Sorozatlövő

Tasnádi István: Évtizedekkel ezelőtt még szitokszónak számított az, hogy sorozat

Tasnádi István az egyik legelismertebb sorozatíró itthon, de ő csak írónak tartja magát, aki színházi daraboktól kezdve a Terápián és az Aranyéleten át filmeket álmodott meg. Elmondta, miért baj, ha csak a látvány, illetve a színészek vannak meg a képletből, a sztori azonban hiányzik. Szerinte ideje lenne elhinni, hogy képesek a magyarok elejétől végéig felépíteni egy történetet. A hazai produkciók felfutása viszont megakadhat szerinte, az HBO ugyanis leállt a saját fejlesztésekkel. A sorozatok mellett beszélgettünk a forgatókönyvíró/rendező legújabb tévéfilmjéről, az Egy másik életbenről, aminek a híre alig jutott el a közönséghez, pedig éppen augusztus 29-én, csütörtökön mutatják be a Duna tévén.
Kapitány Iván: A mi kis falunk előtt már felkészültem, hogy elküldenek a fenébe
A Sorozatlövő következő adásában A mi kis falunk, az Üvegtigris és még sok más ismert produkció alkotója, Kapitány Iván volt a vendégünk, akivel kibeszéltük többek között a következő sorozatát, a Jófiúkat is.
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Tangó és Kes
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Kontra
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Kézivezérlés
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik