Kultúra

Életjel (X)

„Az igazság megszállotja vagyok”

A világhírű portugál történész-író, José Rodrigues dos Santos legújabb regényében a talán nem is olyan távoli jövő felé fordul. A feszültséggel teli történetet a tudósok párbeszédei kísérik, melyek segítségével megismerkedhetünk a világegyetem, a Föld és az élet kialakulásának elméleteivel, és azokkal a filozófiai, etikai kérdésekkel, amelyekkel egy idegen életformával való találkozás során szembe kerülhetnénk.

A Kaliforniai Űrmegfigyelő Központ nyugalmát különös jelsorok zavarják meg, amelyekből a tudósok egy távoli világ üzenetére következtetnek, majd érkezik a hír, hogy a Nyilas csillagkép felől egy űrhajó közeledik a Föld felé. A tudósok kiszámítják, hogy az űrhajó a Földtől mintegy ötszáz kilométerre fog elhaladni.

Nemzetközi összefogás kezdődik az idegenekkel való találkozás megszervezésére, amelybe a Santos-regények főhősét, Tomás Noronha kódfejtő professzort és egy magyar asztrobiológust, Bozóki Emesét is bevonják. Botcsinálta űrhajósként két katona, egy asztrofizikus és egy kínai matematikus kíséretében indulnak a NASA űrsiklóján a világűrbe

A távolból érkező űrhajó utasaival végül létrejön a találkozás, amely azonban másképp alakul, mint ahogy azt a jóhiszemű tudósok remélik. A történet meglepő lezárása már-már profetikus módon előrevetíti a földi életre váró esetleges jövőt is


A könyveimben történeteket használok arra, hogy elmondjam az igazságot. A történet persze kitalált, de a központi talány nagyon is valódi.
Képes a tudomány bizonyítani Isten létezését? Mi történik a halál után? Ki volt Jézus valójában? Az iszlám tényleg békés vallás? Mi van a gazdasági válság hátterében?

 

Ezek a problémák valósak, ahogy a regényekben felvetett válaszok is. Szeretek olyan dolgokra rávilágítani, amik ugyan nem forognak a közbeszédben, de nagyon is igazak. Azok kedvelik a regényeimet, akik szeretnék megismerni az igazságot, de kellemesen szórakoznának is közben. Tanult emberek, akik még többet szeretnének tudni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik