy árvíz után azonban lassan egy sornyi ház jelent meg az előbb Sintérhegyként (Galgenberg), majd Királydombként, vagy Királyhegyként említett földhalmon.

Egy angol utazó, Richard Pococke már 1730-ban úgy gondolta, hogy egy római amfiteátrumot rejt magában, gyanúját azonban kétszáz éven át semmi sem erősítette meg. Nem is igazán lett volna rá ok, hiszen egy Aquincum méretű városban a rendelkezésre álló adatok birtokában elképzelhetetlennek tűnt az, hogy két amfiteátrummal is rendelkezzen.

A környék képe 1895-ben, rajta a jól láthatóan felparcellázott Királyheggyel

 

A szegényes épületeket végül az Óbudát is érintő bérházépítési, valamint városrendezési láz sodorta el: 1925-ben lebontották az első házat, annak helyén pedig a Székesfőváros egy park kialakítását tűzte ki célul. A munkák megkezdése előtt azonban a régészeké volt a terep, ők pedig egyértelmű bizonyítékot találtak arról, hogy a házak pincéinek alapját egy amfiteátrum nézőterének sugárirányú falai adják.

A Királydombot lefedő, rossz állapotú épületek a bontás előtt – a háttérben a Nagyszombat utcai városi házakkal

 

1937-re aztán lebontották a némi túlzással ellipszis alakú dombon álló tizenhat házat, a helyükön pedig Szilágyi János és Nagy Tibor felügyelete alatt 1941-re bújt elő az átlagos négy-négy és fél méternyi földréteg alá bújt aréna, melynek helyreállítását jórészt a helyszínen talált kövekből oldották meg.

“Ha a várakozások valóra válnak, úgy Budapest hallatlanul eredeti és érdekes idegenforgalmi látványossággal lesz gazdagabb, amelyhez hasonló Franciaországot és Olaszországot kivéve, sehol sem található.” (Fővárosi Hírlap, 1935. május 29.)

A környék rendezésére több terv is született, ezek közül a végső egyenesen palotasort vizionált a széles út mellé:

in: Magyar Országos Tudósító, 1941. május 14.

 

Mindezekből azonban csak az út valósult meg időben: palotasor helyett ma az elmúlt száz év minden építészeti irányzatának példái – így az olasz racionalizmus elveit adaptáló Árpád Gimnázium, Hidasi Jenő és Papp Imre 1940-re formát öltött közös munkája – veszik körül a romokat.

Az iskolaépület

 

Az Árpád híd építése ugyan már 1939-ben elindult, a háború miatt 1943-ban azonban leállították a munkákat. A németek egyedül ezt a hidat nem robbantották fel, így a munkák 1948-ban folytatódtak, az átadásra azonban 1950. november hetedikéig kellett várni.

A környék képe a második világháború utáni években

Ma, hét évtizeddel később a körszínház sajnos nem látogatható, hiszen ideje volt az újabb állagmegóvási munkának, a 2015-ben köré épített gyalogos sétányról azonban kitűnően megcsodálhatók a két évezredes romok. Megéri elutazni értük Óbudáig, de akkor már a Hercules-villára és az ezerhatszáz év után újra megszólalt aquincumi víziorgonára is vessünk egy pillantást!

Ezerhétszáz év után így szólalt meg újra az aquincumi víziorgona
A ritka hangszert egy áramátalakító alapozása során, törmelékek közt találták meg, nyolcvan évvel ezelőtt pedig újra hallhattuk a hangját.
A cikk nem jöhetett volna létre Kremmer Dezső Pest-Budát ábrázoló német metszetek (Budapest Régiségei 10., 1923) című tanulmánya, a Tolna Megyei Népújság (1980. október 2.), a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1941-1942, a Budai Napló (1936. december 24.), H. Vladár Ágnes: Az egykori Pannónia római kori építészeti örökségének helyreállítása és védelme című munkája (Művészettörténet – Műemlékvédelem 6., 1994), a Magyar Országos Tudósító (1941. május 14.), illetve a Fővárosi Hírlap (1935. május 29.) vonatkozó számai, az egykor.hu, Szilágyi János: Az aquincumi amfiteátrumok című tanulmánya, az Ókori töredékek blog kitűnő írása, valamint a Civertan légifotója nélkül.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.