Kultúra

Stohl András: Eszenyi előtt ez volt az egyetlen járható út

A színész szerint lemondása ellenére ki kell vizsgálni a Vígszínházban történteket.

Stohl András a 168 Órának reagált arra, hogy Eszenyi Enikő a Facebook-oldalán bejelentette, visszavonja igazgatói pályázatát a Vígszínház éléről és lemond. 

Korábban több ismert színész, így Stohl András is bírálta Eszenyi vezetői módszereit, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy elhagyták a Vígszínház társulatát. Stohl András most tudatta, szerinte

Eszenyi Enikő lemondása a jelenlegi helyzetben az egyetlen járható út volt. Ha a hasonló esteteket nézzük, amik a közelmúltban történtek, akkor tisztán láthatjuk, hogy nem tehetett mást mint, hogy lemond. Azzal a hangnemmel viszont, ahogy a lemondását megtette nem értek egyet. Önmagát áldozatnak állítja be, akit minden valós ok nélkül máglyára küldtek. Ez hazugság. Ezek az abúzusok megtörténtek, ezért tartom fontosnak, hogy a bizottság a lemondás ellenére is folytassa a kivizsgálást, és derüljön fény az igazságra. Az áldozat nem ő, hanem azok, akik a hatalommal való visszaélést elszenvedték. Fontos leszögezni, hogy sem én, sem a kollégáim nem az ő személye ellen kívánunk fellépni, hanem azt szeretnénk, hogy ilyen abúzus soha sehol semmilyen színházban, de egyáltalán sehol ne történhessen meg.

Mivel korábbi bírálata után Eszenyi Enikő az ő büntetett előéletére tett megjegyzést, Stohl András úgy érzi, hitelesen  adhat neki tanácsot. Ő elkövetett egy bűnt, amit elismert, amiért bocsánatot kért, és amiért megérdemelt büntetését letöltötte, és vállalta érte a felelősséget.

Barátilag csak ezt tudom ajánlani Eszenyi Enikőnek is.

A vígszínházi botrány krónikája Eszenyi nagyinterjújától a visszalépéséig
Eszenyi Enikő csütörtök délután bejelentette, hogy visszavonja pályázatát, miután az elmúlt hetekben számos kollégája vádolta meg hatalmi visszaélésekkel.

Kiemelt kép: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik