„Vajon véget ér valaha ez a kálvária?” – kérdezi C-3PO, a Star Wars: Skywalker kora kulcsszereplője az egyik jelenetben. Szívemből szól. Ami a Star Warsszal történt az utóbbi években, annak biztos sokan örülnek, de én nem tartozom közéjük. Utoljára írom le (remélem), és aki unja, nyugodton ugorjon a következő bekezdésre: nem a folytatás tényével van bajom, az elkerülhetetlen volt, hanem a mohósággal párosuló ötlettelenséggel, a szentként tisztelt előzmények részleteinek visszaböfögésével. Azzal a nagyipari gépezettel, amely egy generációra előre felosztotta a jövőnket Star Wars-os évekre és Star Wars-kísérőfilmes évekre. Utálom, hogy ezek a filmek nem lepnek meg, unom magamat, amint ugyanazt írom le évről évre: közepes, közepes, közepes.
Ebből elég. Vissza 3PO-hoz, akinek teljes memóriatörlését is kilátásba helyezik a cselekmény egy pontján, de mi, nézők, nem vagyunk ilyen szerencsések. Ezért emlékszünk rá, hogy Az utolsó jedik végén tulajdonképpen véget ért a történet: Snoke fővezér meghalt, az Ellenállás magja megmenekült, és kiderült, hogy Rey nem a Skywalker család sarja, hanem csak egy nő, akiben megvan az Erő, nem is akármennyire. Mi nem dőlt el az előző rész végén? Elsősorban Kylo Ren sorsa, akit a készítők annak ellenére elindítottak a megváltás rögös útján, hogy megölte az apját, Han Solót. És persze maradt az űrben még egy csomó csillagromboló, azokat valakinek le kell még lőnie onnan.
Aztán elkezdtek érkezni a híradások, reklámanyagok, előzetesek a Skywalker korához, és kiderült, hogy lesz még egy csavar a történetben. A főgonosz nem az, akit annak hittünk, vagyis Snoke, mert ő csak egy báb volt. Nem, a nagy babjátékos nem ő, hanem Palpatine, aki előbb szenátor volt, majd kancellár lett, később a Birodalom császára, majd meghalt. Most kiderül, hogy valamilyen státuszban, élő- vagy talán egészen halottként is a visszatérését tervezgeti. Ennek a pontos menetéről nem árulnék el többet, egyrészt azért, hogy ne lőjem le a meglepetéseket, másrészt azért, mert nem értettem a zavaros magyarázatot, amit hörögve elsziszeg a nyugdíjkorhatáron jócskán túllépett diktátor.
A filmnek mind a 141 percében az Ellenállás utolsó utáni pillanataiban járunk, mindjárt legyalulnak mindent az Első Rend seregei – előkerül egy újabb gonosz tábornok, aki a szórakoztatóan áspiskodó Huxnál (Domhnall Gleeson) is elvetemültebb –, ezért Rey-nek (Daisy Ridley) és barátainak meg kell találniuk és el kell pusztítaniuk Palpatine-t. Ő egyébként pont azt akarja, hogy megtalálják, ennek ellenére nem árulja el, hol van, meg kell keresni. És keresik is, újra átszelve a fél Galaxist.
Emlékezzünk csak vissza, George Lucas milyen kényesen ügyelt rá, hogy egy Star Wars-filmben háromnál több különböző helyszín ne nagyon legyen. A Csillagok háborújában ott a Tatooine, a Halálcsillag és a Yavin 4, A Birodalom visszavágban a Hoth, a Dagobah és Felhőváros. Nem is sorolom, számoljanak utána, a középső trilógiában is legfeljebb négy különböző bolygót ejtenek útba hőseink filmenként. A Skywalker korában hat különböző bolygót számoltam össze, de lehet, hogy valami nem is jut eszembe. Nincs idő, hogy megismerjünk egy világot vagy egy-egy új szereplőt, nincs tér arra, hogy a karakterek valahol lepihenjenek, és beszélgessenek egy kicsit egymással. A Skywalker korának egyszerűen rossz a ritmusa, emiatt egyre unalmasabb, ahogy telik a játékidő.
Az ezúttal is fantáziátlannak mutatkozó, saját írói-rendezői munkáját a korábbi részek emlékezetes pillanatainak szemérmetlen lekoppintására korlátozó J. J. Abrams helyett a Skywalker korát, ahogy az új trilógia többi filmjét is, a színészei tartják egyenesben. Mégiscsak végignéztünk három részt a töretlenül lelkes és morálisan megingathatatlan Rey-jel a főszerepben. Most már arra is kíváncsiak lennénk, ahogy jóízűen megvacsorázik, de erre persze nincs ideje, úgyhogy megint marad a kiabálás meg a fénykardlóbálás. De legyen, Daisy Ridley-ben van valami csillogó szemű tisztaság, ami olykor képes feledtetni, hogy korábbi motívumok, jelenetsorok ismétlését nézzük. Vagy ott van Adam Driver, aki ügyelt rá, hogy a Star Wars-os pénzkeresés közben jó filmekben is szerepet vállaljon, ma pedig az egyik legnagyobb, Oscar-várományos filmsztár. Izgalmas az arca, jó nézni őt, ahogy vívódik, meg ahogy parancsokat osztogat.
És persze ott vannak a klasszikus trilógia főhősei, akik közül a Skywalker korára már csak Leia hercegnő maradt életben, de a többiek sem mentek nagyon messzire. Amint az aurájuk átjárja a filmet, életre kel a behemót szórakoztatóipari gépezet, szív költözik belé, és elkerülhetetlenül elérzékenyül mindenki, aki valamikor is rajongott a Star Warsért. Nem számít, hogy az új szereplők Erő-használata már sokkal jobban hasonlít a szuperhősök mennyboltrepesztő képességeire, mint a tyúklépésben lopakodó Obi-Wan Kenobi mozdulataira.
Nekik elhiszem.
Ők talán már nem térnek vissza a következő Star Wars-filmekben. Úgy lesz a legjobb.
Star Wars: Skywalker kora (Star Wars: The Rise of Skywalker), 2019, 141 perc. 24.hu értékelés: 6/10
