Kultúra

Johnny Depp a filmjein felnőtt gyerekeknek köszönheti, ha túléli a családon belüli erőszak botrányt

Rengeteg híresség keveredett az utóbbi években szexuális zaklatási vagy családon belüli erőszakkal kapcsolatos botrányba, és legtöbbjüket el is sodorta az ügy, Johnny Deppet viszont tömegek védik, rajongóbázisa az egyik legelkötelezettebb a világon. De vajon meg tudják-e védeni tényleg?

Johnny Depp kirúgásáról a Legendás állatok-franchise-ból – pontosabban arról, hogy finoman megkérték, mondjon le Grindelwald szerepéről – még talán azok is hallottak, akik alapesetben nem igazán követik a filmipari híreket, hisz a színész neve komoly húzóerő, a Legendás állatok, mint bármi, aminek köze van a Harry Potterhez, nemkülönben.

Emlékeztetőül: Depp azután kényszerült elhagyni a Legendás állatok és megfigyelésük 3-at, illetve a hátralévő még két filmet a franchise-ban, mert a Sun brit bulvárlap elleni becsületsértési perében a bíróság a Sunnak adott igazat. A pert Depp azért indította, mert a lap feleségverőnek nevezte a színészt, miután volt neje, Amber Heard 2016 májusában a válókereset beadásával együtt távolságtartást is kért ellene azt állítva, hogy Depp verbálisan és fizikailag is bántalmazta őt a kapcsolatuk idején, főként kábítószer és alkohol hatása alatt. Az a per végül megegyezéssel zárult, de aztán jöttek újabbak. Depp 2019 elején egy korábbi cikk nyomán, melyben Heard családon belüli erőszak áldozataként szerepelt, Depp pedig az agresszorként, becsületsértési pert indított ex-neje ellen, emellett azt állította, hogy az erőszakot valójában Heard követte el őellene – ez a per még folyamatban van. Emellett indította el Depp azt a sajtópert is, amiről a jelenlegi botrány szól, ebben idén november 2-án született ítélet az ismert eredménnyel: a bíróság szerint Amber Heard állításai bizonyítást nyertek, így a Sun címkéje nem becsületsértő, az ítélet pedig emellett azt is kiemelte, hogy Depp vádjai ártottak Heard karrierjének és aktivista munkásságának is.

A per ugyanakkor még nem zárult le teljesen, Depp ugyanis várhatóan fellebbezni fog. Ezzel együtt a Legendás állatok 3-at már bukta, és aligha vigasztalja, hogy a filmért még így is megkapja nyolcjegyű teljes gázsiját, mert egyrészt ott lett volna még két film – igen, a franchise ötrészes lesz, agyrém –, másrészt az ügy nyomán vélhetőleg további munkáktól is eleshet. Vagy mégsem? Deppet ugyanis olyan nagy és olyan hangos rajongóbázis védi, hogy az akár még el is érhet a hollywoodi döntéshozók fülébe, ha nem is a Legendás állatok miatt, de a későbbiekben. A Disney például jelenleg ügyesen elodázta annak eldöntését, hogy szerepelteti-e majd Deppet A Karib-tenger kalózai franchise további részeiben, ugyanis ebben a soron következő új cím egy női főszereplős verzió lesz Margot Robbie-val, melyben Sparrow kapitány amúgy sem tűnne fel, így Depp szerepeltetése vagy nem szerepeltetése egyelőre nem téma. Simán meglehet, hogy mire oda jutunk, így a Covid által csúsztatott premierek és új gyártások vonatkozásában, a Disney már nemzetközi PR-botrány nélkül dolgozhat újra Depp-pel.

Johnny Depp mint Gellert Grindelwald a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei című filmben. Fotó: Warner Bros.

