Belföld

Lázár javaslata: ne dohányozhasson az, aki 2020. január 1. után születik

Lázár János kezdeményezni fogja, hogy azok, akik 2020. január 1. utána születnek Magyarországon,  ne vásárolhassanak dohányterméket. Ha kell, az Alaptörvényt is módosítják ehhez. Az abszolút tilalom célja, hogy Magyarország a világon elsőként füstmentes ország legyen – mondta a nemdohányzók védelméért felelős miniszteri biztosa Siófokon, a Tobacco Hungary konferenciáján.

Lázár János elmondta azt is, javasolja fogja a gépjárműben való dohányzás betiltását (úgy, ahogy a mobiltelefonálást is),  illetve az elektromos cigaretták  és hasonló alternatív dohánytermékek tiltását is, továbbá, hogy a társasházak képviselőinek több jogot kell biztosítani ahhoz, hogy a gangokon, erkélyeken se lehessen rágyújtani. Hangsúlyozta, egyeztetni kell a munkaadókkal arról, hogy azok után a munkavállalók után, akik nem mennek el az állam által biztosított szűrővizsgálatokra, több járulékot fizessenek.

Szerinte a dohányzásnak nincsenek győztesei, mert árt a dohányosnak, a környezetének és az ország költségvetésének is. Kiemelte, a trafiktörvény a dohányzás átalakításának kezdőlépése volt, a java még csak most kezdődik.

Két fontos adatot emelt ki:

  • A soha rá nem gyújtok aránya 2009-ben 47 százalék, 2017-ben 59 százalék („munkánk legjobb fokmérője ez a szám”)
  • 2,5 millió vallja magát dohányosnak Magyarországon – ezt még mindig nagyon soknak tartja.

A becslések szerint idén 700 milliárd  forintot költünk dohánytermékre, és 7,5 milliárd szál cigarettát vásárolunk. Lázár szerint jó hír, hogy a fiatalok körében nem nő a dohányosok szám, viszont minden negyedik magyar felnőtt cigarettázik, ami bár kevesebb, mint eddig, de még így is megdöbbentően sok.

Lázár János teljes beszéde itt nézhető meg:

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik