Élet-Stílus

Tizenöt éves koráig kizárólag kolbászon élt egy walesi fiú

Ben Simpson tizenöt éves koráig nem evett semmi mást, csak egy bizonyos típusú kolbászt, és kizárólag csak vizet ivott. A walesi Swanseaben élő fiút az anyja évekig hordta orvosokhoz, de Bent senki sem tudta meggyógyítani.

Ben Simpson evésproblémái rögtön azután jelentkeztek, hogy Wendy Hughes, az anyja abbahagyta a szoptatását – írja a New York Post. A kicsi eleinte csak falatkákat, leginkább sült krumplit fogadott el, de legalább többféle ételt evett. Mindaddig, amíg nem kóstolt egy bizonyos márkájú, bőr nélküli kolbászkát, amit általában az angol reggelihez szolgálnak fel. Attól kezdve Ben nem volt hajlandó megenni semmi mást.

A fiú nem evett sem kenyérféléket, sem zöldséget, vagy gyümölcsöt, de még édességet sem. Csak a kis kolbászokat, naponta háromszor, alkalmanként négy-öt darabot. Inni pedig csak vizet ivott, ha tejet, üdítőt, gyümölcslevet, vagy bármi mást vett a szájába, azonnal öklendezve köpte ki. Bármit is próbált adni neki az anyja, Ben keservesen sírni kezdett. Ha vendégségbe mentek, vagy házon kívül voltak, a fiú azt mondta, nem éhes, és semmit sem volt hajlandó enni.

Az 55 éves Wendy nagyon aggódott a fiáért, különösen, mert Ben folyton fáradt volt, és alig tudott bármire koncentrálni, az iskolai eredményei nagyon leromlottak. Az anya orvosokhoz, dietetikusokhoz, táplálkozásszakértőkhöz, és mindenféle specialistákhoz hordta Bent, de egyikük sem tudott mit kezdeni a helyzettel.

….Meanwhile in the US of A as reported in The New York Times

Swansea’s promising football star Ben Simpson makes…

Posted by David Kilmurry Life Coach Therapist UK on Thursday, 8 October 2020

Wendy végül a Facebookon rátalált egy hipnózist alkalmazó londoni terapeutára, David Kilmurryre. Miután felvette vele a kapcsolatot, a férfi elmagyarázta neki, hogy a fiának az anorexiásokra is jellemző, restriktív evészavara van. A terapeuta azt mondta, hipnózissal megpróbálhatna javítani Ben állapotán. A távolság miatt a személyes találkozó nem igazán jöhetett szóba, de megállapodtak, hogy megpróbálkoznak a videóhívással.

Kilmurry azt mondja, Ben fóbiái annyira extrém mértékűek voltak, az anyjának már az hatalmas erőfeszítésébe került, hogy leültesse a fiát a képernyő elé. A terapeuta aztán hipnotizálta a fiút, és kellemes, pozitív szavakat kapcsolt Ben elméjében a különböző ételekhez.

A módszer bevált, méghozzá olyan sikeresen, hogy egy idő után Ben még halat is képes volt enni, holott a tengeri ételek a restriktív evészavarral küzdők legnagyobb ellenségei. David Kilmurry azt mondja, a módszer annyira hatékony, hipnózisban rá tudta venni önmagát, hogy örömmel megegyen egy extrémen csípős madárszem paprikát.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Sally Anscombe / Getty)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik