Kultúra filmkritika

Az új Han Solo naiv hősszerelmes, de Harrison Fordnak a nyomába sem ér

Kránicz Bence
Kránicz Bence

újságíró. 2018. 05. 22. 15:28

A Solo: Egy Star Wars-történet az első eredettörténet azoknak a sorában, amelyek az eredeti trilógia fontos szereplőiről szólnak. Kár, hogy pont mindenki kedvenc űrcsempészének adtak új arcot, a tágra nyílt szemű Alden Ehrenreich pedig a cipőjét sem köthetné be Harrison Fordnak. De legalább igyekszik a fiú, és hősszerelmesnek nem is rossz.

A Solót képtelen voltam olyan áhítattal nézni, mint réges-régen, egy messzi-messzi, de legalábbis kilencvenes évekbeli galaxisban a Star Wars-filmeket. Lucasfilm-logó, feliratok, a szokásos üzletmenet, gyerünk tovább.

Hacsak nem vagyunk szerencsés kisgyerekek, akik ezeket a Star Wars-epizódokat látják először, akkor tudjuk, hogy soha nem fogunk olyan szoros kapcsolatot kialakítani az új filmekkel, mint a régiekkel, a Disney viszont minket is szeretne lekenyerezni.

Most azzal, hogy az eredeti trilógia hőn szeretett figuráját, Han Solót állítják csatasorba.

Han Solo karaktere adta magát az eredettörténethez. A három régi főhős fiatalkorából vélhetően csak Han Solóét érdemes elmesélni, legalábbis első hallásra a Leia: Egy gazdag hercegkisasszony babaháza és a Luke: Tizenhét szűk esztendő egy párologtatófarmon sem tűnik különösebben izgalmas alaphelyzetnek. Han Solóról viszont tudni lehet, hogy ravasz zsivány, alvilági körökben jártas csempész, villámgyors pilóta és galaxisszerte híres nőcsábász. Ő volt George Lucas gyerekkori ponyvaregény-élményeinek esszenciája, a macsó férfi, akiben egyszerre van meg a hard-boiled detektívek cinizmusa és keménysége, Flash Gordon találékonysága és a kincskeresők kalandvágya. Miután Harrison Fordnak semmi kedve nem volt már további Star Wars-filmekben bohóckodni, és drámaian meghalt Az ébredő Erőben, nyugodtan tovább lehetett építeni Han Solo mítoszát.

Photo by null – © (C) 2018 Lucasfilm Ltd. All Rights Reserved.

A készítők legnehezebb feladata egyértelműen az volt, hogy sikerüljön találniuk egy olyan karizmatikus színészt, aki elevenné tudja tenni Solo valójában papír vékonyságú karakterét. Harrison Ford soha nem volt zseniális színész, a Star Wars-filmekben is leginkább szívdöglesztőnek kellett lennie, de ennél azért többet tudott: minden mozdulatával képviselte azt a rárakódott utcai bölcsességet, ami hitelesítette a figurát, A Birodalom visszavágban pedig sebezhetőnek is mert mutatkozni. Az új filmben Alden Ehrenreich ugyancsak sebezhető, egy érző szívű, nagydumás és tehetséges utcagyerek, de nincs meg benne az a földhözragadtság vagy nyers őszinteség, ami miatt gyerekként imádtam Han Solót. A legfontosabb, amit el kell fogadnunk: ez a Han Solo közelebb áll A klónok támadása Anakin Skywalkeréhez vagy a Csillagok háborúja Luke Skywalkeréhez, mint az eredeti Solóhoz.

Ehrenreich felől aggasztó dolgokat lehetett olvasni – főleg azt, hogy külön színésztanár kellett hozzá, hogy a forgatáson formába lendüljön –, de végül ügyesen oldja meg azt a feladatot, amire az alkata alapján képes. Nem őstehetség, de tüzes tekintetű, jóképű fiú. Úgy döntött, felvállalja azt a kerek szemű naivitást, amely előző főszerepében, a Warren Beatty-féle Rules Don’t Apply szerelmes sofőreként is meghatározta a karakterét. Nem véletlen, hogy a Solo legjobban működő része a szerelmi szál: Ehrenreich hősszerelmesként a leghitelesebb, motivációja, hogy hazataláljon a szem elől tévesztett Qi’rához (Emilia Clarke), egészen az utolsó fordulatokig mozgásban tartja a cselekményt. Solo figurájának ez a romantikus aspektusa  alighanem az általam ismert legjobb, az új Star Wars-kánonból persze kidobott eredettörténetéből, az A. C. Crispin által írt Han Solo-trilógiából származik. Abban Briának hívták a főhős szerelmét, és a forgatókönyvíróknak – köztük A Birodalom visszavágot is jegyző Lawrence Kasdannel – legalább eszébe jutott a megfelelő forráshoz fordulni, ha le is tagadják az inspirációt.

Fotó: Jonathan Olley – © 2018 – Lucasfilm Ltd.

A Solo legnagyobb problémája, hogy a többi új szereplő közel sincs annyira érdekes, mint a főhős, és hát a főhőst figyelve sem rágtam tövig a körmöm izgalmamban.

Woody Harrelson pontosan ugyanazt az a simlis mentorfigurát játssza el, mint Az éhezők viadalában, az ifjú Lando Calrissiant adó Donald Glover (de mondhatnám azt is: Childish Gambino) pedig nyilvánvalóan arra a George Clooney-féle üzleti modellre állt rá, hogy a Solóhoz hasonló nagy hollywoodi filmekből minimális munkával elhozza a nagy pénzt, aztán a barátaival leforgatja azokat a sorozatokat vagy videoklipeket, amelyek igazán érdeklik őt.

Minden rutinos mesteremberek egyik legrutinosabbja, az üzembiztos Ron Howard (Egy csodálatos elme, A Da Vinci-kód) kapkodó, bizonytalan stábot és irányát vesztett koncepciót örökölt meg, miután a Disney kirúgta a filmből az eredeti rendezőket, Chris Millert és Phil Lordot. Ehhez képest higgadtan és magabiztosan állította pályára a Solót, ami akkor is dicsérendő teljesítmény, ha ez a pálya meglehetősen kiszámítható. Igaz, hogy Howardnak jut energiája néhány rajongóknak szóló poénra – legyen elég annyi, hogy megint Han lő először –, de összességében sokkal kevésbé érzi fontosnak összekötni a szálakat a korábbi Star Wars-filmekkel, mint bármelyik elődje. A Solóból kiderül ugyanaz, ami az előző Star Wars-leágazásból, a Zsivány Egyesből: a Birodalom a centrumtól távoli bolygókon mocskos terrorállamként működött. Ennyiben épül tovább csak a Star Wars-világ, egyébiránt csupa unalmas mellékszereplő üldözi egymást, a közelében sem vagyunk annak a hideglelős élménynek, amit például a Zsivány Egyes fináléja képes volt kiváltani.

Fotó: Lucasfilm Ltd. – © (C) 2018 Lucasfilm Ltd. All Rights Reserved.

A Han Solo-film stílusértéke is csekély. Előzetesen azt olvashattuk, hogy Star Wars-osra hangolt westernfilm készül. Valójában előáll egy párbajszituáció meg valaki kibiztosítja a pisztolytáskáját, ennyi a western. A kitűnő operatőr, Bradford Young (Érkezés) pedig úgy irtózik a színektől, mint a pestistől, így aztán csak fakó barna és szürke képek  – igaz, szépen komponált képek – uralják a vásznat. Azt érezni, hogy a Solo nincs eléggé alaposan kitalálva, túlságosan a bevett panelekre és az egyszerű megoldásokra építkezik. Az így kapott színvonal sem alacsony, de ennél egy Star Wars-filmtől még mindig többet várunk.

A jó hosszú játékidő végére viszont Howard elkapja a ritmust, és a ráérősen építgetett, mindaddig színtelennek tűnő karakterek elkezdenek élni. Ehrenreichnek ismét romantikáznia kell, ami a legjobban áll neki. Donald Glover adhatja a laza svindlert, neki meg az áll jól. Megszületik néhány olyan pillanat, aminek van érzelmi töltete, de úgy érzem, mindez túl későn történik meg ahhoz, hogy jó filmmé tegye a Solót.

A végeredmény kiszámítható és többnyire fantáziátlan leckefelmondás marad, amelyben azért ott vannak egy izgalmas és eredeti film csírái. Nagyon úgy tűnik, hogy a tényleg izgalmas Han Solo-filmek viszont már harminc éve elkészültek.

Solo: Egy Star Wars-történet (Solo: A Star Wars Story), 2018, 135 perc. 6/10

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Kommentek

Pusztazámor, 2012. május 24.
A Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ lerakójának tetején ürít egy kukásautó. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói szállítják a Budapesten keletkezett szemét egy részét a telepre.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.