A radioaktivitás úttörője, Marie Curie a századfordulón megalapozta a radioaktív anyagok kutatásának és előállításának alapjait, alig fél évszázaddal később pedig az Egyesült Államok két japán városra, Hirosimára és Nagaszakira is (1945. augusztus 6-án, illetve 9-én) atombombát dobott. A két időpont közt azonban fura idők jártak a világban, hiszen a kutatók még nem egészen voltak tisztában a radioaktív anyagok – és persze a ma kemény drognak, vagy méregnek számító szerek, így a kokain, heroin és az arzén – hatásaival, mégis egyszerűen elárasztották velük a piacot.
Alig tíz évvel a felfedezések után olyan, ma furcsának tűnő termékek árasztották el a piacot, mint a Batschari rádiumos cigaretta (1910-1915):
Az első világháború után sem változott a helyzet, hiszen 1918-ban megszületett a New Jersey-i Bailey Radium Laboratories csodalöttye, a háromszor desztillált vizet egyetlen microcurie rádium-226, illetve rádium-228 izotópokkal elegyítő Radithor, amit többek közt idegrendszeri gyulladásokra, reumás megbetegedésekre, pszichiátrai gondokra, impotenciára és gyomorrákra javasoltak.
A gyógyszernek soha egy pillanatra sem minősülő folyadék hosszú időn át tartó fogyasztása természetesen komoly gondokkal járt: a tehetős amerikai üzletember és atléta, Eben Beyers ezernégyszáz palackkal hajított belőle a gallér mögé, sőt, a tíz év után, 1928-ban a piacról kivezetett Radithorhoz még további két évig hozzájutott.
1930-ban végül sorra elkezdték felmondani a szervei a szolgálatot, így befejezte a szer használatát. Már késő volt, hiszen két évvel később, állkapcsa és szája egy részének sebészi eltávolítása után elhunyt.
Nem feledkezhetünk meg azonban a rádiumvizes kétszersültről, végbélkúpról, óvszerről, szemcseppről, valamint a harmincas években a franciák által létrehozott, egész sornyi kozmetikai cikket, így parfümöt, krémeket, púdert és rúzsokat magában foglaló Tho-Radia termékvonalra, bennük rádiummal, illetve tórium-kloriddal.
Ennél a német Burk & Braun egy fokkal talán még tovább ment, ők ugyanis öt éven át (1931-1936) kínálták a reklámok szerint fiatalító hatású rádiumos csokoládét.
Mindezek fényében
már nem is tűnik annyira meglepőnek, pedig ez volt az, amitől az egész amerikai hírszerzés úgy rettegett, mintha ezernyi rakéta mutatna a Fehér Ház oszlopcsarnokára.
Az 1942-ben, Szilárd Leó kezdeményezésére indított Manhattan terv célja az atomfegyver kifejlesztése mellett a német atombomba-kutatások létének, illetve veszélyeinek közkinccsé tétele volt, de a három éven át tartó munka során a kutatók, illetve a titkosszolgálat is számtalanszor futott néha banálisnak tűnő zsákutcákba.
Ezek közül a legnagyobb riadalmat egyértelműen a Fogkrém-hadművelet keltette: a náci atomprogram utáni kutatásra 1943-ban létrehozott, egy holland fizikus, Samuel Goudsmit által vezetett Alsos-misszió létezése első hónapjaiban kapott egy fülest a francia titkosszolgálattól, hogy az Auer-Gesellschaft nevet viselő német vegyi konszern szép csendben urániumgyűjtésre adta a fejét. A cég neve nem volt ismeretlen a szakértők közt, hiszen az Auer felelt többek közt a gázmaszkok, illetve az azokba kerülő szénszűrők, valamint a korai kémiai fegyverek megszületéséért.
Párizs németek általi megszállása során aztán az Auer egy kisebb francia vállalaton át tóriumot halmoz fel a raktáraiban, melynek a város 1944. augusztusi felszabadulásakor egyszerűen nyoma vész. Az Alsos tagjai valószínűsítették, hogy az aprócska vállalatnak köze van a Harmadik Birodalom szupertitkos atomprogramjához, melynek az anyag létfontosságú része lehet.
Goudsmitnek sikerült felkutatnia a céget vezető “nem túl fénylő elméjű” (írta később a fizikus) Petersonnal, valamint titkárnőjével, Wessel kisasszonnyal, akiről első pillantásra lerítt, hogy az ő kezében futnak össze a szálak, de még mielőtt ennél többet kideríthetett volna, a történések előszele Petersent Németországba, Wesselt pedig a belga határnál fekvő apró városba, Eupenbe hajtotta, melyet épp akkor foglaltak el a szövetséges erők.
A fizikus néhány nap alatt végül mindkettejüket előkerítette, akik ezzel az Alsos által letartóztatott első emberekké váltak, bár ez a pozíció talán mégsem tűnik annyira dicséretre méltónak. A titokzatos tóriumszállítmányok titka ezután már hamar kiderült, a valóság pedig jóval megnyugtatóbb, de végtelenül fura volt, hiszen az Auer egyszerűen csak gondolt a háború utáni időkre: minél távolabb kívánt kerülni a háborús termékek piacától, nyersanyagtartalékait pedig számos alkalommal áttelepítette. Jelen esetben azért, hogy a harcvonal mozgása
Igen, az Auer egyszerűen csak úgy gondolta, hogy a háború alatt, néhány évtizedes késéssel épp kitűnő ötlet lenne felszállni a tegyünk mindenbe radioaktív anyagokat, anélkül, hogy tudnánk, mit okoznak-vonatra.
1945 első hónapjaiban az Alsos számára egyértelművé vált, hogy a nácik atomprogramja egyszerűen említésre sem méltó, ugyanazon év őszére pedig az európai hadszínterek is elcsendesedtek.
Ez nem jelenti persze azt, hogy az Asos egész fennállása során sikertelenséget sikertelenségre halmozott, hiszen a német urániumkészlet jó részét például még azelőtt sikerült meglovasítaniuk, hogy a szovjetek rátehették volna a kezüket, ezzel óriásit lépve előre az első szovjet atombomba kifejlesztésében. A sikerre végül még további négy éven át, 1949. augusztus 29-ig, az RDS-1 kódjelű tesztig kellett várniuk, de ezzel már jócskán lecsúsztak a lehetőségről, hogy megváltoztathassák a háború menetét.
