Jules Verne 1870-ben megjelent regénye, a Némó kapitány (eredeti cím: Húszezer mérföld a tenger alatt) az elmúlt másfél évszázadban sokmillió, kalandregényekre kiéhezett fiatal és felnőtt kedvencévé vált, népszerűségét pedig a filmipar is felhasználta: legismertebb adaptációja 1954-ben, a Walt Disney stúdióban készült élőszereplős verzió, melyben olyan csillagok bukkantak fel, mint az idén százkét éves Kirk Douglas, vagy épp a Löwenstein Lászlóként született Peter Lorre, a két világháború közti filmművészet egyik legnagyobb csillaga.
Nem ez volt azonban az első igazi, egész estés feldolgozása, hiszen a film hőskorának egyik, kevésbé ismert és kedvelt rendezője, a brit Stuart Paton már az első világháború derekán, 1916-ban elkészítette a könyv eredeti címét viselő, Twenty Thousand Leagues Under The Sea-t (a teljes film itt érhető el).
Fotó: Wikimedia Commons
Jóval több volt ez egyszerű némafilmnél: egzotikus díszletei, speciális effektjei, fényképezése és a Nautilus tengeralattjáró életnagyságú, felszínen úszó és kormányozható mása már önmagában a filmtörténet legérdekesebb alkotásai közé emelnék, de Paton ennél sokkal többre vágyott,
A felvételek természetesen nem a forgatási kellékként használt, merülni nem képes Nautilusban, hanem a felszínen lévő hajóról leengedett, egy embert és kameráját rejtő apró kabinból kinézve készültek. A photosphere néven emlegetett eszközben feltalálója, egy fiatal brit-amerikai riporter, John Ernest Williamson (1881-1966) ült, aki a vérében hordozta az óceánok és tengerek szeretetét, hiszen édesapja élete jó részét hajóskapitányként töltötte.
A fiatal Williamson alig harmincévesen találta fel a víz alá süllyeszthető kabint, amivel egy csapásra elvégezhetővé váltak a tengeralatti munkák, sőt, azt tökéletesen használhatta saját munkásságához is. Első bevetésére 1912-ben, egy Norfolk-öbölben tervezett fotózásán került sor, a sikeres teszt után pedig Williamson egy jóval nagyobb, filmfelvételre is alkalmas, jókora saját fényforrással megtámogatott eszközön kezdett dolgozni, melynek nem meglepő módon a Jules Verne nevet adta.
Fotózásra készülve / fotó: Library of Congress
Megalapította saját filmes vállalatát, a Submarine Film Corporation-t, következő évtizedeit pedig ennek az eszköznek a tökéletesítésével, tengeralatti filmforgatásokon, valamint rég elsüllyedt hajók roncsainak filmre rögzítésével töltötte.
Korántsem a Nemo-filmadaptáció volt azonban az első igazi munkája, hiszen két évvel korábban a Bahamákra utazott, hogy elkészítse a filmtörténet legelső igazi vízalatti jelenetét. Célja nem a nyugodt vízalatti élet megörökítése, hanem egy igazi horrorba oltott akciófilm volt, így a merüléshez, illetve a felvételhez szükséges dolgok mellett egy késsel, illetve egy nem túl bizalomgerjesztő lótetemmel indult el a legközelebbi kikötőből.
A hajóról először a lovat engedték a vízbe, amely egyre nagyobb mélységet elérve lassan a hátára fordult. A kamera mindezt természetesen megörökítette, így elmondhatjuk, hogy
Na de miért volt szükség egy halott lóra? – tehetjük fel a kérdést, bár nyilvánvalóan sejtjük a választ:
A felvételen tökéletesen látszik, hogy egy példány hamarosan meg is érkezik, nem támad azonban rá a dögre. Feleslegesen is tenné, hiszen Williamson egyetlen dolgot ígért meg a projektjét finanszírozó befektetőknek: azt, hogy lesz cápa és ember közti harc, hiszen az embereket a szépségnél sokkal jobban vonzza az erőszak és a halál.
A ragadozó érkezésekor egy felbérelt bahamai férfi ugrott a vízbe, akinek az volt a dolga, hogy egy késsel ölje meg a cápát. Így is lett, a harcra azonban a nem forgatható merülőkabin előtt került sor, így a kamera nem tudta azt rögzíteni.
Szükség volt tehát egy másik cápára, azt azonban már nem a helyi férfi, hanem maga Williamson ölte meg, megragadva az állat jókora farokúszóját, majd alá kerülve, megcélozva a has leggyengébb pontját. Sikerrel járt, és még épp elég ideje maradt ahhoz, hogy visszatérjen a felszínre, majd újra leereszkedjen a kamerához, és lássa a hasát a felszín felé mutató, lassan elsodródó testet.
A csapat közel két kilométernyi filmtekerccsel tért vissza az Egyesült Államokba, nemsokára pedig megszületett a kissé félrevezető című Thirty Leagues Under The Sea, melyben eredeti címével ellentétben nem csak a tengeralatti jelenet, de a tojásából a szárazföldön épp kibújó teknős, illetve a sérült cápa felszínre emelése is látható:
Az alig negyedórás film később The Terrors of the Deep, vagy épp In The Tropical Sees címmel vált ismertté, mára azonban csak néhány filmőrült, illetve a kutatók emlékszik rá.
A felvétel lényegi részét, illetve a történetet a Popular Science videósorozatának legfrissebb epizódja mutatta be:
