A csehek bársonyos forradalomnak nevezett rendszerváltása egészen máshogy zajlott, mint a miénk: miközben nálunk a nyolcvanas évek közepe óta fokozatosan, észrevehetően puhult a diktatúra, és 1989-ben már nyilvánvalóan a végóráit élte az egypártrendszer, addig Csehszlovákiában az enyhülésnek jóval kevesebb jele látszott. A rendszer egészen novemberig stabilan állt, hiába dőltek a dominók a szomszéd baráti országokban (Magyarország, Lengyelország, majd az NDK), az állampárt késznek tűnt elmenni a végsőkig hatalma megőrzése érdekében. Ezért lehetett katartikus élmény a hetek leforgása alatt lebonyolított, gyakorlatilag vértelen átmenet, melynek keretében a kommunisták átadták a hatalmat az ellenzéknek. A bársonyos forradalom harmincadik évfordulóján bemutatott cseh sorozat, az Eszmélet által ábrázolt változásban azonban az égvilágon semmi katartikus nincs.
Igaz, a sorozat egy hat részes kémdráma, amely 1989 utolsó hónapjaiban játszódik, ám egyáltalán nem ünnepli a történelmi eseményt, amely a cselekmény hátterét is jelenti. Az Eszmélet ennek megfelelően nem a jól ismert eseményekkel és a történelem alakulásával foglalkozik, az egész sztori fikció, de az alkotók célja az volt, hogy a néző elhiggye, ez akár így is történhetett volna. A főszereplő, Maria hegedűművész, aki 1977-ben a frissen megismert, neves ellenzéki férjével, Viktor Skálával Londonba disszidál, és tizenkét év után látogat haza, amikor megtudja, hogy az unokahúgának gyereke lesz. Az útra vele tart a férje is: mindketten brit állampolgárok, ráadásul 1989 októberében már abban bíznak, Viktort se látja veszélyesnek a rendszer többé. Nem is tévedhettek volna nagyobbat: már az első este elüti őket egy autó, Maria pedig arra tér magához a kórházban, hogy Viktor eltűnt. Mi több, senki nem is akarja megkeresni, ezért nekilát, hogy ő maga oldja meg a rejtélyt. Tekintve azonban, hogy a csehszlovák titkosrendőrség (StB), továbbá a KGB és a brit titkosszolgálat (MI6) is élénken érdeklődik a megoldás iránt, ez minimum kockázatos vállalkozás.
Az Eszmélet az egykori reklámfilm-rendező Ivan Zacharias sorozata: ő a három évvel ezelőtti Pusztasággal tette le a névjegyét, mely ehhez hasonlóan az HBO Europe saját gyártású sorozata volt, egy elszegényedett bányászfaluban játszódó bűnügyi dráma, amely nagy kritikai és közönségsikert is aratott. Zacharias most egy szabályos kémsorozatot rendezett, egy fiatal drámaíró, Ondrej Gabriel forgatókönyve alapján, és már csak a témaválasztás miatt is jó esély van rá, hogy az Eszmélet sikere még a Pusztaságét is felülmúlja. És ha akkora figyelmet nem is fog kelteni, mint az HBO idei sikersorozata, a Csernobil, a mi térségünkben azért ennek is komoly visszhangja kell, hogy legyen. Leginkább azért, mert az Eszmélet egy merőben új és a korunk kiábrándultságát visszhangzó világlátást mutat: ebben a világban nincsenek jók vagy rosszak, érdekek vannak, melyek között nincs nagyobb különbség. A sorozat nem foglal állást, nem teszi feltétlenül szimpatikusabbá mondjuk a briteket a szovjeteknél (bár a módszereik között azért egyértelműek a különbségek), hanem nagyhatalmak pragmatikus képviselőit láthatjuk. Az Eszméletben így hősök sincsenek, csak sakkfigurák, és közülük sem a tisztekről szól a történet, melyben a történelemkönyvekbe bekerülő novemberi tömegtüntetések is csak megtörténnek a háttérben, mint A pármai kolostorban a waterlooi csata. A sorozat világképe pedig leginkább Alan J. Pakula „paranoia-trilógiájával” rokon (a Klute, A parallax-terv és Az elnök emberei című politikai thrillerjeit emlegetik így), ahol senkiben és semmiben nem lehet megbízni.
Stílusilag azonban a klasszikus, John Le Carré-i értelemben vett kémsztori megmutatása volt Zacharias célja, és ezt nagyon szépen meg is valósítja, még úgy is, hogy azért néhányszor a fordulatok a hihetőség rovására mentek. Így például a titkos szovjet bázisra beszökő hegedűművésznő egy kicsit már túlzásnak tűnt, mint ahogy az is, hogy még ‘89-90-ben is úgy hullanak a szereplők, mintha a hidegháború zenitjén lennénk. És fura módon a CIA mintha nem is létezne. Ezek miatt egy kicsit biceg a cselekmény, de cserébe a befejezés tényleg üt. Egész biztosan lesznek, akiket elriaszt a sorozat lassú tempója: kevés az akció, inkább fokozatosan kibomló drámát láthatunk, amely ráadásul még gondolkodásra is készteti a nézőt, de érdemes kitartani mellette. Különösen azonban a képi megvalósítás sikerült: az Eszmélet pont úgy idézi meg a haldokló szocializmus mindennapjait, mint a már említett Csernobil tette. A ma már csillogó turistacélpont Prágát bravúrosan maszkírozza szürke, kopott, szegényes és lepattant várossá, mint amilyen a nyolcvanas években volt; mind a szereplők megjelenése, mind a jobbára sötét lakásbelsők tökéletesek, és akiknek vannak saját emlékei abból a korból, sok mindenre ráismerhet. Nyilván kellett ehhez az HBO büdzséje is, de kelet-közép-európai produkciótól még nem láthattunk ilyen színvonalú megvalósítást, bátran odatehető valamelyik csúcs nyugati produkció mellé. A színészi alakításokról is felsőfokon lehet csak beszélni: a saját szakállára nyomozó StB-ügynököt alakító Martin Hofmann, vagy az idős felettese szerepében brillírozó Jan Vlasák ugyanúgy tökéletes, mint Lenka Vlasáková Maria megtört nővéreként, vagy az ijesztően hiteles KGB-tiszt szerepében Jevgenij Libeznuk, és így tovább. A főszereplő Tatiana Pauhofová pedig a kicsit egysíkúra sikeredett karaktere ellenére is meggyőző.
Bár Csehországban hoztak egy lusztrációs törvényt, amely megakadályozta, hogy a kommunista párt vezetői, illetve a belügyi és titkosszolgálati alkalmazottak fontos állami tisztségeket tölthessenek be, a sorozat szerint már az átmenet sem volt tiszta. Nyilván ez az állítás a legfontosabb és legaktuálisabb a sorozatban, pláne, hogy most novemberben is százezrek tüntettek Prágában Andrej Babiš miniszterelnök ellen, akit többek között azzal vádolnak, hogy a nyolcvanas években az StB ügynöke volt. A cseh filmesek és tévések eddig is komolyan foglalkoztak a kommunista múlttal (például az Olthatatlan Jan Palach történetét dolgozta fel mini-sorozatban), de már a rendszerváltásnak is nekiugrottak a kilencvenes évek maffiavilágában játszódó Redl című sorozattal, az Eszmélet pedig egy újabb lépés a közelmúlt történelmével való szembenézés útján. Azt már mondani sem kell, hogy ezen az úton mi még el se nagyon indultunk, és nem sok jel utal rá, hogy a nem túl távoli jövőben ez megtörténne: az HBO-tól most úgy tűnik, hiába várnánk; a Netflix egyelőre nem gyárt saját, magyar tartalmat, a kereskedelmi tévék sosem voltak érdekeltek ebben a műfajban, ami pedig a filmet illeti, ott a jelek szerint a történelmi film a régmúlt hőseposzainak vászonra vitelét jelenti majd, ami tényleg sokkal kényelmesebb, mint a közelmúltat bolygatni, hiszen az utóbbira még akár emlékezhet is valaki.
Eszmélet (Bez vedomi), 2019, 6 epizód, HBO. 24.hu: 8/10