A rajongók állítása szerint – a Depp fent említett, Amber Heard elleni perében felvonultatott bizonyítékok alapján – épp hogy Johnny Depp itt az áldozat, és amellett, hogy Heardöt és az ügyben döntő bírót támadják, vagy követelik vissza Deppet Gellert Grindelwald szerepére, vagy a Legendás állatok-filmek bojkottjával fenyegetőznek, de olyanok is akadnak, akik egyenesen az egész franchise törlését tartanák a legjobb megoldásnak. Ezek közül egyikre sem látszik sok esély. Grindelwald szerepére már zajlanak a tárgyalások, most épp a zseniális Mads Mikkelsen tűnik a legesélyesebbnek – izgalmas áthallás lenne, ha valóban ő kapná, akinek egyik leghíresebb szerepe egy molesztálással vádolt tanár A vadászat című Vinterberg-filmben. Az pedig, hogy egy dollármilliárdos nagyságrendű bevétellel kecsegtető franchise-t, amire minden bojkott-fenyegetéssel együtt is özönleni fognak a nézők, a Warner törölne, lássuk be, naiv gondolat. De ez a nagy hangzavar Depp hosszú távú jövőjét még megmentheti – és tönkre teheti Amber Heardét, akinek most épp az Aquaman-filmekből való kirúgását követelik. Igazságot tenni nem célunk a két, vélhetőleg messze nem makulátlan renoméjú fél között, de az azért érdekes, hogy hova vezet vissza Depp jelenlegi sérthetetlensége – vagy annak látszata.

Persze, letudhatnánk azzal, hogy erősen hasonló a helyzet, mint a gyerekmolesztálási vádakkal szemben a rajongói által máig védett Michael Jackson esetében, vagy, hogy közelebb maradjunk, a hazánkban is jellemző Robin Hood-effektusos betyár-rajongáshoz, melyben elítélt bűnözőket a nép fiaként szeret, lásd például a Viszkis rabló ügyét, vagy néhány további példát, amiről nemrég cikkeztünk.

Híres embereknek hajlamosak vagyunk elnézni akár súlyosabb bűncselekményeket is
Kabát Péter esetéből kiindulva megnéztük, mennyire bevett szokás nálunk a kétes előéletű hírességek szerepeltetése a médiában.

De egyrészt nem Magyarországon vagyunk, ahol a nők elleni erőszak messze nem esik olyan negatív megítélés alá a közvélemény szemében, mint Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon (sőt…), másrészt a főként amerikai rajongók által tüzelt tiltakozás nem illik bele az utóbbi években kialakult sormintába. Más hírességeket is megvádoltak, vagy akár el is ítéltek hasonló erőszakos tettek miatt, és a legtöbbjüket nemhogy nem védte ilyen erővel a nép, de meghasonulva igyekeztek elhatárolódni tőlük még a legnagyobb rajongóik is – pedig nekik is voltak rajongóik. Kevin Spacey például a szakma által Deppnél jóval elismertebb, díjak sorával dekorált és, főleg a Kártyavár nyomán friss lelkesedéstől fűtött rajongók tömegével bírt, mégis, amikor kiderültek viselt dolgai, olyan légüres térbe került, amilyet nemigen láttunk korábban. Deppet viszont továbbra is vehemensen mentegeti és élteti a rajongóbázis, ennek okát pedig olyan tűpontosan foglalja össze egy mém, hogy muszáj ide beidéznünk. Íme.

Fotó: 9gag

A felső kép felirata: „Mi, amint épp felnövünk, és Johnny Depp”, az alsóé pedig „Mi, és Johnny Depp ínséges időkben”. A mémek egyébként is gyakran ragadnak meg nagy lényeglátással egy-egy élethelyzetet, itt ez szokatlanul jól sikerült. Mert hát miről van itt szó: arról, hogy Johnny Deppet ma azért védi egy nagy és hangos internetes közösség, mert azok az egykori gyerekek, akiknek ő, elsősorban A Karib-tenger kalózai miatt, hatalmas idolja volt, mára nőttek abba a korba, amikor a véleményüket már képesek nagy erőkkel hallatni, ráadásul egy olyan korban, amikor erre minden platform adott. Nyilván leegyszerűsítés a dolog, hisz a jelenség ennél szinte biztosan összetettebb, ám ha azt vesszük, hogy Depp az ügyeletes szívtipró szerepéből már évtizedek óta kikopott, és érett férfiszerepekben igazán emlékezetes, erős, a szakma által is elismert alakítása nemigen volt az utóbbi években, akkor kénytelenek vagyunk a felé hajlani, hogy erősen érzelmi kötődésen és nosztalgián alapuló erő mozgatja Depp keményvonalas rajongóit. A nosztalgia brutálisan erős érzés, a gyerek- és kamaszkori kedvencektől kapott életre szóló élmények „megvédése” sokaknál egészen személyes ügy, melyben az emlékek képviselőiért való, nem egyszer döbbenetes indulatokkal járó kiállás küldetésszámba megy. Hogy egy személyes példával illusztráljam a dolgot: újságírói munkám évei alatt soha nem tapasztaltam olyan mértékű agressziót, mint amikor kritikával merészeltem illetni a Bohém rapszódia című filmet. Egy hollywoodi blockbustert, amihez a gyűlölködő leveleket fogalmazóknak nem volt a világon semmi közük, nem dolgoztak a stábban, nem kerestek vele pénzt – de a film hibáinak artikulálása egyet jelentett azzal, hogy én bántom a szentséges Queent és Freddie Mercuryt, amit egyébként, mint az értő olvasással kiderült, nem tettem, nem is tennék.

