Van ugyanis esély arra, hogy egy esetleges atomháború túlélői a romok közt kutatva olyan sörös- és üdítőitalos üvegeket találhatnak, melyeknek tartalma még fogyasztható lesz.
1945. és az 1960-as évek közt az Egyesült Államok számtalan földfelszín feletti nukleáris fegyvertesztet hajtott végre Nevada sivatagában. Az 1955-ben meginduló kísérletsorozat, a Teáskanna Hadművelet során 14 bombát robbantottak fel. A kutatók két detonáció előtt néhány sörös- és üdítőitalos dobozt illetve üveget is elhelyeztek a tesztterületen.
Robert Krulwich, az NPR tudományos újságírója posztjában arról ír, 1956-ban két bombát is felrobbantottak, egy 20 és egy 30 kilotonna TNT-nek megfelelő hatóerejű szerkezetet. A szakértők a detonációk epicentrumától különböző távolságokra dobozokat és üvegeket helyeztek el.
A legközelebbiek mindössze 322 méterre voltak a robbanás középpontjától, a legtávolabbiak azonban több kilométerre. A dobozok és üvegek egy részét a földbe ásták, néhányat a halomba raktak, a többit pedig egymás mellé állították.
Bár a detonációkhoz legközelebb található italok némiképp radioaktívvá váltak, a kutatók mégis arra jutottak, hogy vészhelyzet esetén még felhasználhatóak. Mivel a távolabbiak jóval kevésbé lettek kitéve a sugárzásnak, ezek közül több is fogyasztható maradt.
Persze, ha az ember átvészel egy nukleáris támadást, nem az lesz az első dolga, hogy sör és üdítő után kutasson – a radioaktív csapadék (fallout) ugyanis sokáig megközelíthetetlenné teszi a robbantás környezetét.
A radioaktív csapadék – a neve ellenére – nem eső vagy hó, hanem a detonáció után megjelenő sugárzó por és hamu. Az anyag a bomba darabjaiból, illetve a robbanás helyszínén található földből, homokból, kőből, fából és egyéb törmelékekből áll össze. A szél később képes igen messzire is elhordani a falloutot.
Éppen ezért egy nukleáris fegyver bevetése után a túlélőknek mindenek előtt megfelelő menedéket kell találniuk maguknak, a sörözéssel érdemes várni.
