A közvélemény a kilencvenes évek közepére már hozzászokhatott, hogy a készülő új tévésorozatokat megelőzi valamilyen botrány, de legalábbis némi üzengetés a sajtóban. Nem volt ez másként a Patika című sorozattal sem, amely egyenesen új szintre emelte ezt a felvezetést, és csaknem másfél év telt el a készítők első megszólalásától az első rész bemutatásáig. Az alkotók és a Magyar Televízió nyilatkozatháborúja hosszú hónapokon át biztosított publicitást a Patikának, úgyhogy tényleg nem nagyon volt újságolvasó ember az országban, aki ne tudott volna arról, hogy Koltai Róbertnek tévésorozata készül. A Patika ráadásul más szempontból is halmozta a kortüneteket: ebbe is belekeveredett ugyanis valahogy a médiaháború, és ez a sorozat is nagymértékben támaszkodott a szponzorokra, olyannyira, hogy még a sorozat fő témáját is hozzájuk igazították. Nevezhetnénk akár a kilencvenes évek archetipikus magyar sorozatának is a Patikát.
Története ott kezdődött, hogy az addig leginkább a Rádiókabaré Illetékes elvtársaként és vígjátékok karakterszínészeként ismert Koltai Róbert váratlanul rendezett egy bombasikernek bizonyuló filmet. Ez volt a Sose halunk meg, amely újra bevitte a közönséget egy magyar filmre a mozikba, és nem utolsósorban a film betétdala, Dés László Nagy utazása is a korszak egyik legnagyobb hazai slágere lett. Nem véletlenül gondolhatta úgy Koltai, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg, így még javában tartott a vállfaárus Gyuszi bácsi diadalmenete, amikor újra összeálltak Déssel, ezúttal egy tévésorozatban, amelyben a zenének is központi szerepet szántak. A Népszava 1993. július 2-án tudósított arról, hogy Koltai új forgatásra készül, noha még nincs szerződése az MTV-vel: „A napokban várható, hogy az utolsó hiányzó aláírás is a szerződésre kerül. Ám mi úgy csinálunk, mintha a tévé már rábólintott volna a tervekre. Mivel túl nagy anyagi áldozatot nem kell hozniuk, remélem, nem lesz akadálya, hogy augusztusban valóban megkezdődjön a forgatás” – mondta Koltai.
Két héttel később aztán a Kurír is beszámolt, hogy a Sose halunk meg stábja sorozaton dolgozik, az viszont mai szemmel egész megdöbbentő, hogy miért döntöttek egy gyógyszertárban játszódó történet mellett:
Ötletünk rengeteg volt, de hogy miről is szóljon, egy kicsit azon is múlt, hogy kik támogatnának bennünket. Találkoztunk egy barátunkkal, aki gyógyszer export-importtal foglalkozik. Tőle tudjuk, hogy egyre több ilyen társaság létezik, ugyanakkor magánpatikák is sorra nyílnak, tehát ez olyan terület, ahol történik is valami. Tárgyaltunk a cégek vezetőivel, sikerült annyi pénzt szerezni, hogy a Magyar Televíziónak egy fillérjébe sem kerülne a film
– mondta Sipos László producer. Azaz, ha történetesen egy autógyártó jelentkezett volna be szponzornak, akkor a Patika jó eséllyel egy autószerelő műhelyben játszódik, ha kávémárka, akkor egy kávézóban, és így tovább. A kötelező termékelhelyezéseknél is tökéletesebben mutatja ez a példa, milyen kiszolgáltatott volt akkor ez a műfaj a támogatóknak a rendszerváltás szabályozatlan vadkapitalizmusában. A cikkben megszólalt egyébként Koltai is, aki kicsit árnyalta a helyzetet: „Azt előrebocsátom, hogy nem reklámfilmet készítünk, hanem a gyógyszerész szakmát szeretnénk népszerűsíteni, humoros történetek által.” Illetve elárult kicsit többet is a koncepcióról, ám aztán váratlan fejlemény történt: öt nappal később a Kurír már arról tudósított, hogy Koltai sorozatára nemet mondott a Magyar Televízió.
Sorozat a médiaháború árnyékában
Innentől kezdve hosszú, több mint fél éven át folyó üzengetés kezdődött a sajtóban: Koltaiék minden létező fórumot megragadva panaszolták el, hogy az utóbbi évek legsikeresebb filmjét alkotó stáb sorozatára nem tart igényt a televízió, pedig kétszázezer ember vittek be a moziba, ráadásul az MTV-nek egy fillérjébe se kerülne a műsor. Az ügy idővel Koltai és a tévé produkciós igazgatója, a korábban számos tévéfilmet rendező Hajdufy Miklós személyes párbajává fajult: előbbi zokon vette, hogy Hajdufy leilletékeselvtársozta a levelében, hiszen már egyebet is letett az asztalra, Hajdufy ellenben arra hivatkozott, hogy három héttel a forgatás megkezdése előtt még mindig csak az első rész forgatókönyvét kapta meg, ennyi alapján pedig képtelenség dönteni egy sorozatról.
Itt jött be aztán a politika is a képbe egy rövid bekezdés erejéig: ne feledjük, a médiaháború legelkeseredettebb fázisában vagyunk, amikor az MDF-kormány által kinevezett Nahlik Gábor vezette a köztévét, mely a Frici, a vállalkozó szellem című sorozatnál azzal érvelt, hogy az nem került pénzbe a tévének, miközben Hajdufy meg pont a Patikánál mutatott rá, nincs olyan, hogy ingyen műsor, az MTV-nek mindig vannak költségei, hiszen „olyan szponzor még nem volt, aki a gyártási költségek száz százalékát vállalta volna”. A Népszabadság egyik jegyzetírója már politikai okokat vizionált a Patika elutasítása mögé, noha Hajdufy Miklóst pont nem lehetett az új garnitúra emberének nevezni, hiszen három évvel korábban még az SZDSZ képviselőjelöltje volt. Tény azonban az is, hogy a választások után nem sokkal már arról jött a hír, hogy mégis lesz Patika az MTV-n, Hajdufyt pedig pár hónappal később leváltották, Chrudinák Alajossal, Pálfy G. Istvánnal és a Nahlik-korszak többi vezetőjével együtt. Hajdufy aztán a sorozat bemutatásakor is megszólalt, és azt írta a Népszabadságnak, hogy ő személyesen bólintott rá a Patikára még februárban: „1994 elején megkeresett egy producer és megkérdezte, engedem-e a Patikát, ha mind a 14 forgatókönyvet leteszik az asztalra, sőt még két elkészült részt is, kazettán. Természetesen – mondtam, hiszen eddig éppen ezek hiánya volt az akadály. Rövidre fogva: elolvastuk, megnéztük, és tetszett! A szerződést azonnal aláírtam!” – írta Hajdufy Miklós, aki újra hangoztatta, kizárólag szakmai indokok vezérelték minden döntését.
A hosszúra nyúlt előjáték alatt tehát Koltaiék már leforgattak három részt (akkor még azt mondták, ha kell, kábeltévén keresztül juttatják el a közönséghez), és 1994 júniusában végre már szerződés birtokában folytathatták a munkát. Ekkor már több részletet is elárultak a készülő produkcióról: „Polacsek Norbert patikus, aki valamikor beatzenész volt, gondol egyet, és ismét együttest alapít. Lemezt is kiadnak kölcsönből, és természetesen kudarcot vallanak. Polacsek kénytelen megfontolni nagynénje ajánlatát: átvállalja az adósságokat, cserébe azt kéri, unokaöccse vezesse a család patikáját” – mesélte el dióhéjban a sztorit Koltai a Kurírnak, hozzátéve, hogy Nógrádi Gábor és Kardos G. György írták a forgatókönyvet (előbbi ugye a Sose halunk megben is dolgozott). Az egész nyáron tartó forgatás végül októberben zárult, amit a stáb a forgatás helyszínén, Rákospalotán ünnepelt a Víg Kalmár étteremben, és a Kurír tudósításából az is kiderült, szerepelni fog a sorozatban Bárdy György, Voith Ági, Kaszás Attila, Szarvas József és Gáti Kati, illetve Somló Tamás is. És azt is elárulták, a televízió december 5-én mutatja be a várva várt sorozat első részét.