A fenti kis személyes sztori és a Johnny Depp-ügy közös pontjának neve is van: a valamely hírességért kritikátlanul rajongó, őket nem egyszer lincselésbe hajlóan, és szükségtelenül, piszlicsáré ügyekben is védő hardcore fanokat „stan”-eknek, az általuk indított online hadjáratokan „stanning”-nek nevezi a netes szleng a „fan”, azaz rajongó és a „stalker”, azaz zaklató szavak összeolvasztásával. A stanek például, ha valaki finoman megjegyzi a Twitteren, hogy egy kamaszkorából már rég kiöregedett rapper esetleg szövegelhetne érettebb témákról is, mint egykori párkapcsolatai, akkor az illető hamarosan öngyilkosságra felszólító, véres fotókkal ellátott gyűlölködő leveleket kap, és arra lesz figyelmes, hogy a gyerekéről készült fotókat ocsmány kommentekkel ellátva osztogatják a trollok. Ez az eset például Nicki Minaj keményvonalas rajongói és egy Wanna Thompson nevű nő között esett meg két évvel ezelőtt, de egyébként a magyar interneten sem kell nagyon ásni hasonló sztorikért. A sztárkultusz legrondább arca ötvöződik ebben a jelenségben az internetes kommunikáció és a közösségi média által lehetővé tett rémes troll-kultúrával: rajongásunk tárgya „kórosan” nagy jelentőségűvé válik, a neten meg bármit lehet, csoportosan bántalmazni is, úgysem lesz belőle felelősségre vonás. Ha pedig az érintett celebritás nem állítja le a gyűlölethullámot, azzal gyakorlatilag legitimálja a lincskultúrát – épp ezért fogalmaz úgy a Telegraph szerzője, hogy Johnny Deppet az őt védő rajongói még rosszabb színben tüntetik fel, mint amilyenben már van.

Előfordulhat, hogy a telegraphos kollégának igaza lesz, és a rajongók csak rontanak a helyzeten – mert nem, nem mindig igaz, hogy mindegy, mit, csak írjanak az emberről. Ezzel együtt én sokkal inkább azt feltételezem, hogy a rajongók mostani kiállásának lehet akár életmentő hatása is Depp karrierjére nézve: a rajongók már eddig is tömegeket állítottak maguk mellé az „Igazságot Johnny Deppnek, a valódi bántalmazottnak”-narratíva mentén, ha pedig meggyőzik Hollywoodot is, hogy nem fog PR-aknamezőre lépni azzal, ha Johnny Deppnek munkát ad, akkor simán lehet, hogy látjuk még néhány, egyébként nagy eséllyel felejthető alakításban. Mint minden, ez is pénzkérdés: a stúdiók döntéshozói nem lelkük rezdülései mentén fogják visszafogadni vagy elfelejteni Johnny Deppet, hanem kőkemény anyagi érdekek mentén, és ha úgy ítélik, Depp szerepeltetése egy esetleges újabb botrány miatt több pénzükbe kerülne, mint amennyit a Depp miatt moziba özönlő jegyvásárlók termelnének, akkor bizony, benne van a pakliban, hogy a jó Sparrow kapitány örökre eltűnik a süllyesztőben. Ezen pedig semmilyen rajongói akció nem fog változtatni.

 

Kiemelt kép: Disney

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik