Egy igazi férfi gyakran sír!
– üvölti torkaszakadtából az aprócska indiai sofőr, miközben baseballütőkkel dobálja a földön fekvő rendőrt, aki ugyan négyszer akkora, mint ő, de átmenetileg nem lát, így könnyű prédának tűnik. Ez az Übergáz című alkotás legviccesebb jelenete, ami nemcsak a poénok átlagszínvonaláról árul el sokat, de egyetlen képben össze is foglalja a film lényegét. Hisz tulajdonképpen minden benne van, amit ez a bő másfél óra kínál a nézőnek:
- némi akció,
- burleszkbe ágyazott genderelmélet a 21. században változó nemi szerepekről,
- és két ellentétes figura, akik egy kanál vízben meg tudnák fojtani egymást, mégsem tudják nélkülözni a másik társaságát.
Az alapképletet jól ismerjük a 80-as, 90-es évekből, a buddy cop filmek aranykorából, amikor a viccesen civakodó zsarupárosok elárasztották a filmvásznakat. Akinek nem ugrik be egy sor se Nick Nolte-tól vagy Eddie Murphytől (48 óra, Beverly Hills-i zsaru), az biztos tud idézni Mel Gibson és Danny Glover beszólásaiból (Halálos fegyver 1-4.), esetleg Bruce Willis és Samuel L. Jackson veretes káromkodásaiból, miközben épp bombák után loholnak New Yorkban (Die Hard 3.).
Rengeteg múlik itt a két központi karakteren. Ezek a filmek szinte mindig egy összeférhetetlen duóra épülnek, amelynek tagjai valamiért kénytelenek közösen akcióba lendülni. A sok szemforgatás, gonoszkodás, ordítozás, idegeskedés, lövöldözés és robbantás végére aztán azon kapják magukat, hogy örök barátok, de legalábbis egész jó „buddy”-k lettek. Az Übergáz ezt a receptet veszi elő, hogy újrafőzze 2019-ben. Azt túlzás lenne mondani, hogy újra is gondolja, mert a legnagyobb innováció az elődökhöz képest annyi, hogy ezúttal nem rendőrautóval vagy taxival, hanem egy Uberrel hasítanak a szereplők.
Durván saccolva a poénok egyharmada a legnépszerűbb telekocsis alkalmazás köré épül, amitől időnként olyan érzésünk lehet, mintha egy gigantikus reklámfilmet néznénk. A valódi probléma azonban nem ez, mert vannak jó reklámok is. Inkább az, hogy kevés az igazán vicces pillanat, ami felvet problémákat egy (akció)vígjáték esetében.
Pedig a castingra nem lehet panasz: Dave Bautista és Kumail Nanjiani párosában bőven megvan a szükséges komikus potenciál. A kigyúrt expankrátor Bautista és a feminin Nanjiani már ránézésre is viccesen mutatnak együtt, főleg, ha egy kis elektromos autóban vannak összezárva. Még az se baj, hogy mindketten korábbi kultikus szerepükből építkeznek: Bautista macsó és dühkezelési problémákkal küzdő rendőrje nagyban hajaz Draxre, A galaxis őrzőiből, Nanjiani Uber-sofőrjében pedig felfedezhetőek a Szilícium-völgy Dineshének manírjai. Előbbi ezúttal is gyászol, csak nem feleségét és gyerekeit, hanem megölt társát, akit egy gonosz drogcézár ölt meg egy rajtaütés során. Fél évvel később épp a szemműtétje napján kap egy fülest arról, hol tartózkodik a gyilkos, így félvak állapotban rohan bosszút állni, ám néhány közúti baleset után belátja, hogy jobb, ha sofőrt fogad. Így kerül az érzékeny lelkű Stu anyósülésére, aki másodállásban Uberezik, hogy elég pénzt gyűjtsön reménytelennek tűnő szerelme meghódításához.
Innentől már csak le kéne futtatni a műfaji algoritmust, azonban a forgatókönyv képtelen kiaknázni a párosban rejlő lehetőségeket. A meglepően véres akciójelenetekben még jobban működik a humor. Ha a térdcsapkodás és sírva-üvöltve nevetés el is marad, akad egy-két kifejezetten szórakoztató jelenet (például a cikk elején említett párharc az éjszakai sportboltban). A dialógusok azonban egészen laposra sikerültek, ahogy a fordulatok is kiábrándítóan elcsépeltek és összecsapottak. Nem önmagában a sablonossággal van a baj, hiszen nem kell minden filmnek forradalmasítania a műfajt – különösen, ha egy letűnt zsáner felelevenítéséről van szó –, de az ilyen olcsó megoldások még a nosztalgiát is megfojtják.
A legjobb, amit az Übergázról elmondható, hogy egy fokkal szellemesebb, mint amire az agyzsibbasztó címből számítani lehet (ez most kivételesen nem a magyar forgalmazó sara, az eredeti Stuber is hasonló szójátékon alapszik).
Mindenesetre, ha az Übergáz korunk Halálos fegyvere, akkor követelem vissza a 80-as, 90-es éveket! Lehet, hogy az emberek idióta ruhákban jártak, és Uber sem volt (nálunk most sincs), de a buddy cop filmek legalább lazák és viccesek voltak, és még Mel Gibson is jó arcnak tűnt.
Kiemelt kép: Fórum Hungary
