Kultúra

A szakmai bizottság továbbra is Eszenyi Enikőt látná a Vígszínház élén

Kedden döntött a Vígszínház igazgatói pályázatairól az erre alakult szakmai bizottság, írja a hvg.hu. A jelenlegi igazgató, Eszenyi Enikő mellett Rudolf Péter színész-rendező és a Bárka Színházat alapító Csányi János pályáztak Eszenyi idén lejáró igazgatói posztjára. A lap információi szerint a bizottságban Eszenyi Enikő hat igen és három nem, Rudolf Péter négy igen és három nem szavazatot kapott, az ő esetében ketten tartózkodtak. Csányi János nem kapott voksot.

A Színházművészeti Bizottság delegáltjai Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Nemcsák Károly, a Jószef Attila Színház igazgatója, Kiss B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója és Kósa Péter Zsigmond, a Pesti Magyar Színház gazdasági igazgatója. A főváros részéről Hassay Zsófia és Tóth József, a Vígszínház részéről Hegyi Barbara szavazott a pályázatokról. Rajtuk kívül szavazott még Kásler Miklós delegáltjaként az EMMI Előadó-művészeti Főosztály vezetője, egy tagot pedig a szakszervezet küldött.

A döntést a fővárosi közgyűlés hozza majd meg a hónap végén, a szakmai bizottság csak javaslatot tett.

Mérgező légkör a Vígszínházban – egykori kollégák Eszenyi Enikő vezetői stílusáról
Több volt alkalmazott beszélt arról, hogy a verbális erőszak és a nyilvános megalázás az igazgató visszatérő eszköze. Eszenyi szerint azonban ő sosem sérti meg mások emberi méltóságát.

Mindeközben szintén kedden, Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes közleményéből derült ki, hogy a Főpolgármesteri Hivatal kedden felkérte a Vígszínház felügyelőbizottságát, folytasson le vizsgálatot a Vígszínház működésével, vezetésével összefüggő tapasztalatokról beszámoló, az elmúlt napokban megjelent nyilatkozatok és sajtóhírek kapcsán.

A 24.hun hétfőn megjelent cikkünkben Fenyvesi Lili filmrendező-rendezőasszisztens, valamint több egykori munkatárs beszél arról nyíltan, hogy az Eszenyi Enikő igazgató által alkalmazott verbális erőszak, a nyilvános megalázás és a „felülrendezés” régóta a Vígszínház vezetői kultúrájának részét képezi.

A cikk megjelenését követően hétfőn nyilatkozatot adtak ki a Vígszínház elszerződött társulati tagjai is, melyben azt írják, a jelenleg regnáló Eszenyi Enikő igazgató által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja is hozzájárult távozásukhoz.

Vizsgálatot rendeltek el a Vígszínházról szóló nyilatkozatok miatt
Az elmúlt napokban megjelent nyilatkozatok és sajtóhírek kapcsán vizsgálatot indítanak.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik