Kultúra koronavírus

A Disney leáll egy rakás film forgatásával a koronavírus miatt

Köztük van a Reszkessetek betörők remake-je is. És persze a Disneylandek is bezártak.

A világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari cégére is komoly hatással van a világjárvány. Pénteken jelentették be, hogy bezárnak a Disneylandek Amerikában, amire eddig mindössze a Kennedy-gyilkosság és a 2001 szeptember 11-es terrormerényleteket követően volt példa az ikonikus vidámparkok történetében. De nemcsak a milliók által látogatott élményparkokról van szó, a Disney leállítja élőszereplős filmjei nagy részének forgatását is. Köztük olyanokét, mint a Ridley Scott rendezésében készülő Az utolsó párbaj, amelyben Adam Driver és Ben Affleck is szerepel, A kis hableány, a Reszkessetek betörők-remake, a Nightmare Alley című Guillermo Del Toro-horrort, illetve még jópár másik.

A cég közleményében arról ír, hogy ugyan nem találtak koronavírusos fertőzöttet egyik forgatásukon sem, de mérlegelték a stábjaik biztonságát és a tágabb kontextust is, és arra jutottak, hogy egy rövid időre felfüggesztenek minden forgatást.

Hangsúlyozzák, hogy amint lehetőség lesz rá, azonnal folytatják a munkát. Azt még nem lehet pontosan tudni, hogy ez jelent-e csúszást a premierdátumokkal, és ha igen, mekkorát, de nehezen elképzelhető, hogy ne tolódjon ki jelentősen a bemutatók időpontja.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik