Kultúra sorozatkritika

Megöltétek a fiainkat, mi megöljük a fiaitokat – és ez így megy a végtelenségig

Szívfacsaró és idegtépő az HBO sorozata, amely a 2014-es gázai konfliktus kitörésének gyökereiig ás, megmutatva, hogy a személytelen háborús statisztikák mögött lélegző, érző emberek tragédiái állnak. A mi fiaink, kritika.
Korábban a témában:

Az HBO nem a Marvel marketingeseitől tanult: nem ordítja a premier előtt hónapokkal hetente más formában az arcunkba, hogy hé, figyelj, jön-jön-jön. Nem, az HBO bízik annyira a tartalmaiban, hogy ha nem is teljesen, de azért jó részben a szóbeszéd erejére hagyatkozzon, így lett naggyá annak idején a True Detective, a Fargo, nemrégiben pedig a Csernobil. Szóval érdemes az HBO GO kínálatában kicsit elkalandozni az ismert címektől az újdonságok felé, mert egészen remek dolgokat lehet találni. Mint például A mi fiaink (Our Boys), Hagai Levi, a Terápia és A viszony kitalálójának új sorozata, ami olyan érzékenyen és fájdalmasan beszél a 2014-es gázai konfliktushoz vezető erőszakhullámról, hogy azt szinte elviselhetetlen.

2014 nyarán Izraelt borzalmas bűntény rázta meg: miközben hazafelé tartottak Jeruzsálem nyugati részéről, három tizenéves zsidó fiút elraboltak. Az ország zsidó lakossága egy emberként reménykedett a fiúk egészséges hazatérésében, tömeges imádkozásokat szerveztek, és fohászkodtak. Ám a három fiút hosszas keresés után holtan találták meg. Nem sokkal később a város arabok lakta részén eltűnik egy tizenhat éves fiú, Mohammed, akit jóval hamarabb, még eltűnése másnapján megtalálnak, holtan. Iszonyúan megverték és felgyújtották, majd a város egyik zsidók lakta, erdős részén ott hagyták a holttestét. A hatóságok persze nagy erőkkel nyomozni kezdtek a tettesek kilétét illetően, a titkosszolgálat is csúcsra járatta eszköztárát, miközben próbálták megelőzni, hogy további hasonló bosszúgyilkosságok történjenek. Ám az erőszak mégis elharapózik – a többi pedig már történelem.

Fotó: HBO

Hagai Levi sorozata mégsem történelmi vagy háborús sorozat, sokkal inkább egy mélyen emberi dráma az évtizedes gyűlölet, a vallás és a vallásnak hazudott extremista törekvések, az előítéletek és a megosztottság közegéről és arról, hogy milyen hatással van ez a közeg azokra a fiatalokra, akik ebben a közegben nőnek fel. A válasz nem egyértelmű: van, akiből a tehetetlenséget, van, akiből a megszállottságot és az agressziót hozza ki a fortyogó gyűlöletnek ez az üstje. A sorozat szinte mikroszkopikus közelségből vizsgálja az eseményeket, konkrétabban a fiúk halálával kapcsolatos nyomozás alakulását, és azt, ahogy a lassan feltáruló részigazságok megrengetik azokat a falakat, amelyek az érintettek valóságát alkották.

Az események főszereplői Mohammed hozzátartozóin kívül elsősorban egy Simon nevű ügynök a Shin Bettől, Izrael belbiztonsági szolgálatától, aki a kezdetektől arra törekszik, hogy valahogy megelőzze az erőszak tovább gyűrűzését, ám sokszor teljesen magára maradva: főnökei felsőbbrendűségtől és a legyőzhetetlenség illúziójától fűtve nem hallgatnak rá, és ez a szélmalomharc nem segíti a nyomozás előrehaladását sem. Pedig bevetnek mindent, a hidegháború legszebb éveit idéző módszerekkel próbálnak az ügy végére járni, és hogy mennyire szövevényes az ügy, azt a sorozat stílusával is hangsúlyozza. A mi fiaink ugyanis lassú, aprólékos és összetett, olyannyira, hogy szinte inkább érezzük dokumentarista, mint dramatizált sorozatnak, amit a szándákosan nem szinkronizált jelleg is erősít – hiszen az arab és a héber nyelvbe kódolt másodlagos jelentések fontos elemei a történetnek. Ez a lassúság nem teszi könnyűvé a nézői élményt, nem annyira a konkrét tempó – vontatottságról ugyanis szó sincsen –, inkább a bizonytalan és nyomasztó hangulat miatt, amit ez a lassúság teremt, és amiből elég tapinthatóan átérezhetjük, hogy nagyjából milyen atmoszférában tölti az életét ez az ország.

Fotó: HBO

Mellette Mohammed szülei, testvére és kortársai adják a főbb karaktereket, valamint egy ortodox zsidó fiú és családja, mellettük pedig néhány fiatal zsidó extremista és a különböző oldalak hasonlóképpen cselekvésképtelen hatóságai – és mindannyian szépen szimbolizálják azokat az összetevőket, amelyekből egy ilyen konfliktust ki lehet főzni. Az alakítások egészen kiválóak mindegyik karakter esetében, főleg a Mohammed szüleit alakító Ruba Blal és Johnny Arbid kiemelkedő, a fájdalom, a gyász, a düh és a tehetetlenség olyan erős árnyalataival játszanak, hogy néha szinte elviselhetetlen nézni a szenvedésüket. Simon kissé fásult karaktere és az őt játszó Shlomi Elkabetz a racionalitás hűvösebb hangját hozza, még ha az igazság keresése nem hagyja értinetlenül az ő indulatait sem, miközben a felismerések, amelyekre a nyomozás juttatja, szép sorban osztják az újabb gyomrosokat – teljesen reménytelennek tűnik, hogy valaha is kioldódjon ez a feszültséggörcs, amiből Izrael kinőtt. Levi forgatókönyve törekszik a pártatlanságra, amennyire ez lehetséges, és nagy tisztelettel, a teljes kép láttatásának szándékával meséli el a történetet, és üzenete, természetesen, a béke szükségességét hirdeti – hiszen már a cím is célzás: minden elvett élet túl sok – még ha lehetetlennek is tűnik.

A mi fiaink (Our Boys) augusztus 13. óta nézhető az HBO Go-n, 10 rész, 55 perces epizódokkal. 24.hu: 9/10

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.