Hétfőn jelent meg cikkünk, amelyben a Vígszínházban korábban dolgozó Fenyvesi Lili és Néder Panni számolt be részletesen arról, szerintük milyen mérgező légkört teremtenek a Vígszínházban Eszenyi Enikő módszerei, hatalmi visszaélései. A cikk nyomán a színház számos korábban elszerződött tagja közös nyilatkozatban állt ki az egykori kollégák mellett, a főváros pedig vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. A verbális erőszakot és agresszív vezetői stílust említő nyilatkozatot eddig több mint harminc ember írta alá, és egyre többen fejtik ki közülük részletesen is álláspontjukat.
Több, mint kiabálás
A nyilatkozat egyik kezdeményezője Kovács Patrícia volt, aki 2009 és 2011 között volt a Víg társulatának tagja. Az első ösztönzést a kiálláshoz az Eszenyivel közölt februári interjúnk adta, ebben az igazgató olyanokat mondott, hogy mélyen elítéli az erőszak minden formáját, és ebbe „beletartozik a hatalommal való visszaélés és a mentális erőszak is.”
Mikor ezt olvastam, hangosan felröhögtem bizonyos állításokon, mert ott voltam és végignéztem, hogy mit gondol ő arról, mit lehet megengedni és mit nem egy színházban
– mondta a 24.hu-nak Kovács Patrícia. A végső lökést Fenyvesi Lili és Néder Panni kiállása adta meg a közös nyilatkozathoz. Ezt követően alapítottak korábbi kollégákkal egy Facebook-csoportot, ahol arról kezdtek beszélni, hogy ki kéne állniuk a két lányért. Kovács Patrícia hangsúlyozza, nem azért állt bele ebbe a történetbe, mert szeretné megmondani, ki legyen a Vígszínház igazgatója.
„Ez nem a mi dolgunk és feladatunk. Viszont azt gondolom, hogy ha már az igazgató asszony ilyeneket nyilatkozgat, akkor a döntéshozóknak tisztában kell lennie azzal, hogy mik a tények” – mondta, hozzátéve, hogy csalódás lenne számára, ha Eszenyi újabb öt évre igazgató lehetne, mert ez azt jelentené, hogy semminek nincs semmi következménye.
Szerinte itt ugyanis többről van szó, mint puszta kiabálásról. A színházi és filmes munkában rengeteg szenvedély van, sok minden megengedett.
Velem lehet kiabálni, és én is szoktam vehemensen vitatkozni az igazamért. Ha egy rendező azt mondja nekem, hogy »Baszd meg, Kovács, menjél már odébb!«, akkor odébb megyek, és tudom, hogy ő most nem személyeskedik, nem rám haragszik, csak felfokozott állapotban van. Ezzel tehát nincs bajom, mert tartom azt a mondást, hogy színpadról megsértődni nem ér
– mondta. Viszont szerinte az, ami a Vígben zajlott, messze túlment ezen a határon. Ennek ő maga ritkábban volt elszenvedője, de látta, hogy Eszenyi hogyan viselkedik a körülötte lévő fiatalabb kollégákkal, asszisztensekkel és háttérdolgozókkal, akik személyeskedésnek és nyilvános megszégyenítésnek voltak kitéve. „Olyan helyzetek, amiben az ember csak lesütött szemmel nyeli a könnyeit. És ez folyamatos volt, Eszenyi egyszerűen így közlekedik a színházában.”
Nem adlak, az enyém vagy
Rengetegen azért jöttek el, mert nem tudták ezt a légkört elviselni, nála végül akkor telt be a pohár, amikor egyik tavasszal meg akarták hívni valahova egy vendégfőszerepre, amiről egy teljes évvel előre szóltak.
El szerettem volna kérni magam, amire Eszenyi szájából elhangzott az a bizonyos mondat: »Na nem gondolod, hogy kiadlak. Az enyém vagy«. Ezen a ponton én megpróbáltam vele beszélgetni, hogy ezt mégis hogy gondolja, mire konkrétan kizavart az irodájából, azzal, hogy »Na, menjél innen kifele!«
– emlékezik vissza Kovács Patrícia, aki ezen két hetet „ült”, majd megírta Eszenyinek egy hosszú emailben, hogy mindent köszön, de ebben többé nem tud részt venni. Valamint azt, hogy feleslegesnek tartja, hogy leüljenek beszélgetni, mert olyannal nem lehet szót érteni, akinek csak katonákra és bólogató emberekre van szüksége. Az élményeit azért nem osztotta meg akkor a nyilvánossággal, mert nem akart hátrafelé köpködni, úgy érezte, ez az ő ügye, és megteheti, hogy szabadúszó lesz.
Fotó: MTI/Mohai Balázs
Kérdésünkre Kovács most azt felelte, hogy ezt akár cserbenhagyásként is fel lehet fogni, hiszen, sok munkatársához hasonlóan ő sem állt ki annak idején a kevésbé ismert kollégákért.
Nekem is van ezzel problémám, hogy miért most állok ezzel ki. Miért nem állok ott a Túl a Maszat-hegyen főpróbahetén, és mondom Encinek azt, hogy hogy viselkedsz te velünk, és hogy alázhatsz így meg egy pályakezdő rendezőt? Nem tettem meg, mert van egy ilyen káros trend, hogy mi fegyelmezettségre lettünk trenírozva. Bekerülünk a Színművészeti Főiskolára, és úgy jövünk ki, hogy amit mond a rendezőnk, a tanárunk, az igazgatónk, az úgy van és kész.
Szerinte épp ezért fontos belátni mindenkinek, hogy a hatalmi visszaélések fenntartásához mindig kell egy felvevőközeg is, amely ezt hagyja. Kovács Patrícia reménykeltőnek tartja, hogy ez a trend mostanában változóban van.
A cipő repült, én meg hazamentem
Nyilatkozott lapunknak a petíciót szintén aláíró Csikós Júlia is, aki 2012-ben volt Eszenyi Enikő igazgatói titkára három hónapig, végül ő is a megalázások és a verbális – illetve, olykor a fizikai megfélemlítés határát súroló – erőszak miatt mondott fel. Csikós online naplót vezetett ebben az időszakban, amiből a színházat érintő akkori bejegyzéseit most a rendelkezésünkre bocsátotta.
Pár héttel a színházba kerülése után, Csikóst kirúgással fenyegette Eszenyi. „Azt hittem, kapok egy pofont – ehelyett csak az ajtóba rúgott bele” – írta erről naplójába 2012 szeptemberében. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset, amire emlékszik, megesett, hogy ennél is tovább fajult a helyzet.
Amit nem írtam le se naplóba, se sehova, az az a pillanat volt, mikor Enikő hozzám vágta a cipőjét, mert valami divatszalonból nem 34-es, hanem 36-os ruhát kértem ki neki egy rendezvényre. Ezt a jelmeztervezőjével és az öltöztetőjével egyeztettem, akik közül mindketten megerősítették, hogy 36-os méretet hord, de Enikő azt »kövérnek« találta. Mindegy, cipő repült, én felálltam és hazajöttem, ő pedig sírva telefonált utánam
– mondta a 24.hu-nak. A cipős eset után Csikós még visszament a Vígszínházba, mert Eszenyi kért tőle fél órát, amikor bocsánatot kérhet. Mikor a találkozó megtörtént, az igazgató bocsánatot kért tőle, továbbra is sírva. „Sosem felejtem el, amint azt zokogta, hogy »Én egy beteg ember vagyok, érted?«. Borzalmasan sajnáltam” – mondja Csikós, hozzátéve, hogy a mai napig nagyon sajnálja Eszenyit a szélsőséges hangulatingadozásai miatt. „Nem haragszom Enikőre, és nyolc év után nyilván nem a kicsinyes bosszúvágy vezérel, hogy újra felhánytorgassam ezt az időszakot. Szörnyű volt, igyekszem elfelejteni. Én három hónap próbaidő után eljöttem. De mi van, ha valaki ezt nem teheti meg? Ezeket az embereket nem akarom cserbenhagyni” – mondta. Emellett viszont úgy érzi, hogy
Csikós naplójában amúgy számos említés szerepel arról, hogy gyakran sírva ment haza a színházból, és hogy Eszenyi viselkedése miként rombolta porig az önértékelését. Szó esik „jogtalan és sokszor tárgytalan gyanúsítgatásokról”, vagy arról, amikor „elvárja, hogy tudd, de miért nem kérdezel?”, illetve arról, hogy „tíz percen belül ellentétes információkat mond, mégis azt érezteti veled, hogy te vagy az idióta”. „Az önbizalmam annyira romokban, hogy összeomlok tőle” – írja egy ponton. Hasonló lelki folyamatokról számolt be Fenyvesi Lili és Néder Panni is korábbi cikkünkben, és azóta Mészáros Máté is azt mondta a hvg.hu-nak, hogy egy pánikroham után döntötte el, eljön a Vígszínházból.
Fotó: MTI/Kallos Bea
Visszatérve a cipődobálós esethez, hiába a felmondás és a sírós bocsánatkérés, ezután sem szűnt meg a megalázó hangnem Eszenyi részéről, másnap már hidegvérrel leteremtette Csikóst a döntéséért, mondván, nem elég erős és okos. Az igazgató személyeskedő megjegyzéseket vágott a fejéhez: „Hogy gyenge vagyok, mert feladtam ezt a pozíciót, sajnos csalódott bennem, mert ha én ennyi feszültségtől bemondom az unalmast, akkor túlérzékeny vagyok. Nem vagyok művész továbbá, hiszen számomra ez csak egy munkahely, nem pedig SZENVEDÉLY, ahogy annak szépen lennie kéne. (Milyen művész? Titkárnő művész? Szuperkomorna?) Mert micsoda dolog az már este hatkor haza szeretnék menni, de hétkor meg aztán mindenképpen (Nem – mondom én –, helyettem sajnos senki nem főzi meg a vacsorát, ha nem megyek haza, és a ruháim se mossák ki egymást), ezt a konvencionális, régimódi gondolkodást, micsoda vacsora?! Nem az a lényeg, hanem a MŰVÉSZET! Megkaptam még a maradi és a középszerű jelzőket, de az eset abszolút csimborasszója mégis az volt, mikor kioktatott, hogy megsértődtem, mert bemutatott nekem. Valamint: hogy látszik, hogy rosszul érint engem ez a sok hangos káromkodás, és én nem káromkodom eleget…” – írta Csikós 2012. október 26-i naplóbejegyzésben.
A tortúra még a színháztól való távozása után is tartott egy darabig, mivel az utódjának kiszemelt titkárjelöltnek is elmondta akkori élményeit, ugyanis nem akarta, hogy az téves elvárásokkal vállalja el a pozíciót. Emiatt később kemény hangvételű üzenetekben hordták le őt a Vígszínház egyes munkatársai, mondván, hogy a hátuk mögött „beszélte ki” az intézmény dolgozóit.
Egy nap is elég volt ebből
A petíciót szintén aláíró Kovalik Natasa sminkesként került kapcsolatba Eszenyi Enikővel, de ma már nem dolgozik a szakmában. Akkor egy fotózáson dolgoztak együtt, a képek a Vígszínház egyik előadásának plakátanyagához készültek, de ez az egy nap is elég volt ahhoz, hogy kivételesen negatív tapasztalatokat szerezzen. „Nemcsak a munkámra tett becsmérlő, megjegyzéseket, hanem a személyemre is, ráadásul mindezt vállalhatatlanul arrogáns hangnemben, személyeskedve. Megalázó megjegyzéseket kaptam tőle egész nap – különösen bántó volt, hogy ő láthatólag örömét lelte a műsorban amit csinált” – mondta Kovalik Natasa.
Megdöbbentő élmény volt, pályám során soha nem éltem át hasonló megaláztatást, pedig vizsgafilmektől szuperprodukciókig mindenben dolgoztam. Elhatároztam, hogy ha lesz is további felkérés, az biztos, hogy soha nem fogok vele dolgozni többet.
Ő akkor nem tette szóvá a dolgot, mert azt nem tartotta volna profinak: „Úgy gondoltam, az ilyen attitűdöt viselni kell. Ma már máshogy tennék.”
Az irodám nyitott
Az ügy kirobbanása óta számos volt társulati tag felszólalt a Vígszínházban szerzett tapasztalatairól. Hevér Gábor a hvg.hu-nak megerősítette Fenyvesi Lili beszámolóját a Premier című előadás próbafolyamatáról is, a színész szerint Eszenyi Enikő tényleg a rendező helyett a kezébe vette az irányítást, ő írta a próbatáblát, és valóban behívatta azokat a színészeket is, akikkel próbálni akart, pedig éppen szabadnapjuk volt. „A Premier próbafolyamata alatt színészek zokogtak a takarásban, hogy ők ezt nem bírják tovább csinálni. Borzalmas volt a hangulat. Fontos lenne, hogy azok is megszólaljanak, akikkel súlyos dolgok történtek.”
Eszenyi Enikő az ATV-nek reagált az elmúlt napok fejleményeire. Ahogy hétfői cikkünkben, abba ezúttal sem ment bele, hogy a konkrét állításokat igaznak tartja-e, de megjegyezte, elgondolkodtató, hogy az elmúlt években erről senki nem beszélt neki. Állítása szerint ő bárkivel leülne bármit megbeszélni.
„Az én irodám nyitott, akkor jön be valaki, amikor akar, és én szívesen meghallgatok bárkit, akinek ilyen problémája van” – mondta Eszenyi, aki annyit elismert, hogy ő tényleg határozott vezető, de hozzátette:
Minden döntésemet a Vígszínház érdekében hozom. Soha nem vezetett semmi más.
A Vígszínház dolgozói az Index cikke szerint az igazgatói posztra pályázó három jelölt meghallgatása után szavaztak arról, hogy kit támogatnak. A 118 beérkező szavazatból 113 Rudolf Pétert, öt Eszenyi Enikőt támogatták, Csányi Jánosra nem érkezett szavazat. A szakmai bizottság ennek ellenére Eszenyi újraválasztását támogatta, ez azonban csak javaslatnak minősül, a döntést az igazgató kinevezéséről a Fővárosi Közgyűlés hozza meg a hónap végén.
Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton
