Kultúra

Lázár János szigorúbban büntetné az internetes zaklatást

A miniszterelnöki biztos az október 18-19. között megrendezett Brandfestival konferencián beszélt a témáról. Mindezt azután, hogy délelőtt bejelentette: teljes dohányzástilalmat tervez a kormány.

Lázár János azzal kezdte beszédét, hogy ha mimózább lenne, vehetné cyberbullyingnek azt a sok kommentet, amit a brandfestivalos szereplésére kapott. Ezt fokozta, hogy Monica Lewinsky után lépett fel. De egyrészt nem is mimóza, másrészt amióta megosztó közszereplő, hozzá is szokott a dologhoz. Számára az sokkal aggasztóbb, hogy a gyerekei is ki vannak téve mindennek.

Néhány olyan szándékolatlanul humoros megjegyzés után, mint hogy

mi, fideszesek gondolunk valamit a világról, azt remélem, külön-külön is

Illetve hogy neki, Lázár Jánosnak

a hatalom nem cél, hanem eszköz

arról beszélt, hogy az Orbán-kormány 2010 óta tartó nyeréssorozata több mint választási győzelem: történelmi kötelezvény is, hogy ne csak üzemeltessék az országot, hanem formálják is, és ennek részeként ne csak kövessék a közgondolkodást, hanem formálják is, ahogy ezt ették a bevándorlással, a demográfiával, vagy épp a nemdohányzók védelmével kapcsolatban, és ahogy a kibertérben való létezés témájában is tenni szeretnék.

Hosszan ismertette a cyberbullyinggal kapcsolatos statisztikákat, illetve a Pokorny Zoltán Hegyvidéki ONvédelem nevű kutatásának eredményeit, annak fontosságát, hogy a megoldás az állam, az iparág és a civilek együttműködésével jöjjön létre. Arról kevés szó esett, hogy a jelenségre a kormány milyen konkrét választ tervez adni. Az egyetlen konkrétum, ami elhangzott ez ügyben az, hogy mivel ő konzervatív, rendpárti politikus – amely szókapcsolatnál csak a cyberbulling szó hangzott el gyakrabban – erre a kérdésre is csak konzervatív, rendpárti választ tud adni. Így az internetes zaklatás törvényi szabályozásával kapcsolatban a Büntető Törvénykönyv szigorítását fogja kapacitálni.

Ez két formában valósulhat meg: egyrészt azzal, hogy a zaklatásért – a cyberbullying jelenleg ebbe a jogi kategóriába tartozik – szigorúbb büntetési tételek járnának, másrészt azzal, hogy az internetes zaklatás külön tényállásként is bekerüljön a Btk.-ba. A kérdés rendezését nehezíti, hogy két alapjog, a szólásszabadság és az emberi méltósághoz való jog áll egymással szemben, ezek mentén lehet a szabályozást elindítani. Lázár János azzal zárta hosszúra nyúlt beszédét, hogy azt a kérdést, hogy a technológiai fejlődésnek mi lesz a hatása a mindennapi életünkre, elsősorban Amerika és Kína fogja eldönteni, a jövő háborúit pedig fake news-gyárakkal és troll-hadseregekkel fogják vívni.

Kiemelt kép: MTI / Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik