Kultúra
U.S. President Barack Obama (R) greets President-elect Donald Trump at inauguration ceremonies swearing in Trump as president on the West front of the U.S. Capitol in Washington, U.S., January 20, 2017. REUTERS/Carlos Barria

Trump azért indult elnöknek, mert Obama 2011-ben megalázta

Ezt állítja könyvében egy a Fehér Házba bejáratos oknyomozó újságíró. Matinézunk.
Korábban a témában:

Április 19-én Bill O’Reillyt, a Fox műsorvezetőjét, a kábeltévé-híradó legnagyobb sztárját a Murdoch család szexuális zaklatás miatt eltávolította a csatornától. A lépés a hálózatnál folyó tisztogatás folytatása volt, amely kilenc hónappal korábban, Roger Ailes kirúgásával kezdődött. A  Fox Donald Trump megválasztásával politikai befolyása csúcsára jutott, most mégis úgy tűnt, hogy a hálózat jövője a konzervatív apa és liberális fiai közötti furcsa helyzeten múlik.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Néhány órával az O’Reillyre vonatkozó bejelentést követően Ailes Palm Beach-i új tengerparti otthonából – a Foxszal a távozásakor kötött megegyezése tizennyolc hónapra eleve eltiltotta attól, hogy bármiféle versenyhelyzetbe kerüljön a csatornával – elküldte egy megbízottját a nyugati szárnyba, Steve Bannonhoz: O’Reilly és Hannity benne vannak, és te? Ailes titokban egy új konzervatív hálózattal tervezte a visszatérését. Bannon – a következő Ailes –, aki éppen belső száműzetésben volt a Fehér Házban, csupa fül volt.

Nem csupán ambiciózus férfiak összeesküvéséről volt szó, a lehetőségek és a bosszú kereséséről; az új hálózat ötletét emellett az a sürgető megérzés szülte, hogy a Trump-jelenség, csakúgy, mint bármi más, a jobboldali médiáról szól. A Fox húsz éven keresztül csiszolgatta populista üzenetét: a liberálisok lopnak, és tönkreteszik az országot. Aztán abban a pillanatban, amikor sok liberális – köztük Rupert Murdoch fiai, akik egyre inkább ellenőrzésük alá vonták apjuk cégét – kezdték azt hinni, hogy a Fox közönsége a melegházasság-ellenes, abortuszellenes és bevándorlóellenes társadalmi üzenetével, amely a fiatalabb republikánusok számára túlságosan elavultnak tűnt, kezd kiöregedni, megjelent a Breitbart News. A Breitbart nemcsak egy sokkal fiatalabb jobboldali közönséghez beszélt – Bannon úgy érezte, hogy ugyanannyira összhangban van ezzel a közönséggel, ahogy Ailes az övével –, de ebből a közönségből hatalmas digitális aktivista-hadsereget kovácsolt (vagyis szociális médiatrollokat).

Fotó: Mandel Ngan / AFP

Amilyen masszívan összeállt a jobboldali média Trump körül – könnyedén elnézett neki mindent, ami szembement a hagyományos konzervatív ethosszal  –, olyan masszívan ellenálló lett a mainstream sajtó. Az országot ugyanúgy megosztotta a média, mint a politika. A  média volt a politika avatárja. A félreállított Ailes alig várta, hogy visszaszállhasson a játékba. Ez volt az ő természetes pályája: 1. Trump választása bizonyította egy jelentősen kisebb, de elkötelezettebb választási bázis erejét – televíziós megfogalmazásban: egy kisebb, de kemény bázis értékesebb, mint egy nagyobb, ám kevésbé elkötelezett; 2. ez szenvedélyes ellenfelek egy hasonlóan kis körének fordított irányú eltántoríthatatlanságát jelentette; 3. ezért vér folyhatott.

Ha Bannonnak annyira elege volt, amennyire azt a Fehér Házban mutatta, akkor ez az ő számára is egyfajta lehetőséget jelentett. Az internetcentrikus Breitbart Newsnál Bannon évi 1,5 millió dollárjával az volt a probléma, hogy ezt az összeget nem lehetett valódi pénzre váltani vagy fialtatni. O’Reillyvel és Hannityvel azonban vagyonok kerülhetnek a rendszerbe, amelyek egy előre látható jobboldali szenvedély és hegemónia Trump által ihletett korszakát segíthetik.

Ailes üzenete leendő védence számára egyértelmű volt: nem csupán Trump felemelkedése, hanem a Fox bukása is Bannon egyik csodálatos pillanata lehet.

Válaszul Bannon tudatta Ailesszel, hogy egyelőre megpróbálja tartani a pozícióját a Fehér Házban. De igen, a lehetőség nyilvánvaló.

Miközben Murdochék O’Reilly sorsán vitáztak, Trump, felfogva O’Reilly hatalmát, és tudva, hogy O’Reilly célközönsége és a saját bázisa milyen mértékben azonos, hangot adott annak, hogy nemcsak egyetért, de támogatja is O’Reallyt.

– Nem hiszem, hogy Bill bármi rosszat tett… Rendes ember – mondta a New York Timesnak.

Valójában a konzervatív média új erejének paradoxonja maga Trump volt. A kampány ideje alatt, amikor úgy tetszett neki, a Foxot kapcsolta be. Ha voltak más médialehetőségei, inkább azokat választotta. (A közelmúltban a republikánusok, különösen az első időszakban, körültekintő tisztelettel viseltettek a Fox irányában, más médiumok rovására.) Trump ragaszkodott ahhoz, hogy ő sokkal több annál, mint hogy csupán a konzervatív médiában jelenjen meg.

Az elmúlt hónapban Ailes, Trump telefonos beszélgetőtársa és vacsora utáni tanácsadója szinte alig beszélt az elnökkel; megsértődött, mert mindenfelől azt hallotta, hogy Trump sértő dolgokat mond róla, miközben dicséri a most egyszeriben figyelmes Murdochot, aki a választás alatt folyton nevetségessé tette Trumpot.

– Azok a férfiak, akik a legnagyobb lojalitást követelik, általában a legkevésbé hűséges pöcsök – jegyezte meg cinikusan Ailes (aki maga is nagy lojalitást várt el).

A dilemma az volt, hogy a konzervatív média Trumpot a saját teremtményének tartotta, míg Trump sztárnak látta önmagát, az összes médium felmagasztalt és értékes termékének, amely egyre nagyobb jelentőséggel bír. Ez a személyiség kultusza volt, és ő volt a személyiség. A világ leghíresebb embere. Mindenki szereti – vagy mindenkinek szeretnie kellene őt.

Trump részéről ez kétségtelenül nagy félreértés volt. Talán ebből is kitűnt, hogy nincs igazából tisztában a konzervatív média természetével. Nyilvánvalóan nem értette, hogy amit a konzervatív média felemel, azt a liberális média szükségképpen lerombolja. A Bannon által ösztönzött Trump folytatta azokat a dolgokat, amelyek örömet szereztek a konzervatív médiának, és felkeltették a liberális média haragját. Ez volt a program. Minél jobban szeretnek a szurkolóid, annál jobban gyűlölnek az ellenfeleid. Ennek így kellett működnie. És ez így is működött.

Steve Bannon.
Fotó: Tiziana Fabi / AFP

De magát Trumpot szörnyen sértette az, ahogy a mainstream médiában kezelték. Minden apró sértés rögeszmésen foglalkoztatta egészen addig, amíg meg nem történt a következő. Mindet újra és újra kielemezte. A hangulata minden egyes ismétléssel rosszabbodott (ugyanis mindig újrajátszotta a videót). Az elnök napi társalgásának nagy része annak ismétlődő áttekintése volt, hogy a különböző műsorvezetők mit mondtak róla. És nemcsak akkor lett dühös, amikor őt támadták, hanem akkor is, amikor a körülötte levő embereket. Ám nem értékelte a hűségüket, illetve nem magában vagy a liberális média természetében kereste a hibát amiatt, hogy a munkatársait megaláztatások érik; őket hibáztatta, és azt, hogy képtelenek jó sajtót biztosítani.

A  mainstream média önelégültsége és Trump iránti megvetése hatalmas mennyiségű kattintást eredményezett a jobboldali médiában. De a gyakran dühöngő, önsajnáló, meggyötört elnök nem kapta meg ezt a feljegyzést, vagy csak nem értette meg. Azt akarta, hogy minden médiumban szeressék. Ebben a helyzetben Trump egész komolyan képtelen volt különbséget tenni a politikai előny és a személyes szükségletei között – gondolatait az érzelmei irányították, nem a stratégia.

Trump szerint az az elnökség egyik nagy előnye, hogy az elnök a világ leghíresebb embere, akit a média tisztel és imád. Nem így van? De zavarba ejtő módon Trump nagyrészt annak a – tudatos vagy ösztönös – tehetségének köszönhetően lett elnök, amellyel elidegenítette a médiát. Azt a fórumot, amely aztán a média által gyalázott figurává tette őt. Ez nem egy dialektikus tér volt, amely kényelmes lehetne egy bizonytalan ember számára.

– Trump számára – jegyezte meg Ailes – a média sokkal inkább hatalom, mint politika, és ő a média legnagyobb hatalmú embereinek figyelmét és tiszteletét akarja. Donald és én tényleg nagyon jó barátok voltunk több mint huszonöt éven keresztül, de ő inkább Murdochhal akart barátkozni, aki pedig ostobának tartotta őt – legalábbis addig, amíg elnök nem lett belőle.

* * *

A fehér házi tudósítók vacsoráját április 29-ére, a Trumpadminisztráció századik napjára tűzték ki. Az éves vacsora – mivel bennfentes eseménynek számított – lehetőséget teremtett a médiaszervezeteknek, hogy olyan hírességekkel népszerűsítsék magukat, akik többségének semmi köze nincs az újságíráshoz és a politikához. Ez vezetett egyszer Trump megaláztatásához, amikor 2011-ben Barack Obama kipécézte és nevetség tárgyává tette őt. A Trumplegendárium szerint ez volt az a sértés, amely arra sarkallta, hogy elinduljon a 2016-os választáson.

Nem sokkal azután, hogy Trump csapata megérkezett a Fehér Házba, elkezdtek aggódni a tudósítók vacsorája miatt. Egy téli délutánon Kellyanne Conway emeleti irodájában ő és Hope Hicks fájdalmas vitát folytatott arról, hogy mit is tegyenek.

A  fő problémát az jelentette, hogy az elnök nem volt hajlandó sem önmagából viccet csinálni, sem ő maga nem volt különösebben vicces, legalábbis – ahogy Conway mondta – nem humoros módon adta elő magát.

George W. Bushról az a hír járta, hogy ellene volt a tudósítók vacsorájának, és hatalmas szenvedést jelentett számára, de mindenre kiterjedően felkészítették, és minden évben elfogadható előadással rukkolt elő. Ám egyik nő sem hitt abban – vallották meg az újságírónak, akivel éppen beszélgettek, és akit szimpatikusan találtak –, hogy Trumpnak reális esélye lenne a vacsorát akár csak minimális mértékben is sikeressé tenni.

– Nem értékeli a könyörtelen humort – mondta Conway.

– Az ő stílusa konzervatívabb – magyarázta Hicks.

Mindkét nő megoldhatatlan problémának aposztrofálta a tudósítók vacsoráját, az eseményt tisztességtelennek tartották, és általánosságban így jellemezték a média Trumpról alkotott véleményét is.

– Igazságtalanul ábrázolják. – Vele szemben nem adnak helyet a kételynek. – Egyszerűen nem úgy kezelik, ahogyan más elnököket.

Conway-nek és a Hicksnek nehéz volt megértenie, hogy az elnök a média tiszteletének hiányát nem a politikai megosztottságnak tulajdonította, annak, hogy egy bizonyos oldalon állt. Ehelyett súlyos személyes támadásként élte meg: teljességgel tisztességtelen és személyes okok miatt a média egyszerűen nem szereti őt. Nevetségessé teszi. Kegyetlenül. Miért?

Az újságíró, hogy megnyugtassa a nőket, elmesélt egy pletykát, amely szerint Graydon Cartert, a Vanity Fair szerkesztőjét – aki a tudósítók vacsorájának hétvégéjén tartandó egyik legfontosabb parti házigazdája lesz, és aki évtizedekig a legkegyetlenebbül bánt Trumppal a médiában – rövidesen kiteszik a magazin szerkesztőségéből.

– Tényleg? – kérdezte Hicks, miközben felugrott. – Ó, Istenem, elmondhatom neki? Erről tudni akar. – És gyorsan elindult lefelé az Ovális Irodába.

Michael Wolff: Tűz és düh – Trump a Fehér Házban

Athenaeum, 2018

Kiemelt kép: Carlos Barria / REUTERS

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73915741, Steven Van Zandt olasz származású amerikai zenész, énekes, színész, producer és lemezlovas, aki Little Steven, illetve Miami Steve néven szokott fellépni. Bruce Springsteen E Street Band-jének tagjaként gitáron és mandolinon játszik., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.