A Nagykovácsi határában lévő Sztrilich Pál Cserkészparkban megrendezett Kolorádó egy mini, de annál barátságosabb, píszesebb „hippifesztiválként” robbant be a köztudatba. Erről és az underground zenei felhozatalról lett híres, de azóta eltelt három év. Megnéztük, hogy mennyire tud egy ekkora méretű rendezvény zöld maradni, mindamellett, hogy folyamatosan növekednek. Hiszen wifi és térerő továbbra sincs a fesztivál területén, Festipay viszont annál inkább, amivel kapcsolatban idén az utolsó napon annyi panasz érkezett, hogy a Kolorádó kénytelen volt egy rövid közleményt is kiadni, mivel sokaknak bennragadt a pénzük.
A szombat vihar alatt ugyanis többen annyiban hagyták, hogy maradt-e bármi a Festipayükön vagy sem, de ők június 28-án este hatig még visszakaphatják a pénzüket. A vihar a kártyákon túl is megborította a szombati fesztiválnapot, és voltak, akik a hivatalos biztonsági őrök felszólítására hagyták el fölöslegesen a területet. Az idő sajnos idén sem volt a legkegyesebb a Kolorádóhoz, a közönség hazabuszoztatása pedig még ettől függetlenül ugyanúgy nem a szervezés legnagyobb erőssége, a nehezen megközelíthető fesztiválnak ez az Achilles-sarka: nemcsak nincs elég busz, de még a rájuk történő felszállás is éjszaka szervezetlenül történik. A szervezők azt mondták kérdésünkre, hogy folyamatosan többet és többet költenek a szolgáltatásra, de tudomásul kell venni, hogy éjszaka nem könnyű megoldani a közlekedést, ilyenkor a BKV-ra is sokat kell várni. Lehet, hogy idegesítő a forgalmasabb sávokban a shuttle, de jobb megoldás sincs.
Amiben viszont az élen jár itthon a Kolorádó a méretéhez képest, az a környezettudatosság. Ha csak arra gondolunk, hogy pár évvel ezelőtt még majdnem elnyelte az embert egy nagyobb koncert után a műanyag poharak tengere, akkor elég nehéz elképzelni, hogy egy fesztivál lehet környezettudatos. A többség teljesen lazán, és minden rossz érzés nélkül dobta be a tömegbe a sörét, most viszont már ciki, ha csak úgy belenyomod a fűbe a csikket vagy több repoharat használsz el a kelleténél. Még egy kisfesztiválnál is lehetetlen a zero waste-ig eljutni, az olyan monstrumoknál, mint a Sziget egyenesen hülyeség, de ettől még látszik, hogy mennyire határozhatja meg a zöld irányt a közönség egy kis támogatással. A hétvégén lezárult Kolorádó például egy olyan példa, ahol valamennyire próbálkoznak a szervezők, hogy a kelleténél ne termeljenek nagyobb szemetet. Több programot is a környezettudatosság és a csomagolásmentes életmód köré szerveztek, de azért tettek ennél többet is. Az irány jó, de azért még mindig nem látszik, hogy lehet eltölteni pár napot műanyag palack nélkül egy ekkora tömegben.
Csikktartót mindenkinek
A bejáratnál mindenki kapott egy még felfújásra váró, újrahasznosított PET palackot, hogy ne szórja mindenfelé a cigit az adyligeti cserkésztáborban. Persze lehetett látni elhajított csikkeket, de köszönő viszonyban sem volt a látvány egy átlagos rendezvényhez képest, ahol naponta több ezer ember fordul meg. Az a helyzet, hogy a Kolorádón már cikibb eldobni, mint felszedni, vagy a tartóba zárni, és onnan üríteni. És ez a legnagyobb szerencséje a hasonló fesztiváloknak, amik óriási pusztítás helyett valamennyire próbálják tiszteletben tartani a helyszínt. A közönség van annyira fogékony a Kolorádón – és gyanítjuk, például a Bánkitón is –, hogy elég egy kisebb lökés, hogy magától ösztönözze a többséget, hogy nem kéne szemetelni, vagy tonnaszámra gyűjteni a műanyagot. Nyilván borzasztóan hosszú folyamat, amíg magunktól állunk rá a zsebukukákra, de van remény. Japánban mondjuk már jó tíz éve is mindenki egy külön bejáratú hamutállal sétált, és amellett, hogy minden létező japán dohányzott az utcákon, egyetlen csikket sem lehetett látni. Szóval van még némi lemaradásunk, de az mindenképpen biztató jel, hogy néhány ezer embernek már nem esik nehezére, hogy a táskájában tartsa a szemetét.
Repohár nélkül már nincs fesztivál
Először a klasszikus kisfesztiválokon vezették be az egyszer használatos poharak helyett a strapabíróbb változatokat, amiket letéti díj ellenében kaptunk kölcsön. Mekkora biznisz is volt pár éve a Bánkitón, hogy toronyba gyűjtötték a poharakat, hogy aztán learassák darabjáért a kétszáz forintokat. Aztán szigorodott a rendszer és az utolsó reggelen már csak délelőtt vették vissza a pultok a maradékot. A következő években pedig már magadnak vehetted meg pár száz forintért a repoharat. Nincs ebben már üzlet, fölösleges hegyeket építeni az üresekből, és a pultosoknak sem jelent akkora plusz energiát, hogy kezeljék a leadott mennyiséget. A reform első évében még háborogtunk, hogy mi az, hogy meg kell venni a poharat, aztán szépen beletörődtünk, hogy nem éri meg mindig újabbat és újabbat kérni.
2019-ben illik kulaccsal elindulni reggelenként, és nem csak a munkába. Nem egy embert láttunk a Kolorádón, hogy a sörét a saját, otthonról hozott poharába kéri. Erre már biztos nem lenne igény egy nagyobb fesztiválon, ahol a napi ötezer helyett több tízezren fordulnak meg. Az viszont látszik, hogy a budapesti éjszakában – fesztiváltól függetlenül – is elkezdőzött az egyből eldobható műanyagok mellőzése. Van, ahol már mennek a repoharak, és ami még jobb, hogy most már nem automatikus a szívószál. És ha kapunk is, inkább kukoricából készülteket raknak ki a pultokra.
Nincs agyoncsomagolt kaja
Ha valahol meg lehet húzni a napi műanyagunkat és a szemetet, az az, hogy a menzára viszünk magunkkal saját dobozt az elvitelhez, és ha rendelünk is, nyomatékosan megkérjük az éttermet, hogy ne csomagoljon minden szem krumplit külön. A Kolorádón csak papír tálcával találkoztunk, és az se volt rossz, hogy a Zingnél csak este láttunk becsomagolt hamburgereket. Napközben ott is tálcán adták, és külön megkérdezték, hogy kérünk-e tetőt a szószra.
Létezik már alternatíva, amit az igényesebb büfékben amúgy is megtalálunk. Műanyag helyett ott a cukornád vagy a búzakorpa. Utóbbival egyelőre csak annyi a baj, hogy egy cukornád tányér sokszorosába kerül a búzakorpa, nem éri meg azzal kiszolgálni egy egész fesztivált. Aztán ott van a PLA, ami csak lebomló műanyagként fut, és bár ezerszer jobb a helyzete, mint az átlagosnak, professzionális környezetben kell komposztálni. Nem elég csak úgy kidobni.
Messze a cél
Az lehet, hogy a Kolorádó kifejezetten törekszik a környezetbarát megoldásokra, és idegesítő hostessek sincsenek, akik minden elhaladásnál valami teljesen fölösleges szórólapot vagy promócuccot nyomnak a kezünkbe, de ettől függetlenül ugyanúgy műanyag palackokkal van tele a hűtő, amit nem igazán lehet kiküszöbölni. Ezen kívül azonban sikerült valahogy, hogy amennyire egy négynapos fesztivál engedi, egybeolvadjanak a természettel. A dizájn kiegészíti a cserkésztábort, nem nyúl bele annyira, mint mondjuk egy Sound az óriási virágdíszeivel. De ez azt is jelenti, hogy kevésbé fejlett és kényelmes az infrastruktúra.
A Kolorádón makramék lógtak a fáról, és ha van hangulatos és természetközeli helyszín, akkor az évek óta az az ubikos Taka tuka az árnyas fákkal, a fényekkel, függőágyakkal és tábortűzzel. Nagyon hasonló volt a domb tetején a hangulat, mint a kétszer megrendezett UbikFarmnál egy vértesszőlősi ökofarmon kószáló vadmalacokkal és semmi olyan plusszal, amivel túlságosan belenyúlnának a környezetbe. Persze a Kolorádón az Ubikkal ellentétben volt fal a budi körül, már nem is olyan kicsi, és attól még hogy kisfesztiválnak tekintjük, már kinőtte magát. A jegy átlépte a lélektani tízezres határt, van Festipay, még mindig nem zökkenőmentes a kijutás. A pultnál szintén túl hosszan kígyóztak a sorok, simán eltűntek fél órára a társaság tagjai egy-egy fröccsért. Egyre kevésbé van meg a családias hangulat, de még mindig egy olyan opció, ahol nem lesz emberiszonyunk, és nem szól minden irányból a zene a fesztivál minden pontján. Ezen pedig a wifimentesség sokat dob.
