Kultúra

Egy magyar csapat újra besöpörte a dizájnvilág Oscarját

A Flying Objects ezúttal egy összecsukható talicskával érdemelte ki a Red Dot díjat.

Magyarország az elmúlt években dizájnnagyhatalommá vált – köszönhetően jórészt a Flying Objects-nek, melyet két, az egyetem kapuján kilépett formatervező, Húnfalvi András és Laufer Ferenc alapított.

A mindössze hat éves stúdió 2015-ben egy falra szerelhető kézhigiéniai szkennerrel nem csak a Magyar Formatervezési Díjat, de a dizájnvilág Oscarjaként emlegetett Red Dot-díjat is begyűjtötte, így idei sikerükkel beléptek a kétszeres győztesek táborába.

Két fiatal magyar srác megkapta a világ legfontosabb dizájndíját Szingapúrban
A Red Dot Awards a világ legfontosabb és legnagyobb dizájn és formatervezési díja. Több tízezer pályázattal neveznek minden évben, ráadásul nem csak kis cégek, de például az Apple is.

A minden évben pályázók tízezreinek munkái közül választó Red Dot-zsűri idén ennél egy fokkal kevésbé futurisztikus eszközért, a Design Concept kategóriában versenyző talicskájáért díjazta a csapatot.

A csapat tagjai (balról jobbra): Laufer Ferenc, Patkós Luca, Csortán Beáta és Húnfalvi András / fotó: Flying Objects

A Red Dot

A szakma legrangosabb díjának tartott Red Dot 1955 óta létezik, 2005 óta három kategóriában (termék, koncept és kommunikációs design) osztják ki minden évben. A Flying Objects 2015-ben és most is a koncept kategóriában nyert díjat, hiszen a nevezéskor a tervek még a gyártási előkészítés fázisában voltak. A szigorú szakmai zsűri olyan termékeket díjaz, melyek innovatívak, funkcionálisak, tartósak, és hozzáadott értékkel rendelkeznek. A díj egyfajta minőségi és esztétikai garanciát is jelent a későbbi vásárlók, felhasználók, de a további megrendelők részére is.

Fotó: Flying Objects

A talicska szót hallva a legtöbbeknek egy jókora, egykerekű szörny jut eszébe, ami óriási segítséget nyújt a kertben, nagy mérete miatt azonban nehezen tárolható. A stúdió épp ezt a tárolási nehézséget oldja meg: az egy éven át az osztrák ötletgazdával, Michael Reitingerrel közösen fejlesztett Frend ugyanis összecsukható, könnyen szállítható, így a Magyarországon divatos hétvégi telkekhez és kiskertekhez tartozó fészerekben, vagy épp az autók csomagtartójában is könnyen elfér.

Fotó: Flying Objects

“Ez egy rendkívül őszinte tárgy, nem “dizájnos”, nem olyan termék, amit a felhasználó pár év után eldob, és szemét lesz belőle.”

– mutatott rá Húnfalvi 1perces design című videósorozatunkban a talicska és a dizájntárgyak többsége közti különbségre.

A tervezési és fejlesztési folyamat közel egy éven át tartott: a tervezők kartonpapírból hajtogatva találták ki a megfelelő összecsukási módot, majd ebből egy deszkamodell is készült. A formaterv véglegesítése után egy osztrák cég vette át a prototípus gyártását, sőt, az jelenleg már gyártási fázisban van, az osztrák tulajdonos pedig a piacra lépést készíti elő, így hamarosan akár a szomszéd kertjében is találkozhatunk majd vele.

Fotó: Flying Objects

A két siker miatt a Flying Objects a Red Dot által összeállított, az elmúlt öt év legjobb tizenöt dizájncégét, illetve tervezőjét rangsoroló listára is felfért:

az európai-amerikai régióban a 11. helyet csípték meg.

A csapat 2017-ben egy másik nívós díjjal, az iF Design Awarddal is gazdagodott, köszönhetően egy magyar professzor és csapata felkérésére tervezett, okostelefonnal és táblagéppel szinkronizálható, két kör alakú képernyőt kapott sztetoszkópjuknak, a DualScope-nak, melyet korábban mi is bemutattunk.

Forradalmi orvosi eszközzel nyert rangos formatervezési díjat egy magyar csapat
A dizájnvilág egyik legfontosabb elismerését, az iF Design Award egy okos sztetoszkóp megalkotásáért nyerték el.

A díjat a Flying Objects tagjai magyar idő szerint péntek délután vették át Szingapúrban.

Laufer Ferenc, Csortán Beáta és Húnfalvi András (balról jobbra) a díj átvétele után / fotó: Flying Objects
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik