Demeter Szilárd megnehezítheti valakinek a dolgát, de nem tudja megakadályozni a zenélést

Megújul és társadalmiasul a magyar popkultúra

Már az év elején több cikk megjelent arról, hogy Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója ambíciói komolyabbak a könyvszakma és az irodalmi élet koordinálásánál, és hatáskörét kiterjesztené a könnyűzenére is. Ennek megfelelően az általa gründolt Petőfi Irodalmi Ügynökségnek lett egy Könnyűzenei Központja is (a bluesgitáros Szűcs Gábor, azaz Little G. Weevil vezetésével), amely már jelen volt a Köszönjük, Magyarország! című, a járványalapból zenészeket segítő pályázat kuratóriumában, és ők írták ki a trianoni évfordulóra reflektáló zeneművek komponálására megjelent pályázatot is. Sőt, Demeter áprilisban bekerült a Nemzeti Kulturális Alap bizottságába is, amivel végképp megkerülhetetlenné vált a zenészek számára osztott állami pénzek odaítélésében.

Ilyen előzmény után jött június 19-én a hír arról, hogy az emberi erőforrások minisztere Demeter Szilárdot azzal bízta meg, hogy miniszteri biztosként „koordinálja a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújítását és társadalmiasítását”.

Hogy ez pontosan mit jelent, arról egyelőre csak találgatások jelentek meg, de félreérthetetlen a tendencia, amely a könnyűzenei élet központosítása felé mutat. A cikkünkben megszólaló zenészek közül senki sem tudta mire vélni a társadalmiasítás kifejezést, ezért jobb híján csak találgatnak:

Hogy pontosan mit jelent a könnyűzene társadalmiasítása, illetve mik lehetnek Demeter Szilárd, illetve a kormány szándékai, csak találgatni lehet

– mondta Szabó Benedek, a Galaxisok énekes-dalszerzője.

„Bármilyen popkulturális képződménnyel kapcsolatban a nemzeti összetartozás erősítése, meg az a nagyon patronáló kifejezés, hogy társadalmiasítás, az nem túl biztató, sőt inkább elég nyomasztó. Gondolkodtam is, hogy akkor most F szűkített akkord helyett ezentúl csak E-dúrokat lehet játszani?” – mondta.

Lázár Domokos (Esti Kornél, Lázár tesók, Pegazusok Nem Léteznek) szintén nem vár sok jót: „Önmagában a »társadalmasítás« fogalmának használata elképesztő, talán leginkább az ‘50-es, ‘60-as évek kultúrpolitikai gyakorlatához hasonlít. Eleve az a gondolat, hogy ami most történik a könnyűzenében, az rossz, és meg kell újítani, az honnan jön? Miért gondolja a hatalom, hogy feladata a popkultúra alakítása?”

Nevetséges, amikor egy rockzenekar énekese azt mondja, hogy „nem politizálok”

Egyik pillanatban a magyar jogállamiság leépülését elemzi, a másikban teltházas koncerteket ad rockzenekarával. Interjú az Esti Kornél dalszerző-gitárosával, Lázár Domokossal.

Mind az Esti Kornél, mind a Galaxisok állandó résztvevői a nagy hazai fesztiváloknak, rendszeresen játszanak klubokban a fővárosban és vidéken egyaránt. Országos rádiók (már) gyakorlatilag egyáltalán nem játsszák a dalaikat, de enélkül is jelen vannak a térképen. Akár azt is gondolhatnánk, onnan nézve mindegy, mit takar a központosítás a könnyűzenében: „Ha optimista szeretnék lenni, akkor az egészet úgy látom, mint a Magyar Krónika, ami csak egy nagy dérrel-dúrral beharangozott látványprogram volt. Vagyis nem szólnak bele, hogy ki játszhat például egy nagyobb fesztiválon, hanem odarakják pluszban a program mellé azokat, akiket szeretnének, hogy játsszanak” – mondta Szabó Benedek, de mégsem tud túl optimista lenni: „A kormány eddigi tíz éve alatt a kultúrpolitikát mostohagyerekként kezelték, és csak muszájból foglalkoztak vele, most viszont úgy érzem, sikerült a gazdasági hátországukat stabilizálni, és előjöttek a régóta a mélyben bujkáló, társadalommérnökösködő, vizionárius törekvések, ezért lehet, hogy ez egy átfogóbb változtatási terv része. Ennek a sikerével kapcsolatban ugyanakkor vannak kétségeim, mert mindenkinek beletört eddig a bicskája abba, amikor kultúrát próbáltak csinálni felülről, ez ugyanis egy jóval organikusabban létező, alulról építkező dolog, amire ezek a hatalmak nem képesek.”

Hasonló véleményen van Fluor Tomi is, noha hangsúlyozta, hogy egyelőre nem sokat tudunk a popzene társadalmiasításának tervéről: „Annyi biztos, hogy ami szar, az szar marad, ami pedig jó, az utána is jó lesz. Az internet korában a popzene nem olyan dolog, amit lehet irányítani bármerre is, ezért nekem úgy tűnik, hogy akinek ilyesmi megfordult a fejében, az elfelejtette közben az internetet, hiszen ma már bármiféle hátszél nélkül első lehet egy dal a YouTube Trendingben, ha valamiért sokan elkapják a hangulatát, üzenetét, stílusát.”

A szólóban és a Wellhello tagjaként is keresett Fluornak megvan a saját története is az internet térhódításáról: „Engem sem akartak a nagy rádiók játszani a Mizu idején, nem politikai okokból, csak egyszerűen nem tetszett nekik. De amikor már azt látták, hogy több milliónál jár a nézettsége, már nem volt olyan könnyen megkerülhető a dolog, és utána már a kertévék figyelmét is felkeltette. Nem gondolom, hogy a felülről vezérelt popzene egy pillanatig is életképes tudna maradni, vagy hogy ha még esetleg hitelesen is énekelné el valaki bárhol a világon az aktuális kormány üzeneteit, az emberek arra szeretnének bulizni, szakítani, összejönni, megélni az élet nagy pillanatait.”

Lázár Domokos ezt így összegezte:

A popkultúrát, annak tartalmát és irányát egy normális országban kizárólag az alkotók, az előadók szabják meg. A kultúra bármely szegmensét tartalmi felügyelet alá vonni, kívülről »megújítani« tényleg csak diktatúrákban szokás.

Fluor Tomi: Veszélyes terep ma politikáról beszélni

Fluor Tomival útkeresésről, a viharos tavalyi évéről, a mai popzene vélt vagy valós izgalmairól, és, bizony, az öregedésről is beszélgettünk.

A hazai és külföldi klub- és fesztiválszíntéren is aktív énekes-dalszerző, Jónás Vera a kritikus hangok eltűnése miatt aggódik az utóbbi hónapok fejleményei után: „Én azt gondolom, hogy a művészet akkor jó, ha nincs korlátozva semmilyen formában. A kortárs művészetnek tükröt kell tartania a társadalom elé, és valamilyen módon kritikusnak kell lennie. Én egyáltalán nem csinálok politikai felhangú zenét, de mégis attól tartok, hogy egyre szűkül az a tér, amiben kritikusan lehet gondolkodni, hogy legyen annyi szabadsága egy művésznek, hogy gondoljon valamit, ami nem biztos, hogy egyezik a mindenkori hatalom álláspontjával” – mondta.

Szerinte az izgalmas művészetnek mindig valahogy a döntéshozókat és a hatalommal rendelkezőket kéne megkérdőjeleznie, a demokráciának pedig ezt el kell bírnia, hiszen amúgy is az erő-ellenerő birkózásáról szól:

A konfliktus egyébként sem egy pejoratív jelenség, hanem sokszor inkább segít a döntések csiszolásában, hiszen sok dolgot előremozdít. Attól félek, hogy egyre kevesebb ilyen tér marad, ahol konfliktust lehet vállalni, és nem tudom mit jelent ez a társadalmiasítás, de az a félelmem, hogy azt jelenti, ne nagyon legyen kritika. Én nem értek azzal egyet, hogy ez a kormány mindent rosszul csinál, az előző meg mindent jól, de nekem fontos, hogy egy társadalomban mindig legyenek erők és ellenerők, akik nem szenvednek hiányt, amiért véleményt formálnak

– fogalmazott Jónás Vera.

Leválni az állami lélegeztetőgépről

Azt azonban a megszólalók is látják, milyen eszközök vannak a kormánybiztos kezében, amivel befolyásolhatja a színteret: „Az persze létezhet, hogy egyes csapatok vagy emberek gazdagabbak lesznek, de hiába támogatják be akármelyik zenekart államilag, attól még nem fognak tízezren elmenni rájuk a Budapest Parkba” – mondta erről Fluor Tomi. Az állami pályázatok már a kortárs irodalmat is erősen megosztották (gondoljunk a Térey-ösztöndíj körüli balhékra), és a két megkérdezett zenekar is ezek nélkül próbál fennmaradni már egy ideje:

„A Galaxisok esetében évek óta tudatosan törekszünk arra, hogy az állami lélegeztetőgéptől függetlenül működjünk: sosem vettünk fel lemeztámogatást, klipünk is talán egy volt csak, ahol a rendező NKA-támogatást vett fel, az új lemezt is zenekari pénzből készítettük. Mi azt már korábban megbeszéltük, hogy nem akarunk olyanok lenni, mint azok a zenekarok, amelyek csak akkor hoznak ki új klipet vagy lemezt, ha kapnak rá támogatást” – mondta Szabó Benedek, aki szerint vannak zenekarok, amik nagyon erősen függenek az állami támogatásoktól: „Nem feltétlenül opportunizmusból, csak lehet, hogy ők már ebbe nőttek bele.

Mi pontosan azért választottuk a leválást a lélegeztetőgépről, mert megvan az a tulajdonsága, hogy el lehet zárni.

Lázár Domokos szerint ráadásul nincs is szó akkora összegekről, hogy ez pótolhatatlan lenne: „Az a pár százezer forint, amit állami forrásokból kaphat egy magyar zenekar egy évben, eddig se könnyítette meg túlzottan az életünket” – mondta, hozzátéve, hogy a Köszönjük, Magyarország! pályázat is legfeljebb 100–120 ezer forintot jelent zenekari tagokra, stábtagokra lebontva: „E támogatás esetében ráadásul erősen problémás a kiíró személye, a mai napig nem lehet tudni pontosan, hogy mi is ez a Petőfi Irodalmi Ügynökség Könnyűzenei Központ, mi a célja, feladata a könnyűzene finanszírozásában, és az sem világos, hogy mit vállal egy zenekar, ha pályázóként együttműködik vele. Szerintem mindenkinek érdemes átgondolnia, hogy a hatalmi beavatkozásokhoz, a könnyűzene finanszírozásának átszervezéséhez miként asszisztál.”

Persze nincs mindenki abban a helyzetben, hogy ilyeneken gondolkodjon: „Nyilván az állami pénzek szétosztásában és a rádiós játszások terén már most is előnyt élveznek azok a zenekarok, amelyek legalábbis nem nyilvánítanak politikailag véleményt, nem véletlen, hogy a legtöbb magyar zenész mára kínosan próbálja kerülni a közéleti kérdéseket. Láthattuk, hogy Fluor Tomi félig poén sorosozását milyen reakció követte a közmédiában, vagy mi lett Kiss Tibi varangykirályos performanszából. Tényleg olyanná vált ez a közeg, amiben úgy érezheti egy zenész, hogyha nagyon pattog, hátrány érheti” – mondja Lázár Domokos. Szabó Benedek szerint a megoldás a nyilvánosság: „Az egyetlen, amit tenni tudunk, hogy senki ne érezze úgy, hogy vissza kell fognia magát, mert az egy létező probléma, hogy sokan, akikről például tudom, mit gondolnak erről, azok is láthatóan visszafogják magukat, ha mondjuk publikus Facebook-posztot írnak. Jó lenne, ha gyakrabban látnám más zenekarok oldalán, ha van véleményük.”

A jelenséget Jónás Vera is látja, de nem feltétlenül a mostani helyzetet okolja érte: „Abszolút úgy látom én is, hogy zenészek sokszor nem mernek megszólalni, valószínűleg én se szólalok fel eleget. Ezt nemcsak a kulturális döntéseknél hiányolom, hanem más társadalmi csoportok hátrányos megkülönböztetésénél is. Főleg olyanoknál, akiknek nincs hangjuk. Én nem haragszom emiatt senkire, igyekszem nem ítélkezni, mert nagyon nehéz beleállni valamibe, és ezt annak tulajdonítom, hogy szerintem Kelet-Európában igazán nem tanultuk még meg a demokrácia rendeltetésszerű használatát.

Nem vagyunk elég szolidárisak, nem állunk ki másokért, emiatt én sokszor szégyellem magam. Láthatjuk, Amerikában most milyen mozgalom szerveződött a feketék jogaiért, és ez sokszor példaértékű, mint ahogy Európában is vannak ilyen országok, nálunk viszont fel kell nőnie egy generációnak, amely megtanulja jól alkalmazni és használni a demokrácia eszközeit.

Nincs miért hálálkodni

Abba egyelőre egyik megkérdezett sem akar belegondolni, hogy a központosított popzenei mezőnyt komolyabb korlátozások érjék: „Azt még a mostani helyzethez képest is vadnak tartanám, ha lenne egy állami menedzsment, ami azt mondaná, hogy ha nem írsz dalt Trianonról, akkor nem jöhetsz a fesztiválra és nem játszik a rádió (azért Trianont mondom, mert eddig csak egy ilyen témájú pályázatról tudok), míg amiket mi találtunk ki a kormány Kozsójaiként, azokat viszont orrba-szájba játsszuk majd” – mondja Fluor Tomi. „Mindenesetre megnéznék egy állami fiúcsapatot, amiben Brendon és Jaydee helyett most Koppány és Lajos énekel a kiválasztott lánynak az életéről, amit megváltoztatott a babaváró hitel, és így már semmi nem állja útját az örök szerelemnek.

De ezt már az internet miatt sem lehet megcsinálni, maximum azt, hogy hülyére támogatunk pár kiválasztott zenekart, és ezáltal torzítunk picit a versenyhelyzeten.

Ugyanezt valószínűsíti Lázár Domokos is: „Ha a mi műfajunkat nézem, nevezzük magyar alternatív rockzenei szcénának, nem nagyon tudnék olyan meghatározó alkotót mondani, aki valamilyen formában ne kritizálta volna ezt a kormányt az elmúlt tíz évben. Ennek ellenére nem tartom valószínűnek, hogy mondjuk a hatalommal jó kapcsolatot ápoló szervezőkhöz köthető fesztiválokról egyszer csak eltűnnének ezek a zenészek, zenekarok.”

Hogy az iparág jövőjére hogyan hathatnak a kormány társadalmiasítási törekvései, arról Fluor Tomi azt gondolja, hogy az internet fogja eldönteni: „Azt látom, hogy az új generáció annyira távol áll ettől az egésztől, hogy náluk az internet az alap; ha néha apu vagy anyu tévézik, akkor odanéznek, de rájuk az, hogy mit játszik a tévé meg a rádió, az semennyire nincs hatással. Nekik megvannak a saját felületeik és celebjeik, akik láthatóan olyan, közülük jövő gyerekek, akik leültek a kamera elé, és elkezdtek rappelni vagy mesélni, vlogolni arról, hogy mit ettek aznap, és őket elfogadják, mert őszintének találják őket. De ha valaki megjelenne a semmiből az éppen aktuálisan futó párt üzeneteivel, már lennének fenntartásaik” – mondta.

Persze ilyenkor van ötszáz lehetőség, amit elképzel az ember, és hát vannak ma olyan dolgok, amiket öt éve nem hittem volna, de a popzenéről azt gondolom, hogy régen még könnyebb volt korlátozni, amikor nehéz volt zenéhez jutni, de ha csak nem valami észak-koreai intranetet akarnak bevezetni, akkor nem fog győzni az állam által vezérelt popzene sehol a világon, bármekkorát is ütünk az előadók kezére a kalapácsunkkal. Már ha egyáltalán tényleg komoly ez az egész, mert egyelőre nem sokat tudunk a popzene társadalmiasításának tervéről

– tette hozzá Fluor.

Szabó Benedek sem tart a társadalmiasítástól, de más okokból: „Zenekaron belül beszéltünk már erről, de arra jutottunk, hogy nem tudjuk nagyon komolyan venni, bár én Demeter Szilárdot sem tudom komolyan venni, mint jelenséget” – mondta. „Azt hiszem, mindenki úgy van vele, hogy a közeljövőben eldől, hogy Magyar Krónika lesz ebből, vagy valami keményebb, de azt őszintén szólva én nem tudom elképzelni. Demeter Szilárd egymaga lehet, hogy meg tudná nehezíteni valakinek a dolgát, de nem tudja megakadályozni a zenélést, vagyis azt, hogy zenekarok koncertezzenek és lemezeket csináljanak.”

Jónás Vera szerint sincs már olyan, hogy a hanglemezgyár ura dönt egyéni sorsokról, de kiszolgáltatottnak érzi a zenészek helyzetét, amit a koronavírus is megmutatott: „Olyan kicsi a magyar piac, hogyha nem mainstream zenét csinálsz, és nem játszik téged a rádió, akkor könnyen veszélybe kerülhet a megélhetésed.”

Lázár Domokos szerint van ebben az egész viselkedésben egy furcsa frusztráció: mindenáron megmutatni, hogy „nálunk van az erő”. Miközben az Esti Kornél gitárosa szerint pont a koronavírus mutatta meg, mit gondol a vezetés a popzenéről:

Gyakorlatilag a teljes könnyűzenei iparágat figyelmen kívül hagyta a kormányzat a járvány alatt, nem kapott a szakma olyan léptékű segítséget, ami érdemben segítené a talpra állást. Nincs miért hálálkodni.

Kiemelt kép: Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, miniszteri biztos 2020. január 21-én dolgozószobájában. Fotó: Koszticsák Szilárd /MTI