A modern építészet lenyűgöző, vagy épp szürreális alkotásaival a vasfüggöny mögött, illetve az állítólag haldokló Nyugaton élők sem békéltek meg maradéktalanul: a magyar fővárosban élők többek közt az Egressy út Gizella és Szobránc utcák közti szakaszán terpeszkedő belügyminisztériumi tömbre fújnak, a magyar vidék lakói a modern áruházakra, a németek Neviges templomára, a britek pedig a James Bond legfőbb ellenségének karakterét inspiráló, magyar származású Goldfinger Ernő munkáira.
Nem volt ez másképp a Szovjetunióban sem, de Moszkva lakói nem elégedtek meg a csendes gyűlölettel: az Arany Agyakként elhíresült, az óriási ország tudományos akadémiája részére csigalassúsággal elkészült – az 1966-ban megszületett tervek megvalósítása csak 1974-ben kezdődött meg, az átadásra pedig 1990-ig kellett várni – ikertornyokról ugyanis már az építkezés korai szakaszában elterjedt, hogy
A szovjet modernizmus huszonkét szintes ikonjának csúcsára került díszek ugyanis a környéken élők számára minden kétséget kizáróan valamiféle jeltovábbító rendszernek tűntek, az épületegyüttes méretét pedig túl nagynak érezték ahhoz, hogy az diákoknak, kutatóknak és konferenciáknak adjon otthont.
A félelmeket egy korábbi építőmunkás is erősítette, aki azt állította, hogy a munkák végeztével az egész munkáscsapaton furcsa fejfájás lett úrrá.
A Jurij Platonov tervei szerint mevalósult együttes legfelső szintjén, az agytekervények mögött ma egy étterem működik, de látogatása leginkább csak a kilátás miatt ajánlott. A tornyokat körülvevő, jókora területen elterülő épületgyűrűben egyébként egy ezerötszáz férőhelyes koncertterem is működik.
