Kultúra

Dufferék lophatták a Stranger Things ötletét

Egy díjnyertes rövidfilm plagizálásával vádolják a Duffer-tesókat.

Charlie Kessler filmrendező pert indított Matt és Ross Duffer ellen, azzal vádolva őket, hogy a Stranger Thingshez díjnyertes rövidfilmje, a Montauk sztoriját koppintották. A 2012-ben kiadott hatperces kisfilmet a rendező afféle teaserként csinálta, az ötletből nagyjátékfilmet is akart csinálni The Montauk Project címmel, ötletét pedig pitchelte Dufferéknek is, amikor 2014-ben találkozott velük a Tribeca Filmfesztiválon. Akkor nem lett semmi a projektből, ám Kessler azt állítja, a testvérek az ő ötletét használták a 2016-ban érkezett Stranger Things alapjához.

A kisfilm „found footage” alapon – azaz a Blair With Projecthez hasonló hátramaradt videófelvétel kerettörténettel – mesél el egy paranormális jelenséggel kapcsolatos esetet, mely egy kormányintézményben és környékén történt. Az érdekes részlet a dologban, hogy a Stranger Things ötletét – mely, ugye, szintén egy titkos kormányzati laborban és környékén megesett természetfeletti eseményekről szól – először valóban Montauk címen adták el a Netflixnek, csak később tették át a helyszínt Indiana államba.

További adalék, hogy bár hivatalosan egyik történet – sem Kessleré, sem Dufferéké – sem hivatkozik rá ötletadóként, de mindkettő köthető egy 1992-es könyvhöz, a The Montauk Project: Experiments in Time-hoz, melynek főhőse elnyomott emlékeit idézi fel, melyek a Long Islanden található Camp Hero táborban megesett titkos kormánykísérletekről szólnak. A könyvben foglaltak változatos verziókban keringenek különféle összeesküvés-elméletekkel foglalkozó oldalakon azóta is, és a Stranger Things Dustinja, Gaten Matarazzo a Wired Google Autocomplete interjújában azt mondta, a sorozatbeli eseményeknek a Camp Heróval kapcsolatos híresztelések adták az alapot. A Netflix egyelőre nem reagált Kessler vádjaira.

Kiemelt kép: Netflix

Ajánlott videó

Olvasói sztorik