Pohos patikus, mint feltörekvő popsztár
Ma ugyan már a kutya nem emlékszik a tévé és az alkotók hosszan tartó kötélhúzására, de akkor annyira a sorozat kontextusához tartozott, hogy a kritikákat is nem egy esetben erre fűzték fel: „Végre elkészült és képernyőre került a Patika. Tartok tőle, hogy az előtörténete nemcsak mulatságosabb, de korunkra jellemzőbb is, mint a kész mű” – írta Zappe László a Népszabadságban az első rész után, amit így összegzett: „Ez az indítás egy ilyen méretű sorozathoz egyszerűen kevés.” Óvatos volt a Hajdú-Bihari Naplóban Boda István is, aki viszont egy fontos adalékra hívta fel a figyelmet: „Most a legelején inkább az tűnik fel, hogy a magyar képi gondolkodás kezd erősen sablonokra épülni. A privatizáció mostanság olyan kordivat lett, mint annak idején a termelőszövetkezeti mozgalom” – írta, és tényleg, nem nagyon volt sorozat akkoriban, amelyben ne szerepelt volna a privatizáció témája. Vállalkozók, kárpótlási jegyek, visszaigényelt földek és üzletek köszöntek vissza a korszak összes sorozatában, hol voltak már akkor a kosztümös sorozatok vagy a kalandfilmek?
A Patika közben tovább adagolta a részeket, a rádiók egyre több dalt játszottak Dés filmzenéjéből, de a sorozat fogadtatása továbbra sem javult, sőt. Lőcsei Gabriella a Magyar Nemzetben nemcsak „televíziós mélyrepülésnek” titulálta a sorozatot, de ő is visszautalt a médiaháborúra, mondván, a Patika láttán „a Nahlik-féle televíziós vezetést még azok is pozitívan emlegették, akik addig csak átkokat szórtak rájuk, mivel az a »garnitúra« – heves sajtóellenzés kíséretében – nemet mondott a Patikára.” De hiba lenne azt gondolni, hogy a kritikákat a politikai elkötelezettség motiválta volna, még a sorozatról messze legtöbbet cikkező Kurír is beállt a sorba, sőt túl is szárnyalta a többieket: „Egészen elképesztően silány történet, esetleges cselekményfüzér, összefüggéstelen epizódok, kideríthetetlen ok-okozati összefüggések (?), ez mind a Patika. De ennél sokkal jobban fáj Koltai tévedése: tévedett, amikor elhitte, hogy a magamagára szabott Norbi figurájának ürügyén hetet-havat eljátsszon. Kár erőltetnie például az éneklést, mert nem tud, ráadásul a korrekt Dés László a főcímdalt egyszer már szinte ugyanígy megírta – Udvaros Dorottyának.” A rocksztárt alakító Koltait a Magyar Hírlap kritikusa, Virág F. Éva sem találta hitelesnek:
Kínos, és önismerethiányra vall már az alapszituáció is: Norbi, az ötven körüli, pohos patikus, mint feltörekvő popsztár… Aki nemcsak nem rockszínpadi jelenség, de énekelni sem tud.
De ő sem állt meg itt: „Igazából kideríthetetlen, hogy egy olyan elemi tehetségű művész, mint Koltai, olyan kitűnő írókkal, mint a forgatókönyv szerzői és olyan jó színészekkel, mint a Patika szereplői, hogyan tudtak létrehozni ilyen gyönge produkciót. Lapos, unalmas, vontatott történet, alig érzékelhető karakterű figurák, a Dés Lászlóhoz méltatlan színvonalú zene (amelyből azért eladtak egy aranylemeznyit, ezt legalább elérte a számok unos-untalan ismételgetése)” – írta. Kíméletlen volt az Esti Hírlapba író Császár László is, aki szerint „a Patika az utóbbi idők leggyengébb szappanoperája volt: unalmasabb a Kisvárosnál és a Szomszédoknál is.” A cikk szerzője abban látta a problémát, hogy túl rövidek voltak a félórás részek, ráadásul Dés „andalító álommuzsikája” sem segített, egyedül Somló Tamást tudta dicsérni. Végül a Veszprémi Napló rezignált jegyzetíróját is idézzük, aki így összegzett: „A Patika egy igen rosszul sikerült vállalkozása Koltainak. Minden ki volt számítva szépen, és mégis minden rosszul sült el. A Patika fő hibája, hogy mesterkélt, erőltetett. A zene sem segít rajta. Alaposan elő volt reklámozva, de ez sem segít rajta. Koltai sem elég Koltai benne. Na most mit csináljunk? Semmit, aludjunk rá egyet.”
Én mint Norbi, a zongorista, nem voltam jó benne
Ilyenkor kellene következnie a másik oldalnak, azaz a pozitív kritikáknak, de ezekből nem volt sok, mindössze Sas György volt az a Szabad Földben, aki szintén soknak találta ugyan a tizennégy részt, „akadozósnak és döcögősnek” a játékot, de végül arra jutott, hogy „egészében valahogy mégis megszerettük. Kösz, Norbi.” Illetve kiállt a sorozat mellett Gréczy Zsolt is a Kurírban, aki 1995 februárjában beszámolt róla, hogy a Patika zenéje aranylemez lett, és hogy a Gatya dal már slágernek is nevezhető: „Végül is nehéz megítélni, melyik a jobb produkció: az, amelyik az újságíróknak tetszik, vagy az, amely szlogeneket képez a gyerekek körében? A »lóg rajtam a gatya« sor például a gyerekek, illetve a napközisek körében is népszerű, saját fülemmel hallottam.”
A negatív kritikák ellenére a Patika nem volt bukás, nem nézték kínosan kevesen, a filmzene is megtalálta az útját a közönséghez, sőt idővel kimondottan nagy siker is lett, de Koltai Róbert maga is arról beszélt, menet közben kellett kicsit alakítani a sorozaton:
Dés Laci dalai lehettek csodálatosak, de amíg nem volt jó a sorozat, hiába adtuk ki a kazettát és a CD-t novemberben, és hiába jött a karácsonyi vásár is, a kutya sem vette őket. Hogy mi történt az ötödik-hatodik rész után, amikor már tanultunk a hibákból, és a közönség is kezdte megszeretni a Patikát, a szakma már sohasem fogja megtudni, mert nem nézte
– mondta a Kritikának.
Koltai későbbi interjúiban is aztán rendre visszaköszöntek ezek a toposzok: a szakma, amely nem értékeli a közönségfilmeket (leginkább irigységből), szemben azzal a több mint kétszázezer emberrel, akik igen. Folytatást viszont már nem ígért: „Ettől függetlenül sokan kérdezik, miért nem folytatjuk. Én úgy gondolom, ez ennyi volt, és kész” – mondta a Népszavának. Két évvel a bemutató után aztán önkritikusan azt is megjegyezte, nem volt elégedett magával a Patikában: „Én mint Norbi, a zongorista, nem voltam jó benne, nekem az ilyen enervált figurák nem különösebben mennek. De ha valami tényleg rossz, azt elismerem, tudok magamon nevetni is” – mondta a Magyar Hírlap karácsonyi számában olvasható nagyinterjúban, amikor a Patika már a múlt volt. Koltai renoméját ugyanis nem viselte meg különösebben a sorozat, a filmjeire még sokáig tódult a közönség – A miniszter félrelép az egész időszak legsikeresebb magyar filmje lett, ma már elérhetetlennek tűnő nézőszámmal –, a televízióba viszont már csak színészként tért vissza.
A Patikát azért jó párszor ismételték azóta, és egész sokan emlékeznek rá szívesen, mint ahogy a CD is ott lapul még jó néhány háztartásban: az Old Gold zenekart nézve ma már leginkább az jut eszébe a nézőknek, hogy egyik frontembere sem él (Kaszás Attila fiatalon halt meg agyvérzésben 2007-ben, Somló Tamás 2016-ban követte), és a sorozat szereplői még azt a kort idézik meg, amikor az epizódszerepekben is neves színészek tűntek fel. Persze az valószínűleg nem csak utólag tűnik túlzásnak a sorozatban, hogy a környék unatkozó szépasszonyai a gyógyszertárba mentek társasági életet élni, főleg, hogy mindezt a már akkor is ötven fölötti Koltai alakította, „enervált” Norbi miatt. Más jelenetek egy az egyben elmentek volna a Szeszélyes évszakok kabarétréfáiként, de egy negyedszázad távlatából ezeknek is megvan a maguk bája. Már ugyanúgy nehéz elképzelni, hogy bárki is feldühítse magát miattuk, mint azon, hogy a sorozatban úgy képzelték a züllött, drogos rockert, hogy az füves cigit szív és kereskedelmi rádiókba való slágerzenét játszik. Koltai Róbert pedig azóta alighanem megbékélt azzal, hogy az utca embere inkább gondol rá Gyuszi bácsiként vagy Illetékes elvtársként, semmint Polacsek Norbiként.
A cikksorozat korábbi részei itt olvashatók. A cikksorozathoz az Arcanum Digitális Tudománytár nyújtott segítséget.
Kiemelt kép: port.hu
